„Támogassa
A lényeg

Az ÁSZ lapja szerint nem is élnek olyan rosszul a tanárok

11/04/2022 11:53

| Szerző: Klubrádió

A pedagógusok pénzügyi kultúrájáról, valamint anyagi helyzetéről szóló cikket adott ki az Állami Számvevőszék (ÁSZ) gondozásában megjelenő Pénzügyi Szemle. A dolgozat márciusban, épp a tanársztrájk idején jött ki, amelyet a pedagógusok a megalázóan alacsonynak tartott fizetéseik emeléséért is indítottak. Az ÁSZ honlapján is közölt anyagról a Népszava írt cikket.

Az egykori fideszes képviselő, Domokos László  vezette ÁSZ-hoz tartozó szakfolyóirat cikkének készítői a tanárok anyagi helyzetét vizsgálva közvetve arra jutottak, hogy a pedagógusok némely szempontból jó helyzetben vannak. A megkérdezettek 86 százaléka azt válaszolta, hogy rendelkezik valamilyen nagyságú megtakarítással, amit a szerzők jó aránynak tartanak. Az is írták, a válaszadók 75,32 százaléka minden hónapban félre tud tenni valamennyit.

A megtakarításokat – ezek átlagos összegére nem kérdeztek rá – elsősorban folyószámlán, lekötés nélkül tartják a válaszadó tanárok, holott ott – állapítja meg a vizsgálat – az alacsony kamat és a kezelési költség miatt veszítenek értékükből. A folyószámlás megtakarítás oka a tanulmány szerzői szerint érthető, hiszen oda érkezik a tanárok fizetése. 

Frissítés: A tanulmányra reagált Gosztonyi Gábor, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke, aki szerint az Állami Számvevőszék szakfolyóiratának a tanárok anyagi helyzetét is taglaló megállapításai semmi másról nem szólnak, , minthogy megpróbálják kikezdeni a márciusban sztrájkba kezdő oktatási dolgozók elmúlt negyedévben szerzett társadalmi támogatottságát. 

Reagált a cikkéről szóló hírekre a Pénzügyi Szemle is. A lap egyebek mellett azt írta, a dolgozathoz készült kutatás résztvevői arra jutottak, a tanárok olyan példaértékű, magas szintű pénzügyi tájékozottsággal és tudással rendelkeznek, amelyre érdemes építeni az oktatásban. A pénzügyi Szemle értelmező írásában hangsúlyozza, a pénzügyi kultúrával kapcsolatos felmérés a különböző szakon végzett pedagógusok pénzügyi ismereteinek, attitűdjeinek, magabiztosságának, viselkedésének és motivációinak feltárására irányult, és nem a tanárok anyagi helyzetét vizsgálta. A Pénzügyi Szemle reakciója arra nem tér ki, hogy a dolgozat egy része mégis kifejezetten a tanárok anyagi helyzetére fókuszál. A tartalmi egység címe is ez: "A pedagógusok anyagi helyzete, megtakarításai."