Hetes Stúdió (2026. január 31., szombat 15:00)
Műsorvezetők:
Hardy Mihály
Dési János
Szénási Sándor
Neuman Gábor
Rózsa Péter
2026. január 31., Szombat 15:00
Választási esélyek, a kampány durvulása, a Fidesz válaszai a csökkenő támogatásra, lesz-e vajon orosz beavatkozás a kampányba, netán magába a választási folyamatba? A többi között ezekről kérdeztük László Róbertet, a Political Capital elemzőjét.
Vita az időskorúak helyzetéről, avagy hány nyugdíjszelvényt ér egy élet? A Republikon Intézet konferenciájáról készített összeállítást Kárpáti János kollégánk.
Tíz éve alakult a Tanítanék Mozgalom, ami először demonstrációkkal később szakmai fórumokkal, majd konkrét reformprogramokkal vétette észre magát. Sok egyéb mellett abban is igazuk volt a tanároknak, hogy a központosított közoktatási rendszer zsákutca, hiszen éppen a kormány köreiben kezdődött most diskurzus arról, hogy ezen változtatni kell. Törley Katalin, a mozgalom alapítója volt a vendégünk.
Magyarország és Ukrajna állami vezetői megengedhetetlen stílusban üzengetnek egymásnak – az eldurvult helyzetről, és persze a háború jelenlegi eseményeiről beszélgetett Csernyánszky Judit a Maidan Information Center vezetőjével, Nataliya Zubarral.
Hetes Stúdió (2026. január 24., szombat 15:00)
Műsorvezetők:
Hardy Mihály
Dési János
Szénási Sándor
Neuman Gábor
Rózsa Péter
2026. január 24., Szombat 15:00
Rezsicsökkentés orbáni módra, azaz miért jelentette be a kormány a Tiszát képviselő Kapitány István javaslatát meghallva a rezsicsökkentés módosítását, aminek kidolgozására egy hetet azért kért még – Holoda Attila energiaügyi szakértőt kérdeztük.
A Progress Alapítvány új tanulmánykötettel készül a 2026-os választásra Visszatérés Európába – kormányváltástól a rendszerváltásig címmel. Gondolatmorzsákat gyűjtött össze a sokak szerint lassan, de biztosan összeomló rezsim alkonyáról szóló kerekasztal-beszélgetésen Pacsmag Eszter.
Hetes Stúdió (2026. január 17., szombat 15:00)
Műsorvezetők:
Hardy Mihály
Dési János
Szénási Sándor
Neuman Gábor
Rózsa Péter
2026. január 17., Szombat 15:00
Két új felmérés szerint a Tisza továbbra is vezet a Fidesz előtt, az IDEA 10 százalékos előnyt mér, a Medián 12-t, utóbbi szerint a DK csak 1 százalékon áll, amiből lett egy kis csetepaté, és amiből az ellenzéki párt nem jött ki jól. Általa megrendelt mérések szerint 4 százalékon áll. Somogyi Zoltán szociológussal, politikai elemzővel beszélgettünk.
Magyarországon növekszik a politika iránti érdeklődés, valamint a civil szervezetek ismertsége is, de szükség lenne a politikusok és a civilek közötti érdemi párbeszédet szolgáló feltételekre, bárki is nyerje az áprilisi választásokat – hangzott el a Civilizáció elnevezésű ernyőszervezet és a Political Capital közös rendezvényén, amelyről Kárpáti János készített összeállítást.
Trump étvágya Grönlandra összerántotta Európát, Izlandot elkezdte közelíteni az Unióhoz, a sziget lakossága pedig, ha nem is lett nagy dánbarát, de Koppenhágát tartja a kisebbik rossznak. Amúgy Grönland költségvetésének a felét Dánia állja. Vígh Zoltán külpolitikai elemző.
Egyre több elemző szerint a NATO végét jelentené, ha az Egyesült Államok katonai erővel akarná befolyását Grönlandra kiterjeszteni. Megmenthető-e a NATO szövetségi egysége? Simonyi András, volt NATO- és amerikai nagykövetet Csernyánszky Judit kérdezte.
Hetes Stúdió (2026. január 10., szombat 15:00)
Műsorvezetők:
Hardy Mihály
Dési János
Szénási Sándor
Neuman Gábor
Rózsa Péter
2026. január 10., Szombat 15:00
Ki készül alkotmányos puccsra? Lesz-e így rendszerváltás? – Fleck Zoltán jogszociológust kérdeztük
Klímaválság vagy mi vagyunk válságban? – Bart István klímapolitikai szakértőt kérdeztük a rendkívüli időjárásról
Tud-e nyerni új jelöltjeivel a Fidesz? Megújul a párt? – Ranschburg Zoltán politológust kérdeztük a fejleményekről
Trump felforgatja a több évtizedes világrendet, béke helyett háborúkat hoz. Venezuela, Grönland – legutóbb ezekre a területekre vetette ki hálóját Donald Trump amerikai elnök. A Monroe-doktrínát emlegeti, és nyíltan hirdeti, a „nyugati félteke” az övé. Nem is Amerikáé! Mi lesz a NATO-val és ezzel segíti-e Trump Putyin orosz elnök európai céljait megvalósítani? – Nagy Sándor Gyula, a Corvinus Egyetem professzora elemzett
Hetes Stúdió (2026. január 03., szombat 15:00)
Műsorvezetők:
Hardy Mihály
Dési János
Szénási Sándor
Neuman Gábor
Rózsa Péter
2026. január 03., Szombat 15:00
Miért veszélyesek még mindig a Beneš-dekrétumok, mit kellene tennünk, hogy elejét vegyük annak, hogy a mai Szlovákia területén élő magyarokat joghátrány érje? Vendégünk Kovács Örs, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense volt.
