„Klubrádió
A lényeg

Az MSZP visszakéri Ujhelyi brüsszeli mandátumát

2/10/2022 15:15

Sajnálják, de tudomásul veszik, hogy a politikus otthagyta az MSZP-t. Azért az EP-helyet és Ujhelyi tartozását szeretné vissza a párt.

„Sajnálattal vettük tudomásul, hogy Ujhelyi István az MSZP nevének sikertelen megváltoztatása, a visszavont népszavazási kezdeményezése és a feladott pártelnöki ambíciója után úgy döntött, kilép a Magyar Szocialista Pártból. Abból a közösségből, amelynek nemrég még azt ígérte, továbbra is aktív tagja lesz, és elszántan küzd a közös sikerekért.” – jelent meg egy sajtóközlemény az MSZP részéről arra a hírre, hogy Ujhelyi István bejelentette Facebook oldalán: elhagyja a pártot.

Az MSZP közleményében az is szerepel, hogy csalódva, de barátsággal gondolnak a politikusra, akitől viszont elvárják, hogy a párt felé felhalmozott tartozását rendezze, egyben adja vissza mandátumát az Európai Parlamentben, amit az MSZP-n keresztül nyert el. „A hosszú barátság alapja a pontos elszámolás” - írták.

Valószínűleg nem lesz konfliktusmentes az elválás, ugyanis Ujhelyi megtartaná mandátumát Brüsszelben, délelőtti levelében legalábbis ezt írta, ahol azt is megígérte, hogy tovább fogja építeni az Esély Magyar Szociáldemokrata Közösség civil hálózatát.