„Zajlik
A lényeg

Az EP is csatlakozik a magyar melegellenes törvény miatt indított perhez

21/03/2023 13:31

| Szerző: Klubrádió

Az Európai Parlamenten kívül öt tagállam jelezte eddig, hogy beavatkozik a gyermekvédelminek álcázott melegellenes rendelkezések miatt indított perben az EU Bíróságán.

Az Európai Parlament (EP) jogi bizottsága kedden úgy döntött, hogy a képviselő-testület is részt vesz az Európai Bizottság oldalán (EB) a melegek jogait sértő törvényi rendelkezések miatt Magyarország ellen indított perben – írja a Népszava.

Így már hatan működnek közre az eljárásban, amelyben az EU Bírósága várhatóan csak jövőre hoz ítéletet. A tagállamok közül eddig Belgium, Hollandia, Írország, Luxemburg és Portugália jelezte, hogy az EB pozícióit kívánja erősíteni a perben. Megfigyelők azonban további résztvevőkre számítanak és nem zárják ki, hogy a március végi határidőig Franciaország és Németország is bejelenti a közreműködését.

A magyar jogszabály többek között tiltja, hogy 18 éven aluliak számára homoszexualitást, nemváltást vagy „öncélú szexualitást” jelenítsenek meg, illetve korlátozhat vagy kizárhat egyes civil szervezeteket a szexuális felvilágosításból és más iskolai programokból.