Klubdélelőtt (2025. november 29., szombat 09:00)
Műsorvezető:
Kun Zsuzsa
2025. november 29., Szombat 09:00
Gulyás András, diplomata, műfordító, bölcsészdoktor, egykori nagykövet, aki három köztársasági elnök mellett is dolgozott külügyi tanácsadóként: Göncz Árpád, Mádl Ferenc és Sólyom László bizalmi embere volt. A Göncz Árpád Alapítvány létrehozója és kuratóriumi elnöke. Idén Budapestért-díjjal tüntették ki.
Koltai Róbert alternatív Kossuth-díjas, Jászai Mari-díjas színész-rendező és Gaál Ildikó rendező, rádiós műsorvezető friss élményekkel tértek haza Indiából. Miért jártak Kalkuttában? A színész megtisztelő felkérést kapott: zsűritag volt a helyi filmfesztiválon, amelynek örömmel tett eleget.
Balsai Móni Jászai Mari-díjas színésznő az egyik főszereplője a Szenvedélyes nők című filmnek, amelyet Herendi Gábor rendezett. De vajon mi történt vele az elmúlt időben? Miért látni alig – vagy szinte egyáltalán nem – színházi szerepekben?
Németh Szilvia és Lannert Judit: a két szociológus, oktatáskutató szerint az oktatásban végre túl kellene lépni a napi politikán. Szerintük elengedhetetlen lenne egy széles társadalmi konszenzus arról, mit értünk jó iskola és minőségi oktatás alatt. Nyílt párbeszédre lenne szükség – ehhez pedig egy önálló Oktatási Minisztériumra is.
Klubdélelőtt (2025. november 22., szombat 10:05)
Műsorvezető:
Kun Zsuzsa
2025. november 22., Szombat 10:05
Dr. Radványi Miklós Washingtonban élő külügyi szakértő, a Frontiers of Freedom intézet alelnöke, a geopolitikai, nemzetbiztonsági és külpolitikai kérdések elismert specialistája. Budapesten, az ELTE-n diplomázott, majd tudományos fokozatot szerzett a Johns Hopkins Egyetem nemzetközi tanulmányokkal foglalkozó karán, valamint a George Washington Egyetem jogi központjában. A hidegháború csúcspontján menekült el a kommunista uralom alatt álló Magyarországról, majd Amerikában telepedett le.
„Ha kutya lennék, már nem kellene szenvednem. De emberként miért is kell?” – teszi fel a kérdést Barát József újságíró, egykori külföldi tudósító, aki Paraván mögött – Az élet vége Magyarországon című könyvében erre keresi a választ. Arra, mi vár az emberekre, ha gyógyíthatatlan betegséggel élnek, ha már nem képesek önmagukat ellátni, ha nincs, aki ápolja őket, vagy ha nincs intézmény, amely gondoskodna róluk. Joga vagy kötelessége élni az embernek?
Újvárosi Hanna pedagógus, szociális munkás mindig ott dolgozik, ahol a legnagyobb szükség van rá. Magyarországon a hajléktalanellátásban kezdett, majd Bécsben és Németországban menekülttáborokban folytatta a munkát. Kairóban vezető óvónőként tevékenykedett, jelenleg pedig Sierra Leonéban dolgozik pszichoszociális terepen.
Babarczy Eszter szerkesztő, kritikus, publicista, művészettörténész… Megrendítő naplójában számol be arról a hat hónapról, amely során édesapját végigkísérte szellemi és fizikai leépülésében. Az elérhetetlen, híres apa és a szeretetére, figyelmére vágyó lánya soha nem kerültek egymáshoz ilyen közel, mint ebben a kényszerű életvégi helyzetben.
Jehan Paumero író, nyelvtanár, a legendás Psycho Mutants zenekar oszlopos tagja. Franciaországban született, 2003-ban ösztöndíjasként érkezett Cognac-ból Pécsre. Dolgozott tanárként a Janus Pannonius Gimnáziumban és az egyetemen, valamint kulturális szervezőként is aktív szerepet vállalt.
Klubdélelőtt (2025. november 15., szombat 09:00)
Műsorvezető:
Kun Zsuzsa
2025. november 15., Szombat 09:00
Hegyi Péter professzor, a hasnyálmirigy-gyulladás nemzetközi hírű orvosa és kutatója, a Semmelweis Egyetem Transzlációs Medicina Központjának igazgatója nemrégiben a világ egyik legrangosabb élettani díját vehette át. A transzlációs medicina az orvoslás egy viszonylag új irányzata, amely összeköti a tudományos kutatást és a betegellátást, ezzel jelentősen felgyorsítva a tudományos eredmények betegek javára történő visszafordítását.
Závodi Gábor Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, szövegíró és billentyűs, gazdag életútjának csupán a kezdetét idézem fel, amely már önmagában is sokat elárul a későbbi sikerekről. A Viki és a Flört zenekarral bejárta a világot: 1987-ben első magyar együttesként vettek részt Cannes-ban a MIDEM-en, felléptek Tokióban a Yamaha Fesztiválon, Los Angelesben és Las Vegasban is. Alapító tagja a MEX együttesnek, ahol frontemberként és szövegíróként is először vált igazán ismertté.
Bolgár György újságíró, műsorvezető kollégánk frissen megjelent Apá!nk könyve című kötetében arról ír, hogy a történelmi tapasztalatok alapján a magyaroknak évszázadok óta szükségük van egy erős vezetőre, akire rábízhatják magukat. Néha jó döntést hozunk, néha rosszat – erről maga a történelem tanúskodik. Tragédiáinkból azonban rendre nem tanulunk, és újra meg újra "apát" keresünk magunknak.
A lúgos orvos és áldozata, Renner Erika története évek óta foglalkoztatja a közvéleményt. Az elkövető jelenleg elmegyógyintézetben tölti letartóztatását, míg az asszony eltökélten küzd az igazságszolgáltatásban szükséges változásokért. A TASZ Szabad-díját idén Renner Erikának ítélték oda, elismerve kitartó munkáját a kapcsolati erőszak áldozatainak jogaiért.
