„Klubrádió
A lényeg

444: egyelőre csak az alapozásra elég Paks II. engedélye

26/08/2022 20:31

| Szerző: Klubrádió

„Adott is engedélyt az OAH, meg nem is. A lényegre továbbra sincs engedély” – fogalmazott egy energetikai szakértő, amikor a 444 a Paks II.-re kiadott létesítési engedélyről kérdezte. A portál cikke szerint a csütörtökön kiadott engedély lényegében csak arra ad lehetőséget, hogy az alapozást elkezdjék, de azt még nem szavatolja, hogy az alapon atomerőművet is lehet majd építeni.

Az engedély ugyanis – olvasható a cikkben – az atomerőmű lényegi részét illetően hiánypótlásra hívja fel a kivitelezőt, azt írja, az alapozáson túli munkákhoz frissített, úgynevezett előzetes biztonsági jelentést kell beadni az Országos Atomenergia Hivatalhoz. A 444 szerint ez az a dokumentum, ami a tervek lényegét jelenti.

A kormány részéről Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közleményben ünnepelte a létesítési engedélyt (mint írta, ez azt jelenti, hogy megkezdődhet a valós építkezés), és ez minden bizonnyal gyorsítani is fogja a munkát, de mivel ilyen atomerőművet még soha nem épített a Roszatom az EU-ban, az engedélyezési eljárás menetére vonatkozóan sincs precedens.

(forrás: 444.hu, telex.hu, kép: MTI/Kiss Dániel)