Hetes Stúdió (2025. december 27., szombat 15:00)
Műsorvezetők:
Hardy Mihály
Dési János
Szénási Sándor
Neuman Gábor
Rózsa Péter
2025. december 27., Szombat 15:00
Rendkívüli adással jelentkezett az év utolsó Hetes stúdiója, amely az év kiemelkedő eseményeinek értékelését igyekezett besűríteni két órába.
Szörnyű év – mondja Lengyel László, a Pénzügykutató Zrt. elnök-vezérigazgatója 2025-ről. A politológus, közgazdász, jogász szerint idén a trumpi politika, a putyini agresszió visszaigazolásának veszedelme és a nyugat szétesésének réme, Európa gyengesége és önvédelmi erőfeszítései határozták meg az életünket. Magyarországon pedig a rezsim alkonya vetül horizontra, de ezután még túl kell élni az éjszakát is.
Hetes Stúdió (2025. december 20., szombat 15:00)
Műsorvezetők:
Hardy Mihály
Dési János
Szénási Sándor
Neuman Gábor
Rózsa Péter
2025. december 20., Szombat 15:00
Gyermekvédelem másképp – európai kitekintés a téma gyermekjogi szakértőjével, Lux Ágnessel az ELTE oktatójával
Komoly politikai eltökéltségre lesz szükség ahhoz, hogy Magyarország kijusson az illiberális zsákutcából – beszámoló a Progress alapítvány vitájáról – Kárpáti János
Szlovákiában ismét napirenden a Benes-dekrétumok, vajon miért nem tud Pozsony hátat fordítani az egykori csehszlovák elnök jogfosztó rendeletének – erről beszélt Hunčik Péter író
Vajon elárasztja-e a szélsőjobbos hullám Németországot és egész Európát? Erről beszélt Csontos Csaba, a Budapestről elüldözött Nyílt Társadalom Alapítvány Berlinben élő munkatársa – Csernyánszky Judit interjúja.
Hetes Stúdió (2025. december 13., szombat 17:00)
Műsorvezetők:
Hardy Mihály
Dési János
Szénási Sándor
Neuman Gábor
Rózsa Péter
2025. december 13., Szombat 17:00
A Hetes stúdió a megszokott időben, azaz 15:00-kor kezdődött, viszont hosszabb adásidőben jelentkezett: élőben követtük a Szőlő utcában és a gyermekvédelmi rendszerben történt visszaélések, súlyos gyermekbántalmazások és egyéb bűncselekmények, valamint azok kormányzati kezelése miatt szombat délutánra bejelentett tüntetést. A demonstrációt a közvéleménykutatások szerint jó ideje legerősebb ellenzéki párt, a Tisza elnöke, Magyar Péter hirdette meg. A rendezvény Budapesten, a Deák Ferenc téren kezdődött délután 3 órakor, majd a résztvevők felvonultak a budai Várba, a Miniszterelnökség épülete, az egykori Karmelita kolostor és a mellette álló Köztársasági Elnöki Hivatal, a Sándor-palota elé, hogy a Szőlő utcai ügy miatt a kormány lemondását követeljék. A helyszínen Magyar Péter, a Tisza elnöke mondott beszédet.
Hetes Stúdió (2025. december 13., szombat 15:00)
Műsorvezetők:
Hardy Mihály
Dési János
Szénási Sándor
Neuman Gábor
Rózsa Péter
2025. december 13., Szombat 15:00
A Hetes stúdió a megszokott időben, azaz 15:00-kor kezdődött, viszont hosszabb adásidőben jelentkezett: élőben követtük a Szőlő utcában és a gyermekvédelmi rendszerben történt visszaélések, súlyos gyermekbántalmazások és egyéb bűncselekmények, valamint azok kormányzati kezelése miatt szombat délutánra bejelentett tüntetést. A demonstrációt a közvéleménykutatások szerint jó ideje legerősebb ellenzéki párt, a Tisza elnöke, Magyar Péter hirdette meg. A rendezvény Budapesten, a Deák Ferenc téren kezdődött délután 3 órakor, majd a résztvevők felvonultak a budai Várba, a Miniszterelnökség épülete, az egykori Karmelita kolostor és a mellette álló Köztársasági Elnöki Hivatal, a Sándor-palota elé, hogy a Szőlő utcai ügy miatt a kormány lemondását követeljék. A helyszínen Magyar Péter, a Tisza elnöke mondott beszédet.
Hetes Stúdió (2025. december 06., szombat 15:00)
Műsorvezetők:
Hardy Mihály
Dési János
Szénási Sándor
Neuman Gábor
Rózsa Péter
2025. december 06., Szombat 15:00
Kilenc hónap alatt 0,3 százalékkal nőtt a gazdaság, már amennyiben ez komolyan vehető növekedés, és nem a titokzatos nevű készletváltozásnak lenne köszönhető. Hogy minek? Palócz Éva, a Kopint-Tárki vezérigazgatója segített eligazodni.
