Nekiesett Nagy Márton minisztériuma a kiskutakat képviselő Független Benzinkutak Szövetségének
Utóbbiak azt mondják, szívesen elmondják érveiket személyesen is.
Utóbbiak azt mondják, szívesen elmondják érveiket személyesen is.
Ennek eredményeképp az infláció újabb emelkedésére kell számítani.
A politikus szerint Szentkirályi Alexandra még nem jelezte sehol részvételi szándékát.
Michael Cohen azt mondta, hogy saját forrásaiból fizetett Stormy Daniels felnőttfilmes színésznőnek 130 ezer dollárt, hogy ne beszéljen Donald Trumphoz fűződő állítólagos kapcsolatáról.
Bródy-Farkas Anita az 1. választókerület képviselői helyéért indul.
A koreai cég szerint lassul az elektromos autók iránti kereslet a világon. Ezzel indokolták az iváncsai akkugyárban történt tömeges elbocsátásokat.
A jegybank álláspontja szerint a Nemzetgazdasági Minisztérium 2024-2030-as versenyképességi stratégiáját általános kijelentésekből rakták össze. Konkrét célok helyett általános hívószavakkal dobálóznak.