Andrásfi Tibor olimpiai- és Európa-bajnok párbajtőrvívó súlyos, tartós betegséggel élő gyermekeket nevelő családokat támogat rendszeresen – anyagi segítséggel és személyes jelenléttel – az Egy Lépéssel Több Hajós István Alapítvány "Fogadj örökbe egy családot" programján keresztül.
László Attila Liszt Ferenc-díjas jazzgitáros és zeneszerző fél évszázada alapította meg első együttesét, amelyet később további nyolc saját formáció követett. A BME Építész karának elvégzése, a Kaszakő együttes megalapítása és a Ki mit tud? 1977-es helyezése után kezdett el komolyabban foglalkozni a zenével. Immár 37 éve tanít fiatal zenészeket, vezeti az egyetem big bandjét, improvizációs gyakorlatokat tart – ez idő alatt több mint 500 növendéke volt.
Klubdélelőtt (2025. november 08., szombat 09:00)
Műsorvezető:
Kun Zsuzsa
2025. november 08., Szombat 09:00
Fleck Zoltán jogszociológust születésnapján köszöntöttük. Az ünneplés azonban nem választható el a közélet aktuális eseményeitől. Nemrég egy ellenzéki rendezvényen Fleck olyan beszédet mondott, amelyet a köztársasági elnök alkotmánysértőnek és erőszakra buzdítónak nevezett. A történtek nyomán több neves értelmiségi kiállt Fleck mellett. Közleményükben tiltakoztak "a hatalomgyakorlás legszörnyűbb korszakait idéző technikák" ellen, és hangsúlyozták, hogy a büntetőjogot nem szabad politikai eszközként használni.
A hollywoodi legenda, Tony Curtis élete elevenedik meg a színpadon – egy történet, amelyben a csillogó sikerek mellett a kudarcok és mélypontok is fontos szerepet kapnak. A pszichiátert Spilák Klára alakítja.
Benedekffy Katalin operaénekesnő, színművész. Kolozsváron szerzett zeneművészeti diplomát opera- és oratórium szakon. Dokumentumfilmet forgatott, könyvet írt, erdélyiként, székelyként és Kányádi Sándor Kossuth-díjas költő unokahúgaként fontosak számára a gyökerei, a kultúrája és a magyar nemzethez való tartozása. Azt vallja, "Székelyföld hitet, gyökereket adott, Magyarország szárnyakat".
Dr. Körmendi Anna eredetileg ügyvédként dolgozott, majd jogi pályáját hátrahagyva a művészet felé fordult, és megalapította saját galériáját. Ma a magyar kortárs képzőművészeti élet egyik meghatározó alakja, aki szenvedéllyel támogatja a hazai művészek közösségét.
Hamarosan kezdetét veszi a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál , az idei mottó: "Együtt létezünk". Vendégeink lesznek Gyureskó Enikő művészettörténész, a fesztivál koordinátora, valamint Haragonics Sára filmrendező. A fesztivál filmjei érzékeny, aktuális témákat érintenek – Ukrajna, Gáza, Szudán és Irak háború sújtotta területein élő emberek sorsát mutatják be. Haragonics Sára Szia Sári! című filmje viszont egy személyes történet, amely édesanyja halálának feldolgozásáról, a gyász és az újrakezdés útjáról szól.
Klubdélelőtt (2025. november 01., szombat 09:00)
Műsorvezető:
Kun Zsuzsa
2025. november 01., Szombat 09:00
Búcsú György Pétertől. Író, esztéta, médiakutató, a magyar avantgárd egyik legszakavatottabb ismerője és elemzője, az MTA doktora, az ELTE Művészetelméleti és Médiakutatási Intézetének oktatója. A tudós 71 éves volt.
Búcsú Kassai Ilonától. Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, a magyar színház és film egyik meghatározó alakja. Több mint hetvenéves pályafutása során számos filmszerep és szinkronhang – köztük a Macskarisztokraták, az Anasztázia és a Mackótestvér – tette emlékezetessé. Fia, Ganxsta Zolee így búcsúzott tőle: "Édesanyám az angyalok közé került, a Mennyek országába. Egy igazi művész volt, és a legjobb anya…"
Klubdélelőtt (2025. október 25., szombat 09:00)
Műsorvezető:
Kun Zsuzsa
2025. október 25., Szombat 09:00
Enyedi Ildikó Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, az Arany Medve-díjas és Oscar-jelölt Testről és lélekről rendezőjének új filmje, a Csendes barát érzékeny és filozofikus alkotás, amely párhuzamot von növény és ember kapcsolata között. A film elnyerte a 16. La Roche-sur-Yon Nemzetközi Filmfesztivál nagydíját.
Szokolay Domokos történész tanulmányának köszönhetően először ismerhetjük meg részletesen a Dallam csoport, egy nyugati bekötöttségű, második világháborús magyar kémakció történetét. Merthogy volt ilyen: az amerikaiak megpróbáltak budapesti hálózatot kiépíteni és politikai befolyást szerezni, hogy Magyarország szembeforduljon a németekkel és kilépjen a háborúból. A titkos akcióhoz két Fradi-legenda is kapcsolódott: Tóth Potya István és Kertész Géza. Nem rajtuk múlt, hogy tragédiába torkollott a történet.
Dr. Farkas Gábor Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem idén tavasszal kinevezett rektora, aki a hagyományok ápolása mellett elengedhetetlennek tartja a tanárképzés megújítását, a zenei utánpótlás biztosítását, a tehetségek felkutatását és gondozását, valamint a nemzetközi kapcsolatok bővítését.
Carl Lutz, a svájci embermentő diplomata több, mint 60 ezer magyar zsidó életét mentette meg a II. világháború alatt. 2014-ben Az elfelejtett hős címmel film készült az életéről. Nevelt lánya, a Svájcban élő Hirschi Ágnes újságíró Magyarországra látogatott – vele beszélgettünk.
