„Köszönjük,
A lényeg

CEU-Závecz-kutatás: A magyar a legjobboldalibb nemzet Európában

10/06/2022 22:10

| Szerző: Klubrádió

 | Szerkesztő: Szikora Gábor

A magyarok tartják magukat leginkább jobboldalinak a Európában – derült ki a CEU Demokrácia Intézet és a Závecz Research által a választás után készített kutatás és egy 2018-as uniós felmérés adatait összehasonlítva. További érdekesség, hogy a szélsőjobboldali Mi Hazánk szavazói maguktól jobbra állónak látják a Fideszt – írja a Telex.

Az átlagos magyar felnőtt az önképe szerint inkább jobboldali. Az áprilisi választás után három héttel végzett felmérésünkben a 0 és 10 közötti baloldali−jobboldali skálán hatos volt a szavazók átlaga. 

A rendszerváltás utáni években, több mint egy évtizeden keresztül erős baloldali fölény érvényesült az ideológiai önmeghatározásoknál, függetlenül attól, hogy ki kormányzott. Ez csak a kétezres évek elején kezdett változni. 2010-re jól dokumentált és markáns jobboldali eltolódás következett be. Azóta a közvélemény-kutatások általában 5,5 feletti átlageredményeket mutatnak, vagyis 2009 táján a jobboldali orientáció stabilizálódott. Tegyük hozzá, a mostani érték az 5,5-ösnél is magasabb.

Mint a Telexen megjelent cikkben olvasható, az előbbi adatokat a 2018-as European Social Survey (ESS) adataival összevetve az látszik, hogy Magyarország található a spektrum legszélén – figyelembe véve persze, hogy más országok esetében is történhetett jobbratolódás.

A kutatásban megkérték a válaszadókat, hogy osztályozzák magukat és a két nagy politikai tömböt a bal–jobb skálán. Kiderült, hogy az ellenzéki lista szavazói és a fideszesek markánsan baloldali, illetve jobboldali álláspontot foglaltak el.

Eközben a szélsőjobboldali Mi Hazánk szavazói a Fideszt saját maguktól 1,6 egységgel jobbra helyezték el – derült ki a CEU Demokrácia Intézet és a Závecz Research felmérésből.

A kutatást április 25. és május 4. között 1000 ember személyes megkérdezésével végezték. A megkérdezettek az ország felnőtt népességét reprezentálják nem, életkor, iskolai végzettség, régió és településtípus szerint.

(Kiemelt kép: Klubrádió)