„Klubrádió
A lényeg

A magániskolákban fűthetnek, ahogy a csövön kifér

18/10/2022 07:26

Az öt kirúgott kölcseys tanárt még nem sikerült pótolni, írja a Népszava. A budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium rendkívüli felmondással eltávolított pedagógusai együttesen fordultak bírósághoz, és pertársaságot alakítva indítanak munkaügyi pert, amelyben a Helsinki Bizottság ügyvédei képviselik őket.

A jogvédők szerint a tanárok rendkívüli felmentése aránytalan és igazságtalan lépés volt a tankerület részéről, ráadásul a diákok érdekével is szembemegy: a szaktanárok pótlása a mostani helyzetben szinte lehetetlen, a gyerekek oktatáshoz való joga pedig épp emiatt sérülhet. 

Törley Katalin szerint a helyükre még nem vettek fel új szaktanárokat, csoport-összevonásokkal, többletórák vállalásával oldják meg helyettesítésüket a kollégáik.

Az egész országban akkora válsághelyzet van, hogy még az iskolákban is spórolni kell a fűtéssel is. Valahol nem szabad többször szellőztetni, vagy 18 fok fölé felcsavarni a fűtést, ez utóbbi miatt a Kecskeméti Szakképzési Centrum intézményeibe járó diákok, szüleik és tanáraik petíciót is indítottak. 

Felavatták a Debreceni Nemzetközi Iskolát
 
Felavatták a Debreceni Nemzetközi Iskolát
 
Debrecen, 2019. augusztus 30. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter (b3), Papp László (Fidesz-KDNP) polgármester (b2), Öreg János igazgató (b, takarásban) és Kósa Lajos fideszes országgyűlési képviselő (b4) a Debreceni Nemzetközi Iskola (International School of Debrecen) avatásán Debrecen-Pallagon 2019. augusztus 30-án. MTI/Czeglédi Zsolt
Fotó: Czeglédi Zsolt
 

 

A Népszava szerint ugyanakkor vannak olyan „elitiskolák”, amelyeket nem érint a spórolás. Miskolcon az energiaitalokat gyártó Hell-csoport által alapított Avalon Nemzetközi Iskolában. A város alpolgármestere, Szopkó Tibor azt mondta, a magániskola az állami fenntartású intézményektől eltérő szisztémában működik, ezért dönthet úgy, hogy máskor tartja a szüneteket, és rá nem vonatkoznak az állam által hozott fűtéskorlátozó rendelkezések. A Debreceni Nemzetközi Iskola, amit a Modern Városok program több mint 3 milliárdos állami támogatásából építettek fel, és ami évente nagyjából 300 millió forintot kap működésre a fideszes vezetésű önkormányzattól, sem spórol az energiával: az iskola előtti hatalmas parkoló éjjel is teljes díszkivilágításban pompázik, írja a lap.