Dr. Bene Adrián irodalmár, filozófus, a XXI. század kegyetlenségének kutatója és elemzője. Véleménye szerint a kegyetlenség nem mindig a klasszikus, fizikai erőszakban nyilvánul meg. Bár a jövő új formái megjósolhatatlanok, visszatekintve felismerhetők a mintázatok. A hétköznapi kegyetlenségek közös nevezője, hogy megtagadják a másik ember egyenlő méltóságát – a kirekesztő gesztusoktól a verbális megalázásig.
Klubdélelőtt (2025. október 18., szombat 09:00)
Műsorvezető:
Kun Zsuzsa
2025. október 18., Szombat 09:00
Nagy Bandó András, Karinthy-gyűrűs humorista. Legutóbb a Polgári Ellenállás Mozgalom Kossuth téri tüntetésén lépett fel. Nem beszédet mondott, hanem az elmúlt 15 évet foglalta össze Leltár című versében, rímbe szedve. Utólag így fogalmazott:
"Maradtam véleményező és a közélet figyelője, kritikusa, és remélem, a jövő évi választások változást hoznak, hogy ne kelljen szellemi emigrációba vonulnom."
Gerő Marcell producer, rendező, forgatókönyvíró a tavaly elhunyt ügyvédről, alkotmányjogászról, Karsai Dánielről készített dokumentumfilmet. A betegsége korai szakától az utolsó pillanatig mindent rögzített.
Danny Bain, amerikai származású, Magyarországon élő zenész, zeneszerző, előadóművész. New Jerseyben született, megfordult Brazíliában, élt Afrikában is, míg egy véletlen Magyarországra sodorta. Bár nehezen tanult meg magyarul, és eleinte borsodi tájszólásban beszélt, ma már járja a magyar falvakat, zenél és mesélt.
Szőcs Artur színművész, rendező, tanár. A kétfejű fenevad című színdarabjáért megkapta a Színikritikusok díját. A darab politikáról, diplomáciáról, különféle paktumokról, gyűlöletről, valamint katolikusok, protestánsok, keresztények és zsidók elleni küzdelmekről szól – 1686-ban, a magyarországi török világ idején.
A Vatikán 2016-ban eltiltotta Sz. Balázs atyát minden papi tevékenységtől, miután kiderült, hogy éveken át szexuálisan abuzált fiatalokat. Az ő ügye lett a legismertebb egyházi pedofilbotrány Magyarországon, miután egyik áldozata, Pető Attila, névvel és arccal vállalta, elmondja, mi történt vele. Nemrég kiderült, Sz. Balázs a Szőlő utcai javítóintézetben az azóta letartóztatott Juhász Péter Pál igazgatósága alatt indított "csendes szoba" programot – amellyel annak leírása szerint "hozzásegítették a fiatalokat a világról és önmagukról alkotott képük pozitív irányba fordításához". A Szőlő utcai javítóintézet körül kavargó ügyek kapcsán most a mára gyermekvédelmi aktivistaként tevékenykedő Pető Attilával beszélgettünk.
Klubdélelőtt (2025. október 11., szombat 09:00)
Műsorvezető:
Kun Zsuzsa
2025. október 11., Szombat 09:00
Bródy János közelgő 80. születésnapja alkalmából született az új, "Az első nyolcvan év" lemeze. Az Illés és Fonográf zenekarokban eltöltött évei után, a hetvenes években, önálló előadói pályára lépett. Ezek után egyre inkább olyan dalai születtek, melyek személyes hangulata, érzelmi elkötelezettsége vagy ironikus intellektualizmusa szinte megkövetelte, hogy szerzőjük maga álljon velük közönség elé. Olyan idők jártak ugyanis, amikor dalokban tört a felszínre sok mélyen elfojtott érzés és gondolat, ugyanis hitelesen és mindenki által érthetően fogalmazta meg nemzedékének álmait és csalódásait. Első felvételeinek népszerűsége következtében – a hivatalos kultúrpolitikusok bánatára és a hatóságok gyanakodó figyelme mellett – közkedvelt szereplő lett, és maradt mindmáig.
"Egészen felháborító dolgok történtek az elmúlt két napban, a Parlamentben. Az utóbbi hetek ismét a gyermekvédelemben történt borzalmas dolgokról szóltak. Nagyon sokan, nagyon sokszor mondtuk, sőt kiabáltuk, hogy nagyon nagy bajban van a szakma. Süket fülek a kormány részéről."
Bár a hét elején a parlament költségvetési bizottságának fideszes többsége leszavazta a gyermekvédelmi dolgozók béremelését, azóta a kormányinfón 17 milliárd forint plusz forrást jelentett be a gyermekgondozási rendszer számára Gulyás Gergely miniszter, illetve azt, hogy a szociális szféra dolgozói január 1-től fizetésemelést kapnak, de minderről nem derültek ki további részletek.
Klubdélelőtt (2025. október 04., szombat 09:00)
Műsorvezető:
Kun Zsuzsa
2025. október 04., Szombat 09:00
Pénteken érkezett a szomorú hír, meghalt Dobai Péter, író, költő, a Mephisto Kossuth-díjas forgatókönyvírója. Az író, költő, forgatókönyvíró 82 éves volt. Az adásban búcsúztunk tőle.
Steiner Kristóf, újságíró, számos tévécsatorna műsorvezetője és szerkesztője, évtizedek óta nyíltan, tabuk nélkül beszél másságról, meleg kapcsolatáról, a szeretet szabadságáról, az önazonosság fontosságáról. Küzdött az előítéletekkel, a társadalmi ítélkezéssel szemben, de aztán megtapasztalta, itthon ez szinte lehetetlen vállalkozás. 2009-ben elköltözött Izraelbe, majd később Görögországba. Most a Pécs Pride kapcsán beszélgettünk.
