„Klubrádió

Székely Tamás, a Magyar Szakszervezeti Szövetség alelnöke, valamint a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ) elnöke – Ismét a dolgozók jogait akarják csorbítani a Munka törvénykönyvének módosításával 

Tóth Endre, a Momentum elnökségi tagja – Néhány tankerületben a vezetők több milliós jutalmat kaptak 

Salamon András Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró és operatőr egyetemi oktató, a Lumiere filmiskola vezetője – Vidnyánszky Attilától az SZFE kuratóriumi elnökétől elhatárolódik az egyetem diákjainak egy jó része

Dávid Ferenc közgazdász, a Demokratikus Koalíció (DK) gazdasági szakértője, megválasztott parlamenti képviselője, aki az Egységben Magyarországért ellenzéki szövetség listájáról jutott be az országgyűlésbe, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) volt főtitkára – Magyarországon soha nem volt még ilyen kevés kis bolt + Egész Európában a magyar élelmiszerár-emelkedés a legmagasabb

Iványi Gábor lelkész, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség elnöke – Szemfényvesztésnek nevezte Iványi Gábor, hogy a napokban bejegyzett egyháznak minősítették a felekezetét + Segélyadományokat adtak át Demszky Gáborral Ukrajnában  

Nemes Gábor, a Klubrádió külpolitikai újságírójának összeállítása – A háború és a hadifoglyok helyzete  

2022. november 21. Esti gyors (2022. november 21., hétfő 18:15)
52:59
00:00
Műsorvezetők: Kárpáti Iván, Selmeci János, Kárpáti János, Hardy Mihály, Dési János, Szénási Sándor Szerkesztők: Selmeci János, Herskovits Eszter, V. Nagy Gyöngyi