A defibrillátor életmentő készülék, bárki tud vele segíteni veszélyhelyzetben, a bele helyezett automata útmutatása szerint. Egy olyan történetet hallanak most, amelyben vészhelyzet volt, és a kihelyezett készüléket egy forgalmista nem engedte használni. A történetnek Józsa Márta járt utána.
Az Unió a befagyasztott orosz pénzek kamataiból fedezné Ukrajna szükségleteit az elkövetkező két évre, de ez csak akkor lehetséges, ha sikerül meghosszabbítani a szankciókat, amiket viszont Budapest ellenez. Brüsszel kerülőutat választ, Orbán perelni fog. Lattmann Tamás nemzetközi jogászt kérdeztük.
Egyre súlyosabb vita zajlik az uniós tagállamok között Ukrajna további pénzügyi megsegítéséről azok után, hogy az Egyesült Államok fokozatosan kivonul Kijev pénzügyi és katonai támogatásából. A várható forgatókönyvekről Banai Károly volt uniós nagykövetet, kül- és biztonságpolitikai szakértőt Csernyánszky Judit kérdezte.
Hetes Stúdió (2025. november 29., szombat 15:00)
Műsorvezetők:
Hardy Mihály
Dési János
Szénási Sándor
Neuman Gábor
Rózsa Péter
2025. november 29., Szombat 15:00
A Tisza rendezi sorait, de vajon az ellenzék is? Vagy ahogy sokan mondják, az óbaloldal. Závecz Tibor közvéleménykutató vélményére voltunk kiváncsiak.
A sajtó is erősen átrendeződik – még gyorsan a választások előtt, hogy a kormány biztosra menjen. Nagyszabású konferencián ütköztek a vélemények. Összefoglalót Selmeci János készített.
Érzékeli-e a vidék, hogy milyen propagandagépezetet működtet a kormány, és mennyire van becsapva a választó – Ezt kérdeztük Szalóki Viktortól, aki az AHang szóvivője, a szervezet 19 városban szervezett megmozdulást és flashmobot.
Hetes Stúdió (2025. november 22., szombat 15:00)
Műsorvezetők:
Hardy Mihály
Dési János
Szénási Sándor
Neuman Gábor
Rózsa Péter
2025. november 22., Szombat 15:00
Jó ötlet volt-e a bejelentenie a képviselő-jelöltségért induló politikusait a Tisza-pártnak? Melyik nagy párt áll jobban a kommunikációs csatában? Galgóczi Esztert, a Forrás Intézet elemzőjét kérdeztük.
A mostani adórendszer csak növeli a társadalmi és vagyoni egyenlőtlenségeket, nem egyszerű, nem átlátható, a közszolgáltatások árát pedig nem hozza be. Ehhez képest milyen változtatásokra lenne szükség? – ezt járták körül a Republikon Intézet minapi konferenciáján. Kárpáti János összeállítását hallhatták.
Mi lesz a következménye annak, hogy a magyar irodalom nagyjai sorra külföldre menekítik a hagyatékukat? Megengedheti-e ezt magának az ország? Németh Gábor íróval beszélgettünk.
Javulhatnak-e az amerikai-magyar kapcsolatok azok után, hogy új nagykövet érkezik az országba? És hogy látja a kétoldalú diplomácia történetét egy volt ügyvivő, André Goodfriend? Csernyánszky Judit összeállítását hallhatták.
Hetes Stúdió (2025. november 15., szombat 15:00)
Műsorvezetők:
Hardy Mihály
Dési János
Szénási Sándor
Neuman Gábor
Rózsa Péter
2025. november 15., Szombat 15:00
Mit tud kiolvasni a lélekbúvár abból a firkálmányból, amit Orbán Viktor rajzolt egy interjú közben, amit önálló életre kelt, sőt kereskedelmi termék lett, és amit maga is képes volt roppant tudatossággal elemezni ő maga is. Rudas János pszichológus, szociológus véleményére is kíváncsiak voltunk.
Iványi Gábor az állam feladatát végzi – mondta el egy fiatal tüntető rádiónknak, de Bródy János szavait is megfontolásra ajánljuk.
Kína és Oroszország után Amerika vesz a védőszárnyai alá? Mit jelent a pénzügyi védőpajzs, ami azt is jelenti, a kormány nem tud kikecmeregni a saját maga ásta gödörből? Palócz Éva, a Kopint Tárki elnök-vezérigazgatója világított rá arra, amit kevesen látnak.
Donald Trump politikája nemcsak a saját hazáját osztja meg, hanem árkot ás Európa és Amerika közé is – mondta el a rádiónkban járt osztrák európai uniós parlamenti képviselő, tőről metszett föderalista, Lucas Mandl és ennek kapcsán a magyar föderalisták képviselőjénél, Nagy Eszternél is érdeklődtünk a mozgalomról.
Hetes Stúdió (2025. november 08., szombat 15:00)
Műsorvezetők:
Hardy Mihály
Dési János
Szénási Sándor
Neuman Gábor
Rózsa Péter
2025. november 08., Szombat 15:00
A K&H szakértője szerint a választások után kiigazítás jöhet, mert a költségvetési hiány elérheti majd a 6 százalékot. A kormányfő szerint ez a kijelentés beszállás a kormányellenes kórusba. De azért nézzük csak meg, mi növel itt tényleg hiányt. Mondjuk Orbán kampányígéretei is? Katona Tamás, volt KSH-elnököt, korábbi pénzügyi államtitkárt kérdeztük.
