„Klubrádió
A lényeg

A Néppárt vezetői is kíváncsiak Márki-Zayra

5/11/2021 07:39

| Szerző: Klubrádió

Az Európai Néppárt vezetése körében nem maradt visszhang nélkül Márki-Zay Péter győzelme az ellenzéki előválasztáson, írja az Euronews. A lap szerint az ellenzéki előválasztást követő brüsszeli néppárti frakcióülésen Manfred Weber is erről beszélt. Weber a zárt ülésen azt mondta, hogy érdekesnek találja azt, hogy egy magát konzervatív-kereszténydemokrata politikusnak tartó jelölt nyerte az előválasztást. A néppárti csoport szóvivője, Pedro Lopez de Pablo is hasonlóan nyilatkozott. 

Márki-Zay a jövő héten Manfred Weber frakcióvezetővel, később pedig Donald Tusk néppárti elnökkel is egyeztet majd, írja a lap. A Fidesz is a Néppárt tagja volt, de a demokrácia és a jogállamiság körüli viták miatt 2019-ben felfüggesztették a tagságát, majd idén márciusban Orbán Viktor kiléptette a pártját a Néppártból.