Fekete Gergő mérnök, író. Az élet.történet nevű pályázaton Ars poetica című írásában őszintén vall borderline személyiségzavaráról, öngyilkossági kísérletéről, küzdeleméről az életéért. Az írás mentális látlelet, lelki szociográfia, generációs önarckép.
Bánfalvy Ágnes színész, rendező, az országos ismertséget számára a megfilmesített Abigél Torma Piroskája hozta meg. Aztán jött a többi film: Kenguru, Szabadíts meg a gonosztól, Csontváry, vagy az Oscar-díjas Mephisto, majd Franciaország, Jean-Luc Godard filmje, utána Amerika, ahol az egyetem elvégzése után egy főiskolán tanított.
Fájdalmas szakítás, nagymama megtalált naplója, identitáskeresés, önmagát ismerni, érteni vágyó fiatalember, aki hisz abban, hogy nemcsak géneket, hanem sorsokat is örököl az ember… Ez a témája a Mellettem elférsz című színdarabnak, amelynek rendezője Léner András, a Magyar Színházrendezői Testület alelnöke.
Hosszas betegség után elhunyt Elek Judit Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező. Első játékfilmje, a Sziget a szárazföldön volt, majd jöttek a történelmi témájú filmjei, Vizsgálat Martinovics Ignác szászvári apát és társainak ügyében, a Mária-nap, a zsidó témájú filmjei, mint a Tutajosok, amely a tiszaeszlári vérvád peranyagából született. Utolsó filmes munkáját, az És a halottak újra énekelnek című koncertfilmjét a kipusztított erdélyi zsidók hátrahagyott kottáiból építette fel. November 10-én lett volna 88 éves.
Klubdélelőtt (2025. szeptember 27., szombat 09:00)
Műsorvezető:
Kun Zsuzsa
2025. szeptember 27., Szombat 09:00
Az idei Világsakkfesztivál mottója: "A sakk nem csupán sport, hanem gondolkodásmód, kreatív kaland és közösségi élmény". Az esemény megálmodója és alapítója Polgár Judit, sakk nagymester, nyolcszoros sakkolimpikon. Nyílt kategóriában kétszeres női sakkolimpiai bajnok, magyar szuperbajnok, hét alkalommal kapta meg a női Sakk-Oscar-díjat, közte az évszázad női sakkozójának járó Oscart is.
Inotai András közgazdász professzor, a Világgazdasági Kutatóintézet volt igazgatója, több külföldi egyetem oktatója, elkötelezett híve és harcosa az európai demokráciának, aminek ebben a mai, sarkaiból kifordult világban különösen fontos politikai és morális jelentősége van. A professzor úr kutatási területe a globalizáció, a regionális integrációk, különös tekintettel az EU fejlődésére, jelenkori kihívásaira. Nemrégiben az Egyesült Európáért Civil-díjjal tüntették ki.
Salamon András, Balázs Béla-díjas rendező, a Lumiere Filmiskola alapítója. Tanára, diákjai közreműködésével készítette el a Random című filmjét, amely a Senkiföldjén játszódik és egy őrült nap sokszereplős történetét meséli el.
Fekete Gergő mérnök, író. A Népszava és az Esterházy Magyarország Alapítvány élet.történet címmel meghirdetett pályázatán különdíjat nyert Ars poetica című írásával, amelyben őszintén vall borderline személyiségzavaráról, öngyilkossági kísérletéről, küzdelméről az életéért. Az írás mentális látlelet, lelki szociográfia, generációs önarckép.
Tímár Andor színész, rendező és a Yehudi Menuhin kezdeményezésére indult program, a MUS-E (Musique-Europe) magyarországi elnöke. A program 6–11 éves nehéz sorsú, beilleszkedési, viselkedési illetve tanulási zavarral küzdő, sajátos nevelést igénylő gyermekek számára jött létre. Önképviseletre, együttélésre, együttműködésre neveli az iskolásokat a művészetek segítségével.
Klubdélelőtt (2025. szeptember 20., szombat 09:00)
Műsorvezető:
Kun Zsuzsa
2025. szeptember 20., Szombat 09:00
Koncz Zsuzsa anno a jogi pálya helyett az éneklést választotta, de igazságérzete egy életen át végigkísérte, végigkíséri. Leginkább a dalokban, amiket énekel. Csak néhány közülük: Jelbeszéd, Ha én rózsa volnék, Légy óvatos, Miért hagytuk, hogy így legyen, Szabadnak születtél, ez utóbbiban azt üzeni, a szabadság nem ajándék, hanem velünk született jog, amelyet védenünk kell.
Frész Ferenc több, mint 25 év tapasztalatával a kiberbiztonság egyik legismertebb hazai szakembere. Vezette a Kürt Információbiztonsági Intelligencia Központját, majd a Nemzeti Biztonsági Felügyelet CDMA osztályát, és aktívan részt vett az információbiztonsági törvény kidolgozásában is. Most a digitális fenyegetések aktuális helyzetéről és a védekezési stratégiákról beszélgettünk, és arról, hogy az oroszok évek óta ki-be járkálnak a magyar külügyi és honvédelmi rendszerekben.
Litauszky Lilla színésznő a tragikusan korán elhunyt pályatársa kapcsán saját tragédiájáról, betegségéről, depressziójáról, öngyilkossági kísérletéről írt a közösségi oldalán. Ebben a posztban szeretné felhívni a figyelmet arra, mennyire fontos lenne kérdeznünk, figyelnünk a másik emberre, akkor is, ha a látszat szerint minden rendben van vele.
Klubdélelőtt (2025. szeptember 13., szombat 09:00)
Műsorvezető:
Kun Zsuzsa
2025. szeptember 13., Szombat 09:00
Havas Henrik Táncsics Mihály-díjas újságíró, műsorvezető, címzetes egyetemi docens, a Budapest Média Intézet alapítója. Nehéz éveken van túl, több súlyos betegséggel megküzdött, több műtéten, kezelésen átesett. Azonban a legnehezebb hónapokban, napokban sem pihent: a közélet, a politika ütőerén folyamatosan rajta tartotta a kezét, és a maga fanyar humorával, sajátos módján véleményezte, véleményezi a történéseket.