A kirekesztést teszi törvényessé és normálissá az úgynevezett önazonossági törvény. Már több mint száz településen függ a polgármester döntésétől, hogy ki vásárolhat ingatlant, függetlenül az eladó vagy a vevő szándékától. A kritériumok többsége kizárja a szegény, és/vagy roma polgárokat. Józsa Márta összeállítását hallhatták.
Pénz és káosz – állítólag ez maradt a Demeter-korszak után a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ nevű mániákusan centralizáló gigaintézményben. Itt, szintén állítólag, óvatos visszabontás várható, az állvány alatt tessék vigyázni. Hamvay Pétert, a HVG munkatársát kérdeztük.
190 fős delegáció indult csütörtökön Washingtonba, tagjai többnyire Trump-sapkában utaztak a repülőn. Csaknem minden pillanatban posztoltak a nagy útról – mi lett a sikersztorinak ígért utazás eredménye? Csernyánszky Judit Balázs Péter korábbi külügyminisztert kérte, értékeljen.
Mi lehet a valódi értelme Orbán Viktor washingtoni útjának, mennyire rendülhetett meg Donald Trump önbizalma a november 4-i demokrata győzelmek után? Volt-e a Tisza-pártnál adatszivárgás, és ha igen: kinek állt érdekében? Szóba került az Iványi Gáborék ellen történt vádemelés, és a közvélemény-kutatások eltérő friss eredményeinek okai is.
Hetes Stúdió (2025. november 01., szombat 15:00)
Műsorvezetők:
Hardy Mihály
Dési János
Szénási Sándor
Neuman Gábor
Rózsa Péter
2025. november 01., Szombat 15:00
Megfertőzi a kampányt és a választót is a kormány mesterséges intelligencia által gyártott választási hirdetéseinek dömpingje? Mennyire befolyásolja a választók döntését? A Political Capital szakértője, Molnár Csaba válaszolt a kérdésre.
Öngolt rúg a kormány, amikor megnyirbálja éppen most a közmunkások alkalmazásának eddigi rendjét? Herczog Lászlónak, a Bajnai-kormány munkaügyi és szociális miniszterének tesszük fel a kérdést.
Eurómilliárdok szállnak be jövőre a kormány ablakán az uniós fegyverkezési reform keretében. Viszont úgy tudjuk, hogy az N7 állami holdingban a 4iG- jelentős többségi tulajdonhányadot kapott, ami felveti a kérdést: kinél landolnak majd az uniós pénzek? S ha elvesztik a választást, akkor is jól járnak?
Kivételt tesz-e Trump elnök Magyarországgal, ha Orbán lobbizik nála az orosz olajcégek elleni szankciók hazánkat érintő intézkedése érdekében? Bolgár és brit szakértőktől megtudtuk, hogy a magyar kormány eddig 8,3 milliárd euróval finanszírozta Putyin háborúját.
Hetes Stúdió (2025. október 25., szombat 15:00)
Műsorvezetők:
Hardy Mihály
Dési János
Szénási Sándor
Neuman Gábor
Rózsa Péter
2025. október 25., Szombat 15:00
Beszédek, zászlók, tömegek, két Magyarország az utcákon. Mit üzen az egyik a másiknak, melyik szónok volt meggyőzőbb? Somogyi Zoltán szociológust kérdeztük.
A két politikai párt egymásnak feszüléséről szólt október 23-a – de a valódi ünnepről igazából csak Magyar beszélt, Orbán '56-al inkább a Békemenetet igyekezett keretezni. Holott minden családnak megvan a maga sztorija a forradalomról. Vágvölgyi B. András író, újságíró, filmrendezőt a forradalom emlékének művészi és társadalompolitikai megjelenítéséről kérdezte Józsa Márta.
Egy irodalmi Nobel-díj megdobja a nemzetközi érdeklődést egy ország irodalma iránt, de mi a helyzet a belső piaccal, olvassák-e majd Krasznahorkait olyan sokan, mint amennyire eltűntek a könyvei a boltokból? Nyáry Krisztián irodalomtörténésszel, íróval beszélgettünk.
Tomahawkok nélkül is kitartunk lassan négy éve, és amúgy sem a fegyverek döntik el a háború végét – mérlegelte az oroszok esélyeit Jevhenii Malik tengerészgyalogos dandárparancsnok, aki két és fél év elteltével szabadult orosz hadifogságból. Csernyánszky Judit beszélgetett vele.
Hetes Stúdió (2025. október 18., szombat 15:00)
Műsorvezetők:
Hardy Mihály
Dési János
Szénási Sándor
Neuman Gábor
Rózsa Péter
2025. október 18., Szombat 15:00
Krasznahorkai László művei világsikerűek, ezt jutalmazták most irodalmi Nobel-díjjal. Mindez nem jöhetett volna létre, ha nem volnának kiemelkedő teljesítményt nyújtó műfordítói, akik sokszor társszerzőként működnek vele együtt. A közös munkáról Krasznahorkai könyveinek svéd fordítójával Józsa Márta beszélgetett.
Péntektől már a Meta felületein sem lehet politikai hirdetést feladni, amely a Google – és azzal együtt a YouTube – pár nappal korábbi tilalma után alapvetően megváltoztatja a kampánystratégiákat. Vajon kinek kedvez az új helyzet? Vagy csak vesztesek lesznek? Léderer Sándort, a K-Monitor igazgatóját kérdeztük.
