Köszönjük, hogy támogatják a Klubrádiót

Két új felmérés szerint a Tisza továbbra is vezet a Fidesz előtt, az IDEA 10 százalékos előnyt mér, a Medián 12-t, utóbbi szerint a DK csak 1 százalékon áll, amiből lett egy kis csetepaté, és amiből az ellenzéki párt nem jött ki jól. Általa megrendelt mérések szerint 4 százalékon állSomogyi Zoltán szociológussal, politikai elemzővel beszélgettünk. 

Magyarországon növekszik a politika iránti érdeklődés, valamint a civil szervezetek ismertsége is, de szükség lenne a politikusok és a civilek közötti érdemi párbeszédet szolgáló feltételekre, bárki is nyerje az áprilisi választásokat – hangzott el a Civilizáció elnevezésű ernyőszervezet és a Political Capital közös rendezvényén, amelyről Kárpáti János készített összeállítást.

Trump étvágya Grönlandra összerántotta Európát, Izlandot elkezdte közelíteni az Unióhoz, a sziget lakossága pedig, ha nem is lett nagy dánbarát, de Koppenhágát tartja a kisebbik rossznak. Amúgy Grönland költségvetésének a felét Dánia állja. Vígh Zoltán külpolitikai elemző.

Egyre több elemző szerint a NATO végét jelentené, ha az Egyesült Államok katonai erővel akarná befolyását Grönlandra kiterjeszteni. Megmenthető-e a NATO szövetségi egysége? Simonyi András, volt NATO- és amerikai nagykövetet Csernyánszky Judit kérdezte.

2026. január 17. Hetes Stúdió (2026. január 17., szombat 15:00)
51:04
00:00
Műsorvezetők: Hardy Mihály, Dési János, Szénási Sándor, Neuman Gábor, Rózsa Péter Szerkesztők: Csernyánszky Judit, Józsa Márta, Herskovits Eszter