Ungár Anikó világhírű bűvész, fellépett többek között New Yorkban, Las Vegasban, Monte-Carlóban, Párizsban, Londonban, Bostonban, valamint Milánóban. Gyerekkora egy részét Izraelben töltötte. Vajon anno miért mentek el Magyarországról, majd miért tértek vissza? Ha bárki szeretne vele találkozni, a közelgő Sóletfesztiválon megteheti. A maga által készített finomságokkal várja az érdeklődőket.
Hofher József jezsuita szerzetes húsz évig aktívan részt vett a magyarországi cigánypasztorációban. Létrehozta a roma analfabétáknak, illetve a funkcionális analfabéta asszonyoknak a Szeretetiskolát. Elsősorban a szegényügyet állítja a középpontba, fontosnak tartja, hogy a társadalom megbékéléséért az ellentétes póluson elhelyezkedők között normális párbeszéd induljon. Ennek jegyében ellenezte a Gellérthegyen állítandó keresztet is.
Saly Noémi irodalom- és Budapest-történész, művelődéstörténész, a Nagy Budapest Törzsasztal egyik alapítója. Egy interjúban így nyilatkozott:
"A kávéház a demokrácia bölcsője, egyes számú fellegvára. Mindig is az volt: az összes polgári demokratikus forradalom kávéházakból indult, az összes diktatúra melegágya pedig a kocsma. Nagyon jellemző az adott korra, hogy milyen társadalomban melyik kerül előtérbe."
Szalay Dániel újságíró, a Klubrádió volt műsorvezetője, a Média1 híroldal alapító tulajdonos-főszerkesztője. Általa szinte percről percre tájékozódhatunk az itthoni és a világban, a médiában zajló eseményekről.
Klubdélelőtt (2025. szeptember 06., szombat 09:00)
Műsorvezető:
Kun Zsuzsa
2025. szeptember 06., Szombat 09:00
Különös családi történet Pálfi Anikó és Gasztonyi Ádám élete. Vajon mi van az örökbefogadáson és a lombikprogramon túl akkor, amikor egy házaspár nehezített babavárással küzd? A donorbaba közösség alapítói hat rögös év után a harmadik utat választották, az úgynevezett petesejtdonációt. Vajon ez mit jelent?
Katona Csaba úgy történész, hogy a szigorúan vett szakmai tudományosságba nála beletartoznak a múlt hétköznapjai is. Úgy magyar, hogy kicsit szlovák, kicsit lengyel, kicsit orosz. Most Ajsa Luna énekesnő hetek óta tartó botrányt kiváltó Himnusz előadásáról és a társadalom nemzeti jelképekhez való viszonyáról fejti ki a véleményét.
Peremartoni Krisztina a hetvenes évektől, húsz éven át volt a magyar színpadok és tévéfilmek színésze. Aztán feladta a hivatását, Amerikába ment, majd 2020-ban, húsz év után visszaköltözött Magyarországra. Színpadon már nem látható, a kulisszák mögött viszont annál inkább, a Városmajori Szabadtéri Színpad művészeti tanácsadójaként.
Szövevényes, kalandos családi mesébe vezeti el a nézőket Kárpáti Péter József Attila-díjas drámaíró, dramaturg, rendező, egyetemi docens. A Térkép a túlvilágról című darabját dédapja, Bíró Mór ihlette, a regény, majd az abból készült dráma csúcspontja: Jászai Mari, „a nemzet nagyasszonya” és Lőw Immánuel „a nemzet főrabbija” találkozása.
Horváth Balázs Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, egyetemi docens akadémiai székfoglalójára, szerzői estjére készül, melynek címe: Iránytű. A koncerten több olyan művet is hallhatnak az érdeklődők, amelyet Magyarországon még soha nem adtak elő.
Klubdélelőtt (2025. augusztus 30., szombat 09:00)
Műsorvezető:
Kun Zsuzsa
2025. augusztus 30., Szombat 09:00
Jancsó Dávid - Jancsó Miklós filmrendező és Csákány Zsuzsa filmvágó fia - Amerikában járt középiskolába, egyetemre, politológiát tanult, majd CEU-n jogot, és elvégezte itthon a Színművészeti Egyetemet is. 2025-ben Oscar - díjra jelölték a Brutalista című film vágásáért. Maga a jelölés is nagy dicsőség és eredmény volt számára, bár a díjat végül nem ő kapta meg. Azt mondja, legnagyobb örömére.
Kudlik Júlia egykori televízió legendát, a Delta műsor műsorvezetőjét 80.szültésnapján köszöntöttük. Nyugdíjas napjait Szentendrén tölti egészségben, gyógyszerek nélkül, szellemileg és fizikailag frissen. A mai napig kíváncsisággal szemléli az életet, tanul, kézműveskedik, amikor pedig csak teheti, sétál, úszik, minden reggel tornázik. Hogy miért járt teológiára, arról is szó esett a beszélgetésben.
Dr. Kovács Éva a Társadalomtudományi Kutatóközpont kutatóprofesszora, a bécsi Wiesenthal Intézet Holokauszt Tanulmányok tudományos igazgatóhelyettese. Egyik kutatási témája a második világháborúban az ausztriai Strasshofba, a munkaerőhiány kiküszöbölésére elhurcolt 10-15 ezer magyar zsidó sorsa. A mostoha körülmények ellenére, - bár sokan meghaltak,- az ideérkezők több, mint 80 %-a túlélte a háborút.
Dr. Magyar György ügyvéd jog iránti érdeklődése már kiskamaszként felszínre tört. 1963. november 22-én megölték az Egyesült Államok elnökét, John Fitzgerald Kennedyt, ekkor volt 14 éves, ő a gyilkosságot egy novellában dolgozta fel. „A fekete sárga utasa” volt a címe. Azt vizsgálta, kinek állt érdekében Kennedyt megölni…Így kezdődött…
Búcsúztunk Kalmár Tibor Jászai Mari-díjas rendezőtől, Érdemes Művésztől, a nívós szórakoztatás nagymesterétől. 93 éves korában hagyott itt minket.
