„Zajlik
A lényeg

Aki nem kedves Káel Csabának, az nem nyerhet – mondja az Oscar-díjra jelölt Testről és lélekről producere

12/01/2023 09:11

| Szerző: Klubrádió

"A jelenlegi helyzetben, amikor két éve zsinórban dobják ki az összes létező műfajban beadott valamennyi pályázatomat, akkor nem lehet mást tenni, mint abbahagyni" – mondta a friss Magyar Narancsban megjelent interjúban Muhi András producer.

Muhi az Oscar-díjra jelölt Testről és lélekről mellett olyan magyar filmeknek volt producere, mint a Berlinálén Ezüst Medvét nyerő Csak a szél, a legjobb európai rövidfilm díját elnyerő Before Down vagy a Karlovy Varyban három díjat, köztük a fődíjat elnyerő Ernelláék Farkaséknál.

Amióta viszont Káel Csaba vezeti a Nemzeti Filmintézetet, összesen három filmje gyártását hagyták jóvá, de ezeket korábban, még Andy Vajna rendszerében kezdték el fejleszteni. Ezeken kívül 

több mint ötven filmtervet adott be, de a Nemzeti Filmintézet mindegyiket visszautasította.

Öt magyar filmpremier a Duna műsorán
 
Káel Csaba. Fotó: MTI/
Szigetváry Zsolt
 

Aki nem kedves Káel Csaba számára, aki nincs a kiválasztottak között, az nem nyerhet. Akkor sem, ha a világ legjobb filmtervével jönne.  „Nézzék meg, kik azok a gyakran ismételt producerek, akik nyertek, és őket keressék meg. Vagy tájékozódjanak arról, hogy milyen külföldi munkalehetőségek vannak” – jvavasolja Muhi András a tehetséges fiatal magyar filmeseknek. (Ahvg.hu nyomán)