„Klubrádió
A lényeg

A homoszexualitást a pedofíliával összemosó magyar törvény durvább, mint az orosz nagytestvére

16/06/2021 14:38

| Szerző: Klubrádió

„Az a jogszabály, amit a magyar Országgyűlés a napokban készül elfogadni, valójában csak annyiban tekinthető orosz mintájúnak, hogy az alapötlet (tehát a gyermekvédelemre való hivatkozás, illetve a gyermekvédelemre vonatkozó törvények módosítása) hasonló. Tartalmilag azonban a magyar jogszabály-tervezet lényegesen szélesebb körű és szigorúbb LGBTQI ügyekben, mint az orosz” - állapította meg Rácz András, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Nemzetközi és Politikatudományi Intézetének egyetemi docense.

Rácz András még a parlamenti szavazás előtt írta posztját, azóta már meg is szavazták a kormánypárti (és jobbikos) politikusok a pedofiltörvényt.

"A mai tüntetés apropóján kíváncsiságból elkezdtem összeolvasni az orosz LGBTQI-ellenes szabályozást és a kormány által hamarosan az Országgyűlés elé terjesztendő ún. "pedofil-törvényt", ami szándékosan összemossa a homoszexualitást a pedofíliával. Tettem ezt részben azért is, mert a sajtóban sok helyen megjelent, hogy ez "orosz mintájú" törvény lenne.

A következtetés röviden: a készülőben lévő magyar szabályozás jelen formájában lényegesen szigorúbb (!), mint az orosz" – írta a történész politológus Facebook-oldalán.

A megállapításai a következők:

az orosz jogszabály nem mossa össze szándékosan (már címében is) a pedofíliát a homoszexualitással. A magyar igen.

– Az orosz jogszabály az LGBTQI-körben maradva csak a „nem hagyományos” szexuális kapcsolat ábrázolását és népszerűsítését tiltja 18 év alattiak körében. A magyar jogszabály nemcsak a homoszexualitás megjelenítését és népszerűsítését tiltja, de a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést és a nem megváltoztatását is, és azt is, hogy a 18 év alatti személyek ilyesmiről egyáltalán halljanak.

– A magyar törvény egy később megalkotandó listán való szerepléshez köti, hogy mely – az iskolai állományon kívüli – személy vagy szervezet végezhet szexuális kultúrával, nemi élettel, stb-vel kapcsolatos foglalkozást… Ilyen típusú korlátozás az orosz törvényben egyáltalán nincs – írja a Telex.