Klubdélelőtt (2025. augusztus 23., szombat 09:00)
Műsorvezető:
Kun Zsuzsa
2025. augusztus 23., Szombat 09:00
Dr. Török Ferenc kétszeres olimpiai bajnok, öttusázó, edző, sportvezető, ügyvéd, politikus. A MOB életműdíjasa büszke arra, hogy tagja lehetett a veretlenségét hét éven keresztül megőrző férfi öttusacsapatnak. Szövetségi kapitányként pedig a gyerekeiként tekintett a sikert-sikerre halmozó Martinek János, Fábián László, Mizsér Attila trióra. Ügyvédként is sikeres, aminek elismeréseként Eötvös Károly díjat kapott. 90.születésnapján köszöntöttük.
Borgula András író, műfordító, a Gólem Színház alapítója, rendező… Rendezői tanulmányait Izraelben végezte, 8 év után tért haza Magyarországra, hogy aztán megalapítsa a zsidó tematikájú színjátszást. 50. születésnapján köszöntöttük.
Zsoldos Gábor Dedy zenész, a Dolly Roll, a Step, a Hungária együttesek és a legújabb zenekarának, a Budapest Rock'n'Roll Bandnek a dobosa. Ez utóbbinak most volt az első koncertje. Dedy szülei a hatvanas, hetvenes évek népszerű előadóművészei voltak. Sárosi Katalin táncdalénekes és Zsoldos Imre trombitaművész.
Moravcsik Andrea 65 éves, 12 éve küzd a gyógyíthatatlan Parkinson-kórral. A soproni Neurorehabilitációnak és a komplex terápiájának köszönhetően életminőségét hosszú ideig megfelelő szinten tudják tartani, jórészt ennek köszönhető, hogy nem kell állandóan kerekesszéket használnia.
Dr. Czeizel Endre orvos-genetikus tíz éve, hogy elhunyt. A professzor öröksége, az optimális családtervezés és a genetikai tanácsadás hirdetik életmentő örökségét. Születésének nyolcvanadik, halálának tizedik évfordulóján rá emlékeztünk.
Klubdélelőtt (2025. augusztus 16., szombat 09:00)
Műsorvezető:
Kun Zsuzsa
2025. augusztus 16., Szombat 09:00
Dr. Török Ferenc kétszeres olimpiai bajnok öttusázó, edző, sportvezető, ügyvéd. A MOB életműdíjas kiváló sportolója. Büszke arra, hogy tagja lehetett a veretlenségét hét éven keresztül megőrző férfi öttusacsapatnak, szövetségi kapitányként pedig a gyerekeiként tekintett a sikert sikerre halmozó Martinek János, Fábián László, Mizsér Attila trióra. Ügyvédként is sikeres volt, aminek elismeréseként Eötvös Károly díjat kapott. 90. születésnapján köszöntöttük.
Csányi Gábor – Csányi Vilmos professzor fia – kémikus, fizikus, matematikus, programozó a Cambridge-i egyetem professzora, nemrégiben a Royal Society tagjává választották. Fejlesztése a mesterséges intelligencia segítségével modellezi az anyagok viselkedését. Ez több iparág jövőjére hatással lehet, de számunkra is érthetőbbé teszi az anyagok világát.
Nyáry Luca író, költő az írás iránti szenvedélyénél csak az igazságérzete nagyobb, így nem csoda, hogy a második szerelme az aktivizmus: ismert szószólója olyan társadalmi kérdéseknek, mint a mentális egészség, a nőjogok és a fiatalabb generációk közéletbe való integrálása. A szeptemberi TEDx rendezvényen a digitális sebezhetőség és társadalmi elvárások témájában tart előadást.
Klubdélelőtt (2025. augusztus 09., szombat 09:00)
Műsorvezető:
Kun Zsuzsa
2025. augusztus 09., Szombat 09:00
A Széchy Tamás-ügy folytatódik! Füzesy Tamás úszóedző, közgazdász, arccal, névvel vállalta, hogy beszéljen az úgymond úszópápa által átélt fizikai és szexuális zaklatásról. Füzesy több évtizede foglalkozik gyermekek úszásoktatásával, személyes érintettsége révén a sérült gyermekek oktatása kiemelt fontossággal bír küldetésében.
Kollár-Klemencz László zenész, író, tájrendező mérnök, lovastanár, Dalköltészet néven indított képzést az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán.
Torner Anna színész, teatrológus, hátizsákos kalandjainak és a közben megélt érzelmi utazásnak egy monodráma az eredménye, a vége. A kalandok Párizsban kezdődtek, majd jött London, Mexikó, és a nagyvilág…
Klubdélelőtt (2025. augusztus 02., szombat 09:00)
Műsorvezető:
Kun Zsuzsa
2025. augusztus 02., Szombat 09:00
Lukács Sándor és felesége idén ünnepelték az 50. házassági évfordulójukat. Hogy mi minden kell egy ilyen hosszú és boldog házassághoz? A színész részéről egy múzsa, amit a feleségben minden szempontból megtalált. Ezért a szeretetmunkáért a napokban Maráczi Mari Krisztina-díjat kapott.
Frank Tibor a Budapesti Végrehajtási Intézet nyugalmazott dandártábornoka, ultramaratonista futó. Futott országúton, pályán, hegyen, sivatagi forró homokban… Sportsikerei között különösen értékes a négyszeres vasember, az Iron man viadalon való szereplése. A Spártai hős címet hetedik nekifutásra sikerült megszereznie.
