Deutsch az ellenzékkel is összefogna az álhírek ellen
Bevonná az ellenzéket az álhírek elleni hazai szabályozás megalkotásába a Fideszes Deutsch Tamás.
Bevonná az ellenzéket az álhírek elleni hazai szabályozás megalkotásába a Fideszes Deutsch Tamás.
Emberre nem veszélyes, de a szárnyasoknál gyorsan terjedő madárinfluenza-típus jelent meg Lengyelországban, kedden a kelet-lengyelországi területen, ma pedig az ország nyugati részében is, ahol emiatt elrendelték 65 ezer csirke leölését.
A főpolgármester a jövő héten, egyeztetni akar a kormánnyal a Lánchíd felújításához hiányzó, mintegy 20 milliárd forint előteremtéséről. Az átkelő esetleges funkciómódosításáról a budapestieket is meg akarja majd kérdezni Karácsony Gergely.
Kivonták a forgalomból a felújított orosz metrószerelvények elsőként érkezett hat kocsiját. A padlólemezeket ugyanis gyakorlatilag felemésztette a rozsda.
A kormányfő a népjóléti, a diaszpóraügyi és a mezőgazdasági minisztérium vezetéséről mondott le, azt ígérve, hogy a következő napokban megnevezi utódait ezeken a posztokon.
Tovább nőttek a nyugdíjak - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
A Fővárosi Önkormányzat most próbálja felmérni, hogy mennyi színházukat tudják saját erőből finanszírozni.
190 köbméter hulladékot takarítottak össze az Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Nonprofit Zrt. munkatársai a fővárosban a szilveszteri ünneplés után.
A horvát kormány Finnországtól veszi át a tisztséget január elsején, és Németországnak adja majd tovább 2020 júliusában.
A településen hajnalban történt balesetben egy 29 éves férfi a helyszínen meghalt, egy 26 éves nő pedig megsérült. A sofőr megállás és segítségnyújtás nélkül hajtott tovább, de a rendőrök azonnal keresni kezdték.
Idén is több baleset történt pirotechnikai eszközök miatt - közölte az Országos Mentőszolgálat szóvivője. Győrfi Pál tájékoztatása szerint országszerte 14 ilyen esethez riasztották a mentőket, jellemzően kéz és arcsérülések miatt.
Vidéken két helyen, Nagykanizsán és Baján is született gyermek éjfél után 1 perccel. A Zala megyei Kanizsai Dorottya Kórház tájékoztatása szerint Patrik nulla óra egy 1 perckor 3050 grammal, 53 centiméterrel, természetes úton jött a világra. A kisfiú a 29 éves édesanya negyedik gyermeke, családban először egy kislány, majd három fiú született.