Köszönjük, hogy támogattak minket.
A lényeg

"Azt üzenem Orbán Viktornak, hogy fogadja majd el a választás eredményét, adja át békésen a hatalmat” – üzente a Pride-ról a 86 éves Kőszeg Ferenc

30/06/2025 16:10

| Szerző: Klubrádió

 | Szerkesztő: Bárkay Tamás

"Orbánnak és a Fidesznek be kell látnia, hogy támogatottságuk kisebb, mint hinnék" – tette hozzá.

„Azt üzentük a NER-nek, hogy a társadalomnak elege van az uszításból, a fenyegetésből, a hatalmi arroganciából. Én pedig azt üzenem Orbán Viktornak, hogy hagyja abba és fogadja majd el a választás eredményét, adja át békésen a hatalmat” – mondta a hvg-nek a szombati Pride-on Köszeg Ferenc, a rendszerváltás meghatározó alakja, a Magyar Helsinki Bizottság alapítója és első elnöke.

Úgy látja: a mostani, több százezres tüntetés talán visszatartó erő lehet a Fidesz számára, hogy ne próbálkozzanak nemtelen eszközökkel a jövő évi választáson. Szerinte nagyon rosszul tennék, ha megpróbálnák a saját javukra átírni a választási szabályokat, vagy megpróbálnák kizárni a Tisza Pártot a következő választásról. "Orbánnak és a Fidesznek be kell látnia, hogy támogatottságuk kisebb, mint hinnék, és ez nemcsak Magyarországra igaz, hanem a Patrióták is csak egy erős kisebbség az európai politikában” – tette hozzá Kőszeg Ferenc, akinek a felvonuláson készült fotója bejárta az internetet. Ennek örvén aztán hamar előkerült az a híres képe is, amelyiken a belügyesek elől menekül egy aktatáskával 1982-ben (A fotót Demszky Gábor készítette).

 
Kőszeg Ferenc
 Forrás: Facebook
 

Kőszeg Ferencről a szombati esemény apropóján  Karácsony Gergely is megemlékezett.