„Klubrádió
A lényeg

Budaörsön elegük lett a tanároknak: leállhat az oktatás, az érettségi

9/06/2022 09:17

A Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium 58 pedagógusa bejelentette, hogy mivel minden jogszabályi lehetőségüket megvonták az elégedetlenségünk kifejezésére, ezért nem maradt más választásuk, mint a polgári ellenállás eszközéhez nyúlni. Ha pedig így döntenek, nem tartanak órákat és az érettségit is megtagadják.

 
Forrás: Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum Facebook-oldala

 

A pedagógusok szerint nincs olyan ország, amely az oktatási rendszerének versenyképessége, a benne dolgozó tanárok nevelő és oktató munkája nélkül sikeressé tudott volna válni. Olyan tanárokra van szükség, akik anyagi és erkölcsi megbecsülésben tudják végezni a munkájukat, írták:

"Mi, a Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium alulírott tanárai ezúton hívjuk fel a kormány figyelmét arra, hogy ezt a megbecsülést máig nem kaptuk meg, és a munkánkat egyre nehezebb körülmények között kell végeznünk. Noha néhányan reménykedtünk, hogy az új kormány megalakulásával a magyar pedagógustársadalom lesújtó helyzete végre napirendre kerül, eddig nem kaptunk mást, csak cinikus mondatokat. Csak az utóbbi hetekben egymást érték vezető politikusok kijelentései, amik arról tanúskodnak, hogy a kormány nemhogy nem szándékozik változtatni a közoktatás eddigi kezelésén, de kifejezetten ellenségnek tekinti a pedagógusokat" - írták.

"Hüledezve hallottuk rögtön az új kormány formálódásának heteiben, hogy az oktatást a civilizált országokban egészen szokatlanul a belügyminiszter irányítása alá helyezik. Erről az a véleményünk, hogy egyetlen rendszeren belül nehezen fér össze két nagyon más attitűd: egy hierarchikus, parancsokat végrehajtó és egy empatikus, együtt gondolkodó. Egy másik miniszter a tudomásunkra hozta, hogy nagyon kicsi fizetésemelést lát csak reálisnak számunkra" - írták.

A lesújtó véleményükhöz hozzájárulhatott, hogy éppen tegnap tárgyaltak először a választások óta a kormánnyal a pedagógus-szakszervezetek. A Népszavának Nagy Erzsébet, a PDSZ ügyvivője azt mondta, a kormány szerint a béremelést és más oktatási projekteket uniós pénzből finanszíroznának, és Maruzsa Zoltán államtitkár így az Európai Bizottságra mutogatott, hogy az „akadályozza” a folyamatot, mivel nem fogadja el a kormány által benyújtott projekt-tervezeteket.

Az illyéses tanárok szerint a kezdetben felajánlott életpályamodell helyett az utóbbi tíz év valósága az egyik legalacsonyabb jövedelmű diplomás pályát hozta el. "Az utóbbi hetek megaláztatásának emlékezetes része marad, ahogy az új munkakörébe belecsapó belügyminiszter tudatta velük, hogy magunknak kell kivívnunk a társadalom tiszteletét, amit ezek szerint eddig elmulasztottak" - fogalmaztak.

Úgy érzik, hogy a kormánypártok bosszúból "a használhatatlanságig korlátozta a sztrájkjogukat, illetve konkrét szankciókkal fenyegeti a polgári ellenálláshoz esetleg folyamodó magyar pedagógusokat", amit "a családok sorsát egyébként annyira a szívén viselő köztársasági elnök rögtön ellenjegyezte".

Nem maradt más választásuk, "mint egzisztenciális kockázatok árán is a polgári ellenállás eszközéhez nyúlni", ami a következő lehetőségeket tartalmazza:

  1. A tanórák megtartásának megtagadását,
  2. minden iskolán kívüli, eddig tanárok vezette programoktól való távolmaradást,
  3. az érettségiztetés megtagadását,
  4. minden adminisztratív teendőnk (pl. naplóvezetés, bizonyítvány hitelesítés) felfüggesztését.