Szabados Mihály színész ismertségét a Sose halunk meg című filmben Tordai Imre, Imi szerepe hozta el. Ezt követően forgatott Jancsó Miklóssal, rendezett az Aranytíz Teátrumban és alapító tagja volt a szombathelyi Weöres Sándor Színháznak. Aztán világgá ment. 14 éve él Kanadában, most Petri György fordításában a Mizantróp előadásával tért rövid időre haza.
Klubdélelőtt (2025. július 26., szombat 09:00)
Műsorvezető:
Kun Zsuzsa
2025. július 26., Szombat 09:00
Vizsgálóbizottságot állított fel a Magyar Úszószövetség (MÚSZ) a néhai Széchy Tamás volt úszóedző sportolókkal szemben tanúsított magatartásának utólagos kivizsgálására. Vendégünk volt Batházi Tamás úszó olimpikon, a Magyar Úszószövetség korábbi főtitkára.
Cserháti Zsuzsa a '70-es, '80-as évek egyik legnépszerűbb énekesnője, fiatalon, 55 éves korában hunyt el. Július 23-án volt a halála évfordulója, rá emlékezünk, őt idéztük fel fiával, Szirtes Krisztiánnal.
Lamm Vanda jogász, jogtudós, az MTA alelnöke, a Társadalomtudományi Kutatóközpont emeritus kutatóprofesszora. Az MTA bölcsészeti- és társadalomtudományi kutatóközpontjainak átvételéről, a HUN-REN-ről, a most kialakult elfogadhatatlan helyzetről kérdeztük.
Boros Jenő, Borisz, fotóriporter mindenütt ott volt és van, ahol zuhan, robban, törik, ütközik, ég valami. Az ott készült képeivel és az azokhoz fűzött személyes történeteivel, kulisszatitkaival egyszerre mesél egy szakmáról és egy korszakról.
Belme-Ivancsó Etelka épületgépész, matematika-fizika szakos tanár, egy görögkatolikus pap lánya, egy tíz éve elhunyt görögkatolikus pap özvegye és tíz gyermek édesanyja. Hivatásról, családról, anyaságról beszélgettünk.
Klubdélelőtt (2025. július 19., szombat 09:00)
Műsorvezető:
Kun Zsuzsa
2025. július 19., Szombat 09:00
Gárdos Péter, Balázs Béla-díjas filmrendező, író a Magyar Filmhíradónál kezdte a pályafutását, kilenc évig volt ott gyakornok, majd rendező. A híradófilmek készítése közben szembesült azzal, mennyire könnyű filmet hamisítani, hogy a híradófilm, ami látszólag a legautentikusabb valóságlenyomat, könnyen válhat abszolút hazugsággá. Ehhez még hozzátevődött, hogy az utóbbi tizenöt évben olyan mértékű átverésdömpinget érzékelt a mindennapi életünkben, olyan brutálisan megnőtt a hírhamisítások száma, hogy egyszerre csak végtelenül aktuálissá vált ezen a téma.
Az elmúlt héten megemlékeztünk az utolsó filmes mohikánok egyikéről, Grunwalsky Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas rendezőről, operatőrről, egyetemi tanárról, Jancsó Miklós és Szomjas György alkotótársáról. De évtizedeken keresztül alkotótársa, rendezőasszisztense volt a felesége, Tóth Judit, Hosszú is, aki most azon dolgozik, hogy férje hat évtizedes munkásságát összefoglaló könyv megszülethessen.
Bérczes László Jászai Mari-díjas rendező, tanár, szerkesztő, az Ördögkatlan Fesztivál társigazgatója, két jelentős – Cseh Tamással és Törőcsik Marival készült – beszélgetőkönyv szerzője. Az elmúlt 15 évben sokat tett azért, ha nem is egy asztalhoz, de legalább egy szobába terelje az úgymond különböző nézeteket valló művészeket, rendezőket, színészeket… Hogy hidat építsen köztük … Nem sok sikerrel, vallja.
V. Kulcsár Ildikó író, újságíró legújabb könyvének címe: Mondod-e még a szót, köszönöm? Vajon mennyire van jelen az életünkben a hála, a másik ember megbecsülése, szeretete, ami mellé elengedhetetlen az elpusztíthatatlan derű is?
Petőcz András József Attila-, Márai Sándor-, Unesco-díjas költő, író, szerkesztő. A nyolcvanas években szamizdat lapot alapított, Médium-Art néven, kapcsolatban állt az akkori demokratikus politikai ellenzékkel, az 1980-as években csatlakozott az avantgárd párizsi köréhez, nemzetközi költészeti fesztiválokon szerepelt. Ez a gazdag, de közel sem teljes múlt. De vajon mire utal ez az idézet? „Az öregember, a férfi, aki önmagát öregembernek tartja, aki már tudja magáról, hogy öreg. Mindent el akar mondani, nyers őszinteséggel, felidézni mindent a múltból, akkor is, ha kockázatos, hiszen az emlékképek közelebb visznek a megértéshez, néha nagyon is közel…”
Klubdélelőtt (2025. július 12., szombat 09:00)
Műsorvezető:
Kun Zsuzsa
2025. július 12., Szombat 09:00
Dr. Kincse Csongor végzős orvostanhallgató nagy visszhangot kiváltó beszédet mondott a Szegedi Tudományegyetem orvosdoktor-avatásán. Részlet a beszédéből: „Egy diszfunkcionális, az összedőlés szélén álló rendszerben kell majd dolgoznunk. Egy olyan rendszerben, ahol az anyagi és humán erőforrások hiánya mindennapos gondokat okoz. Egy olyan rendszerben, amelyet belülről feszít az orvosok és a szakdolgozók közti bérszakadék. Egy olyan rendszerben, amelynek a vezetője a kórházi fertőzések elleni harc helyett Facebook-kommentekkel harcol…”
Tóth Gábor Ákos író, újságíró. A Balatonról szóló könyvei, trilógiája a végéhez ért, ennek a sorozatnak köszönheti, hogy a Balaton tiszteletbeli nagykövetévé választották. De nevéhez fűződik az első irodalmi szamizdat, a Szféra megjelenése. Most 70. születésnapján köszöntöttük.