Beköszönteni látszik a béke Gázában, bíztató megegyezés jeleit látjuk Izraellel, amely alapjaiban teremt új helyzetet a Közel-Keleten Donald Trumpnak köszönhetően. Székely Róbert, az izraelinfo.com szerkesztője beszélt a legfrisseb fejleményekről.
Orbán Viktor nőügyei címmel a jövő héten publikálja könyvét egy újságíró és a CEU bécsi kampuszának tudományos kutatója, akik a hivatalos magyar genderpolitika mélyére ásva konkrét példákkal bizonyítják, hogyan játssza ki a nőket, illetve a gondoskodás politikáját a kormány, amivel saját politikai céljait éri el. Noha az elmúlt hetek leleplezései azt bizonyítják, torz képet festettek magukról a kormányzópártok. Csernyánszky Judit beszélgetett a szerzőkkel.
Hetes Stúdió (2025. október 11., szombat 15:00)
Műsorvezetők:
Hardy Mihály
Dési János
Szénási Sándor
Neuman Gábor
Rózsa Péter
2025. október 11., Szombat 15:00
Krasznahorkai László művei világsikerűek, ezt jutalmazták most irodalmi Nobel-díjjal. Mindez nem jöhetett volna létre, ha nem volnának kiemelkedő teljesítményt nyújtó műfordítói, akik sokszor társszerzőként működnek vele együtt. A közös munkáról Krasznahorkai könyveinek svéd fordítójával Józsa Márta beszélgetett.
Péntektől már a Meta felületein sem lehet politikai hirdetést feladni, amely a Google – és azzal együtt a YouTube – pár nappal korábbi tilalma után alapvetően megváltoztatja a kampánystratégiákat. Vajon kinek kedvez az új helyzet? Vagy csak vesztesek lesznek? Léderer Sándort, a K-Monitor igazgatóját kérdeztük.
Beköszönteni látszik a béke Gázában, bíztató megegyezés jeleit látjuk Izraellel, amely alapjaiban teremt új helyzetet a Közel-Keleten Donald Trumpnak köszönhetően. Székely Róbert, az izraelinfo.com szerkesztője beszélt a legfrisseb fejleményekről.
Orbán Viktor nőügyei címmel a jövő héten publikálja könyvét egy újságíró és a CEU bécsi kampuszának tudományos kutatója, akik a hivatalos magyar genderpolitika mélyére ásva konkrét példákkal bizonyítják, hogyan játssza ki a nőket, illetve a gondoskodás politikáját a kormány, amivel saját politikai céljait éri el. Noha az elmúlt hetek leleplezései azt bizonyítják, torz képet festettek magukról a kormányzópártok. Csernyánszky Judit beszélgetett a szerzőkkel.
Hetes Stúdió (2025. október 04., szombat 15:00)
Műsorvezetők:
Hardy Mihály
Dési János
Szénási Sándor
Neuman Gábor
Rózsa Péter
2025. október 04., Szombat 15:00
Élőben kapcsoltunk a pécsi Pride-ra: Selmeci János tudósított a fejleményekről.
Vasárnap tűzvonalba lép a DK 106 képviselő-jelöltje a 2026-os választásra; interjú Dobrev Klárával a kilátásokról és a párt stratégiájáról.
Mészáros Lőrinc, aki három éve rendre a leggazdagabb magyar, tényleg pénztáros Lőrinc – önkiszolgáló kasszaként működik az Orbán-családnál – újabb leleplezés a Direkt36 újságíróitól.
Hetes Stúdió (2025. szeptember 27., szombat 15:00)
Műsorvezetők:
Hardy Mihály
Dési János
Szénási Sándor
Neuman Gábor
Rózsa Péter
2025. szeptember 27., Szombat 15:00
A vagyonadó jogos, sok fejlett országban is van, akkor is jogos, ha engem igencsak érint majd – mondta Bojár Gábor, a Graphisoft és az Aquincumi Technológiai Intézet alapítója. Megkérdeztük tőle, milyen lenne a jó adórendszer, és mitől nőne az ország versenyképessége.
Hogyan lehet eljutni az autoriter rendszertől a demokráciáig, a jogállamiság helyreállításáig és hogyan hat az esélyekre az uniós tagságunk? – erről rendezett vitaestet a Progress Alapítvány, amely a jövő év elején tanulmánykötetet jelentet meg az Orbán-rezsim válságáról. A rendezvényről Kárpáti János készített összeállítást.
Zelenszkij az ENSZ közgyülésben cáfolta Trump szavait, hogy az orosz haderő papírtigris lenne, szerinte olcsó drónokkal olyan halálsávokat képes létrehozni, ahol minden megbénul. Az Európai Bizottság találkozót szervezett egy kelet-európai drónfal létrehozására. Vendégünk Takács Márk katonai szakértő volt.
Hetes Stúdió (2025. szeptember 20., szombat 15:00)
Műsorvezetők:
Hardy Mihály
Dési János
Szénási Sándor
Neuman Gábor
Rózsa Péter
2025. szeptember 20., Szombat 15:00
Zárt ajtók mögött a Fidesz-frakció a Balatonon, és közben számolatlanul önti a pénzt a Digitális Harcosok Klubjába. Az ellenzék saját erőből kampányol eredményesebben, mint a kormánypárt. Róna Dánielt, a 21 Kutatóközpont igazgatóját kértük fel elemzésre.
