„Klubrádió
A lényeg

Átlátszó: Magyarországnak 7,8 millió euró uniós támogatást kellett visszafizetnie

3/02/2022 06:46

| Szerző: Klubrádió

Bár a kormány évek óta titkolja a pontos összeget, az Átlátszó most megtudta: Magyarországnak 7,8 millió euró (mai árfolyamon közel 2,8 milliárd forint) uniós támogatást kellett visszafizetnie az Öveges-program félrement pénzei és az Európai Szociális Alap más, szabálytalan pályázatai miatt. A természettudományok középiskolai oktatásának fejlesztését célzó programra a mai euróárfolyammal számolva közel 19 milliárd forintnyi uniós támogatást költöttek el az iskolákat fenntartó önkormányzatok. Az ügyben hét évig folyt a nyomozás különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettének gyanúja miatt. Tavaly vádat emelt az ügyészség, de még mindig nem tudni, mikor kerülnek bíróság elé a felelősök. 

"Ebben az ügyben minden benne volt abból a legfelülről irányított bűnszervezetből, amelyik az EU-s pénzek módszeres lerablására jött létre. A kár amúgy a 3 milliárdnál is nagyobb volt, elég annyit mondani, hogy 43 kémia/biológia tantermet alakítottak ki tantermenként 300 millióból (2013-ban).

Eközben a “nyomozás” végén összesen három gyanúsítottra kér pár év felfüggesztettet Polt – nem is a kishalakat, hanem a sneciket sikerült megfogni" – írja az ügyről Hadházy Ákos Facebook-posztjában.