Köszönjük, hogy támogatják a Klubrádiót

Krasznahorkai László művei világsikerűek, ezt jutalmazták most irodalmi Nobel-díjjal. Mindez nem jöhetett volna létre, ha nem volnának kiemelkedő teljesítményt nyújtó műfordítói, akik sokszor társszerzőként működnek vele együtt. A közös munkáról Krasznahorkai könyveinek svéd fordítójával Józsa Márta beszélgetett.

Péntektől már a Meta felületein sem lehet politikai hirdetést feladni, amely a Google – és azzal együtt a YouTube – pár nappal korábbi tilalma után alapvetően megváltoztatja a kampánystratégiákat. Vajon kinek kedvez az új helyzet? Vagy csak vesztesek lesznek? Léderer Sándort, a K-Monitor igazgatóját kérdeztük.

Beköszönteni látszik a béke Gázában, bíztató megegyezés jeleit látjuk Izraellel, amely alapjaiban teremt új helyzetet a Közel-Keleten Donald Trumpnak köszönhetően. Székely Róbert, az izraelinfo.com szerkesztője beszélt a legfrisseb fejleményekről.

Orbán Viktor nőügyei címmel a jövő héten publikálja könyvét egy újságíró és a CEU bécsi kampuszának tudományos kutatója, akik a hivatalos magyar genderpolitika mélyére ásva konkrét példákkal bizonyítják, hogyan játssza ki a nőket, illetve a gondoskodás politikáját a kormány, amivel saját politikai céljait éri el. Noha az elmúlt hetek leleplezései azt bizonyítják, torz képet festettek magukról a kormányzópártok. Csernyánszky Judit beszélgetett a szerzőkkel.

2025. október 18. Hetes Stúdió (2025. október 18., szombat 15:00)
52:12
00:00
Műsorvezetők: Hardy Mihály, Dési János, Szénási Sándor, Neuman Gábor, Rózsa Péter Szerkesztők: Csernyánszky Judit, Józsa Márta, Herskovits Eszter