Egyre több a klímaszorongók száma, amiről egy konferencián hallottunk. Varga Attila, az ELTE docense ennek hátteréről és a lehetséges megoldásokról beszélt.
Karsai László történész a Sorsok háza hányatott sorsáról nyilatkozott, arról, milyen bizonyítványt állít ki magáról hazánk a kormány legújabb intézkedése alapján.
Két világ csapott össze Budapesten ezen a héten: az illierális és a liberális. Csernyánszky Judit a Danube Institute és az amerikai Heritage Alapítvány közös rendezvényén éppúgy járt, mint a Political Capital, a CEU Demokrácia Intézete és a főváros szervezésében létrejött 5. Budapest Fórumon. A liberálisok győztek magabiztosan, már ami a részvételt illeti. Legalább ötször többen voltak, mint az illiberális trumpi-orbáni fórumon.
Hetes Stúdió (2025. szeptember 13., szombat 15:00)
Műsorvezetők:
Hardy Mihály
Dési János
Szénási Sándor
Neuman Gábor
Rózsa Péter
2025. szeptember 13., Szombat 15:00
A Gyermekvédelmi Főigazgatóság rágalmazás, jelzési kötelesség elmulasztása vádjával feljelentette Kuslits Gábort, a Területi Gyerekvédelmi Szakszolgálatok volt vezetőjét, annak ellenére, hogy ő már 2020-ban jelezte, hogy a Szőlő utcai javítóintézet igazgatója fiatal lányokat és fiúkat kényszerít prostitúcióra. Az igazgatót csak idén májusban tartóztatták le. 2022-ben, 2013-ban is feljelentették, hiába. Both Emőke jogászt, a BAGázs Közhasznú Egyesület alapítóját kérdeztük.
A közvélemény-kutatási eredmény csak pillanatfelvétel, és a tényleges választásig bekövetkező fejlemények teljesen meg is változtathatják a képet – ezt hangsúlyozták többen a Republikon Intézet őszi évadnyitó konferenciáján, amelyről Kárpáti János készített összeállítást.
Orosz drónok Lengyelország felett, Trump ezt nem ítéli el, csak azt kérdezi, hogy ez hogy lehet? Orosz-belorusz ötnapos, nukleáris bevetést is mímelő hadgyakorlat a lengyel, litván és ukrán határ mellett, lengyelek, akik drónelhárító képzésre mennek Ukrajnába. Kaiser Ferenc biztonságpolitikai szakértővel beszéltük át, mi a helyzet keleten.
Hetes Stúdió (2025. szeptember 06., szombat 15:00)
Műsorvezetők:
Hardy Mihály
Dési János
Szénási Sándor
Neuman Gábor
Rózsa Péter
2025. szeptember 06., Szombat 15:00
A béka feneke alatt a gazdaság. Lehet még lejjebb is süllyedni? Csillag István volt gazdasági és közlekedési minisztert kérdeztük.
A globális viszonyok jó ideje inkább a jobboldali politikának kedveznek, és hol a baloldal, a baloldali kérdések ma is válaszra várnak – ez volt az egyik visszatérő gondolat a Politikatörténeti Alapítvány és a Társadalomelméleti Műhely közös konferenciáján. A CEU budapesti székházában tartott rendezvényről Kárpáti János készített összeállítást.
Új tanév, régi gond: miért nem lehet eltérni az alaptantervtől? Miből tanítanak a pedagógusok? Miklós György, a Szülői Hang Közösség képviselője válaszolt.
Miközben parádéztak Pekingben, majréztak a Fehér Házban – Kína Putyin mellé állt? Rég nem látott összeborulásnak voltunk szemtanúi a héten, amikor Kína, Oroszország, India és Észak-Korea - 20 másik partnerrel a baráti egységet prezentálta a világnak. Ami az oroszok háborúja miatt nem mellőzendő világpolitikai pillanat, és Peking célja volt ezzel megtörni Amerika dominanciáját. Hogy látja ez Salát Gergely sinológus, docens, egyetemi tanszékvezető?
Hetes Stúdió (2025. augusztus 30., szombat 15:00)
Műsorvezetők:
Hardy Mihály
Dési János
Szénási Sándor
Neuman Gábor
Rózsa Péter
2025. augusztus 30., Szombat 15:00
A települések önazonosságát védő törvény olyan gumiszabály, amibe belefér a cigányozás, a zsidózás, vagy amit csak akar az önkormányzat. Tiltakozik a jogszabály ellen az Ügyvédekkel a Demokratikus Jogállamért egyesület (ÜDE). Gerő Tamás, az Ügyvédekkel a Demokratikus Jogállamért, az ÜDE elnöke beszélt a jogszabályról.
Pénz- és pedagógushiány, kormányzati közöny, stressz – tanárok és szülők és természetesen maguk a diákok együtt szoronganak a tanévkezdés előtt. Józsa Márta összeállítása.
Szaporodó erdőtüzek, eltűnő talajvíz, mikroműanyagok az élő szervezetekben – változatlanul hagyjuk romlani a környezetünket, de hol a határ, az élet határa? – kérdeztük Ürge-Vorsatz Diánát, a CEU professzorát, klímakutatót.
Igazán szép gesztus; a magyar kormány ukránellenes hisztériája ellenére a minap Budapestre jött tárgyalni az ukrán miniszterelnökhelyettes. A tárgyalások után interjút adott a Klubrádiónak. Csernyánszky Judit összeállítása.
