„Klubrádió

Andor László közgazdászprofesszor, korábbi foglalkoztatásért, szociális ügyekért felelős uniós biztos – Az OECD tagállamai közül nemcsak inflációban, reálbér-csökkenésben is első Magyarország + Az Eurostat adatai szerint Magyarország a legszegényebb uniós országok közé tartozik

Pálinkás József atomfizikus, a volt Új Világ Néppárt elnöke, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke, az első Orbán-kormány oktatási minisztere – Nagy valószínűséggel kimaradnak a 2024-es Erasmusból az alapítványi egyetemek diákjai 

Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke – Megtámadták az Alkotmánybíróságon az oktatási népszavazást 

Jávor Benedek volt európai parlamenti képviselő, a Fővárosi Önkormányzat brüsszeli irodájának vezetője – Orosz közlönyből derült ki Paks II hitelének átütemezése

Peragovics Tamás, az ELKH Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Világgazdasági Intézetének tudományos munkatársa – A V4-kből hárman kiszállnak + Az Egy övezet, egy út kínai gazdasági programból, csak a magyar kormány tart ki Kína-politikája mellett

Németh András külpolitikai újságíró, a HVG munkatársa, Oroszország-szakértő – Ivan Krasztev: A Wagner-lázadásról már nem Putyin döntött egyedül, hanem egy szűk csoport + A Wagner-lázadás óta teljesen eltűnt Prigozsin és Szurovikin 

2023. július 13. Esti gyors (2023. július 13., csütörtök 18:15)
48:19
00:00
Műsorvezetők: Kárpáti Iván, Selmeci János, Kárpáti János, Hardy Mihály, Dési János, Szénási Sándor Szerkesztők: Selmeci János, Józsa Márta, Herskovits Eszter, V. Nagy Gyöngyi