„Köszönjük

Az új MTA-vezér is bírálja Palkovicsot

5/09/2020 15:26

| Szerző: Klubrádió

A Klubrádió megszerezte a Magyar Tudományos Akadémia elnökének levelét, amelyet Palkovics Lászlóhoz címzett. A levélben Freund Tamás egyebek mellett azt írja, megdöbbenve értesült arról, hogy a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal az egyes alapkutatási pályázatai esetében a szakértői testületek által felállított rangsort megváltoztatta, és ennek legkirívóbb eseteként miniszteri döntéssel, egy a testület által utolsónak rangsorolt pályázat is támogatást kapott.

Ez korábban nemcsak a gyakorlatban, de az érvényes jogszabályok keretei miatt sem lett volna lehetséges, hiszen az OTKA tudományterületi kollégiumai érdemi döntéseket hoztak, javaslataikat nem változtathatta meg felsőbb szerv. Mint írja, elviekben sem ért egyet azzal, hogy a szakmai tudományos konszenzust képviselő kollégiumok rangsora felülírható legyen, de példátlan az, hogy döntésével a Miniszter vagy az Innovációs Hivatal elnöke a szakmai kollégium minősítésével szemben ítélt meg pályázati támogatást. Az MTA elnöke kéri, hogy a bizalom helyreállítása érdekében vizsgálja felül az eredeti kollégiumi döntéslisták megváltoztatását.

Ez ügyben ugyancsak levélben fordult Orbán Viktorhoz az European Research Council  korábbi alelnöke Kondorosi Éva, az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok korábbi elnöke, Makara B. Gábor, valamint Kollár László Péter  és a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal szintén korábbi elnöke Pálinkás József.