Hetes Stúdió (2025. augusztus 23., szombat 15:00)
Műsorvezetők:
Hardy Mihály
Dési János
Szénási Sándor
Neuman Gábor
Rózsa Péter
2025. augusztus 23., Szombat 15:00
Egyik program jön a másik után – a Tisza nem bízza a véletlenre, hogy minél több társadalmi csoportot bevonjon – augusztus 20-án a Szent István-programot hirdette meg Magyar Péter – átfutottuk Ágh Attila politológussal.
Gyerekeink képernyő-függősége súlyosbodik, a Bethesda kórház segítséget kínál a szülőknek – Nagy Péter gyermekpszichológus az aggasztó jelenségről beszélt.
A jól csengő 3 százalékos otthonteremtési hitelkedvezmény mellett kedvez a kormány a kiváltságosoknak is – a nagy építkezéseket kiemelt állami beruházásnak nyilvánítja tetszőlegesen. Mindenki jól jár? Dávid Ferenc közgazdásznak, a VOSZ volt főtitkárának szegeztük a kérdést.
Hetes Stúdió (2025. augusztus 16., szombat 15:00)
Műsorvezetők:
Hardy Mihály
Dési János
Szénási Sándor
Neuman Gábor
Rózsa Péter
2025. augusztus 16., Szombat 15:00
Mennyi vagyonra tett szert 20 év alatt Orbán Viktor és kormánya? Vagy inkább a barátai? Ezt kideríteni Magyar Péter első intézkedéseinek egyike lesz, ha kormányra kerül. A K-Monitor alapítója, ügyvezető igazgatója, Léderer Sándor egy pár adatba betekintést nyújtott nekünk is.
Csillag István, volt gazdasági és kereskedelmi miniszterrel megszámoltuk az állami vagyont is, mert Lázár János szerint ők nem széthordták az állami vagyont az elmúlt 15 évben, hanem összerakták. 10 ezer milliárdról 25 ezerre gyarapodott. És ki profitált belőle?
Bige Dávid keményen visszaszólt Gulyás Gergely miniszternek, aki épp elkezdte őt karaktergyilkolni, mert beállt egy Tisza sziget csapatba. Hogy viseli az övön aluli ütést? Erről kérdeztük a célkeresztbe került Bige László fiát.
Alaszka egy új Jalta lesz? Hisz Ukrajna sorsa a tét, de talán többről is szó van. Oszt lapot Zelenszkijnek és Európának Trump, amikor a hágai Büntető Bíróság által körözött Putyinnak a kedvében jár? Lesz ezek után Nobel Béke díja a régóta erre áhítozó amerikai elnöknek. Balázs Péter volt külügyminiszter értékelte az Anchorage-ben tartott Trump-Putyin találkozót.
Hetes Stúdió (2025. augusztus 09., szombat 15:00)
Műsorvezetők:
Hardy Mihály
Dési János
Szénási Sándor
Neuman Gábor
Rózsa Péter
2025. augusztus 09., Szombat 15:00
Folytatódik Orbán Viktor pechszériája: ahogy nem jött be a gazdasági repülőrajt meséje, úgy a digitális fölény megszerzése sem sikerült, eddig bukás a Harcosok Klubja.
Középkori viszonyok, rettenetes körülmények a Hajdú-Bihar megyében bezárt idősek otthonában – ez csak a jéghegy csúcsa?
Az eltűnt milliárdok nyomában – túl sokat tud vagy túl sokat markolt Matolcsy és köre ahhoz, hogy lebuktassák őket? Tényleg kikezdhetetlen a "Matolcsy-klán"?
Hetes Stúdió (2025. augusztus 02., szombat 15:00)
Műsorvezetők:
Hardy Mihály
Dési János
Szénási Sándor
Neuman Gábor
Rózsa Péter
2025. augusztus 02., Szombat 15:00
Hosszú idő után generációs szakadék nyílt a magyar politikában. A Tisza-jelenséget részben lefedve, részben azon kívül, sőt túl, a fiatalok lázadása az alkalmatlanul működő hatalom, a dohos szagot árasztó központi szövegek ellen nyilvánvaló. A tízezres koncerteken protesthangulat, a kormányfő meg talált egy Dopemant. Hammer Ferenc szociológust, egyetemi tanárt kérdeztük.
Több száz új „kiadó albérlet”-hirdetés jelent meg országszerte az egyetemi felvételi eredmények kihirdetése után. Ez a tulajdonosok számára befektetés, a diákok és családjuk számára többnyire megfizethetetlen teher. Csak Budapesten legalább 15 ezer új kollégiumi férőhelyre volna szükség. És ez évtizedek óta így van. Józsa Márta összeállítása.
Megszületett a megállapodás az Unió és Donald Trump között, ami még nem egyezmény, nem írták alá, és sokan vitatják. Van, aki szerint Trump lenyomta Európát, mások szerint az EU látszatokkal kábította el az amerikai elnököt. Egy harmadik vélemény: az Uniónak nem kell egyezkednie Amerikával, annál sokkal erősebb. Virovácz Péter, az ING vezető elemzője segített eligazodni.
