„Köszönjük,
A lényeg

3,5 millióért megvette a haverja élettársát, aztán egy vascsővel agyonverte a férfit és bedugta egy csomagtartóba

30/01/2023 13:01

| Szerző: Klubrádió

 | Szerkesztő: Bárkay Tamás

Vádat emeltek a a férfi ellen aki 3,5 millió forintért megvásárolta a barátja élettársát, majd egy vascsővel agyonverte a férfit – közölte az Ügyészség.

A vádlott barátja volt a sértettnek, akinek a tanyáján segített a gazdálkodásban. A vádlott és a sértett élettársa 2021-ben egymásba szeretett; a tanyagazda és a barátja végül megállapodott, hogy 3,5 millió forint ellenében elengedi a nőt a baráttal. 

A pénzt tavaly áprilisban adták át, de a tanyagazda egy veszekedés után közölte a vádlottal, hogy csak akkor viheti el az élettárását, ha további 1 millió forintot fizet. 

 

A két férfi dulakodni kezdett, majd a vádlott egy vascsővel kétszer fejbe ütötte a sértettet, aki ebbe belehalt.

A gyilkos férfi üzenetet küldött a nőnek, hogy még ne menjen haza, majd a holttestet a kocsija csomagtartójába tette és elrejtette. Ezután megállapodott a nővel, hogy elhitetik: a sértett nem halt meg, önszántából ment el otthonról és haragosai találták meg. Később a nő bement a rendőrségre és bejelentést tett valótlanul, hogy az élettársa horgászni ment, majd ismeretlen helyre távozott.

Nem hitték el neki, az ügyészség a férfit emberkereskedelemmel és halált okozó testi sértéssel, a nőt bűnpártolással vádolja.