Hetes Stúdió (2025. július 26., szombat 15:00)
Műsorvezetők:
Hardy Mihály
Dési János
Szénási Sándor
Neuman Gábor
Rózsa Péter
2025. július 26., Szombat 15:00
Egy brit BBC-s újságíró, David Campanale kezdeményezésére 1990 óta összegyűlnek erdélyi és magyar politikusok, utóbbiak esetén a fideszesek, hogy megvitassák a két nép ügyes-bajos dolgait. A fiatalokat koncertekkel csalogatták, a hagyomány azóta is megmaradt, a koncertek egyre több fiatalt vonzanak, az orbáni politikai igehirdetés viszont egyre kevesebbet. Patakfalvi-Czirják Ágnes szociológust kérdeztük, hogyan tapadt meg tudatunkban a fesztivál.
Az állam nem akar költeni a lerobbant belvárosi palotákra. Kiírták a vételi ajánlatokat, és Tiborcz István, a miniszterelnök veje feltehetően bevásárol Amerikába indulása előtt. Miből és miért is? Ki jár jól ezekkel az üzletekkel? – Katona Tamás, a KSH volt elnöke, pénzügyi államtitkár fejtette ki a részleteket.
Hetes Stúdió (2025. július 19., szombat 15:00)
Műsorvezetők:
Hardy Mihály
Dési János
Szénási Sándor
Neuman Gábor
Rózsa Péter
2025. július 19., Szombat 15:00
Közellenség lesz, aki a Tiszával szemben indul a jövő évi választásokon? – erről kérdeztük Nagy Attila Tibor politológust.
A kereszt nem lehet politikai furkósbot – így kommentálta Karácsony Gergely budapesti főpolgármester a Gellért-hegyi Szabadság szobor talapzatára a civil, és részben egyházi tiltakozások ellenére elhelyezett szimbólumot. Mit jelképez valójában, meg kell-e tanulnunk együtt élni vele, vagy érdemes lesz majd megszabadulnunk tőle? Józsa Márta körképe.
Változott Trump Ukrajna-politikája, de pénzt kér Európától a fegyverekért – Győri Gábor, a Policy Solutions elemzője értékelte a fejleményeket.
Hetes Stúdió (2025. július 12., szombat 15:00)
Műsorvezetők:
Hardy Mihály
Dési János
Szénási Sándor
Neuman Gábor
Rózsa Péter
2025. július 12., Szombat 15:00
Egy újabb felmérés szerint a Fidesz vezet a Tisza előtt. Egy legeslegújabb kutatás ezt a különbséget 7 százalékban rögzíti. Miközben a közvélemény-kutatók zöme ennek az ellenkezőjét méri. A Fidesz-szavazókat egy többszörösen a világ ártalmas igazságai ellen becsomagolt buborékba rejtenék. Ismét sikerülhet? Tóka Gábor politológussal, a Vox Populi blog szerzőjével beszéltük át.
A kormány régóta kimondott célja, hogy növekedjen a magyar népesség. Ehhez képest nemcsak a születések száma zuhant be, de egyre többen távoznak az országból. A Direkt36 átfogó adatelemzése szerint különösen sok köztük a fiatal, ami hatalmas kockázatokat jelent az ország számára. Józsa Márta interjúját hallhatták.
Hetes Stúdió (2025. július 05., szombat 15:00)
Műsorvezetők:
Hardy Mihály
Dési János
Szénási Sándor
Neuman Gábor
Rózsa Péter
2025. július 05., Szombat 15:00
Felemelő, büszke és jogszerű volt a múlt hétvégi Büszkeség napi felvonulás – jelentette ki Majtényi László jogtudós, az MTA doktora rádiónknak. Sőt, szerinte a betiltás volt a jogszerűtlen, és az ennek alapjául szolgáló úgynevezett 15. alkotmánykiegészítés teljes jogi képtelenség. Már csak azért is, mert az alapjogoknak van egy hierarchiája, ennek a csúcsán az emberi élethez és a méltósághoz való jog áll – és ha ezt átírják, akkor az alapjogok rendszere is megdől. Az biztos, sok százezer embert nem sikerült megijeszteni, akik egy jó hangulatú, s talán sosem látott méretű felvonuláson vettek részt.
Az aszály okozta károk csökkentéséért mozgósítani kellett ötmilliárd forintot, ki kellett rendelni körülbelül ezer embert, miközben több mint 200 munkagép is dolgozik, ereszeket, csatornákat kotornak és zsilipeket javítanak, hogy legyen víz – mondta - Orbán Viktor a péntek reggeli rádiószózatában. Korábban közölték, hogy gazdák ingyen kapják a locsolóvizet. Ingyen vagy sem, kérdés, hogy meddig lesz egyáltalán víz, miután májusban kezdték el egyáltalán összegyűjteni. Sivatagban fogunk élni? hogy Józsa Márta összeállítása.
A bős-nagymarosi vízlépcsőrendszer ügyében máig rengeteg az elvarratlan szál, a vita Szlovákia és Magyarország között. Kerényi György, a Szabad Európa munkatársa arról írt, hogy a két fél között régóta tárgyalások folynak. Arról is, hogy esetleg Magyarország a hágai ítéletnek megfelelően több áramot kapjon. De arról is, hogy esetleg közreműködjön egy Ipolyon létesülő új erőmű építésében. Talán szóba került a nagymarosi elmaradt vízlépcső megépítése is, bár ennek nem túl nagy a valószínűsége, és az is, hogy Magyarország immár végkép elfogadja a Duna, a határfolyó szlovák elterelését is.