Demszky Gábor jogász, szociológus, Budapest volt főpolgármestere több évtizedes politikai, közéleti pályafutást tudhat maga mögött. Évek óta azonban ideje jó részét hol Horvátországban, hol Budapesten, de többnyire könyvírással tölti. Hogy a politikáról, közéletről mit gondol, mi a véleménye, már csak a Facebook-bejegyzéseiből lehet megtudni.
Dr. Mechtler László a fejfájás, a neuroonkológia és a fájdalomkutatás, ezen belül az orvosikannabisz-kutatás nemzetközileg elismert, vezető szaktekintélye, a Roswell Park neuroonkológiai vezetője, a buffalói New York Állami Egyetem neurológia és neuroonkológia professzora. Ausztráliában született, majd szüleivel az Egyesült Államokba költöztek, középiskolai tanulmányait itt folytatta, de az orvosi diplomáját a Semmelweis Egyetemen szerezte 1984-ben, magyar nyelven, ami személyes elköteleződését Magyarországgal egy életre meghatározta. Kezdeményezésére a 90-es évek eleje óta több mint 500 magyar diák vehetett részt amerikai tanulmányúton…
Grunwalsky Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, operatőr, egyetemi tanár, professzor. Jancsó Miklós és Szomjas György filmjeinek állandó operatőre, az ő alkotótársuk volt, 82 éves korában, június 30-án rövid betegség után ment el. Most búcsúztunk tőle.
Klubdélelőtt (2025. július 05., szombat 09:00)
Műsorvezető:
Kun Zsuzsa
2025. július 05., Szombat 09:00
Dr. Kincses Gyula orvos, a Magyar Orvosi Kamara volt elnöke kijelentése, hogy a magyar egészségügy az összedőlés szélén áll, és hogy a még itt dolgozó orvosoknak ebben a rendszerben kell most és az elkövetkezendő időben helytállniuk, nem meglepő és nem újdonság. De hogy hogyan lehet ezen változtatni, vajon csak pénz és rendszerváltás kérdése? Beszélgettünk az életműkiállításáról is, ahol a fotók sok mindenről árulkodnak.
Arató András legújabb új könyvének címe: Zsiráf – márpedig ilyen állat nincs. A kötet drámai korképet fest, amelynek súlyos tartalmát a szerző szarkasztikus humora, belső derűje és a Klubrádió túlélő harcának bátorító megjelenítése oldja.
Molnos Péter művészettörténész a 20. századi magyar festészet, a magyar műgyűjtés történet, valamint a festményhamisítás elismert szakértője. Vajon hogyan találták meg és hogyan veszítette el Magyarország a fekete férfit ábrázoló Gustav Klimt képet, mi a hipotézis a kép vándorlásáról? A minisztériumnak világossá kell tennie, hogy Gustav Klimt Afrikai herceg című festményének kiviteli engedélyeztetési folyamata során becsapták őket, vagy ők hibáztak.
Horgas Eszter fuvolaművésszel, zeneszerzővel hatvanadik születésnapja alkalmából visszatekintünk az elmúlt hat évtizedére, a pályakezdésre, a szülei révén az irodalommal való elköteleződésére, de gratulálunk neki a legújabb szerepéhez is, a nagymamaságához.
„Ha botra támaszkodva, hajlott háttal is, de ott a helyem a menetben. Ez az ünnep a szabadság és az emberi méltóság szenvedélyes igenléséről szól” – nyilatkozta minden idők legnagyobb Pride felvonulásakor a 86 éves Kőszeg Ferenc, az 1989-es rendszerváltás meghatározó alakja, a Magyar Helsinki Bizottság alapító elnöke.
Klubdélelőtt (2025. június 28., szombat 09:00)
Műsorvezető:
Kun Zsuzsa
2025. június 28., Szombat 09:00
Mert az élet szép… Csendül fel Hrutka Róbert zeneszerző dala a Futni mentem című filmben, amiért most megkapta a legjobb filmzene díját. Gazdag zenei múlt áll Robi mögött. Zeneszerzőként több mint 200 nagylemez elkészítésében vett részt, zeneszerzőként a Magyar Vándor, a Lora, a Valami Amerika 2-3, az Üvegtigris 3, a Magic Boys, a Kincsem című filmekben, a Kossuthkifli című sorozatban, és számos színházi előadásban is az ő szerzeménye csendül fel.
Bedő Emese Erdélyből jött Magyarországra, nehéz életet hagyott maga mögött. Ma már egy kétmilliárdos forgalmat bonyolító kamionos cég tulajdonosa.
Sárik Péter zeneszerzőként és dzsesszzongoristaként a magyar zenei élet egyik kivételes személyisége, olyan muzsikus, akit a népszerű dzsesszdallamok éppúgy inspirálnak, mint Beethoven, vagy Bartók zenéje.
Veszélyben a társadalomtudomány? Az MTA alá tartozó kutatóhálózat átalakításáról, a jogállamiság megsértéséről, az önkényes- és titkos eljárásról. Vendégünk: Gerő Márton szociológus, egyetemi adjunktus.
Jeszenszky Géza történészt, volt külügyminisztert brutális módon megtámadták. Ezt követően kórházba került, megműtötték, szerencsére már hazaengedték és jól van. A történtekről, és arról kérdezem, mit gondol, van-e visszaút az erőszakos közállapotoktól a normalitásig? Kell-e félnünk, vagy nem szabad? És végül valami személyes: eleget tesz-e a miniszterelnöki meghívásnak, csakhogy elmondhassa a véleményét Orbán Viktor tévútjairól?
Klubdélelőtt (2025. június 21., szombat 09:00)
Műsorvezető:
Kun Zsuzsa
2025. június 21., Szombat 09:00
Papp Réka Kinga politikai aktivista, újságíró, a Klubrádió volt műsorvezetője, a bécsi Eurozine online folyóirat főszerkesztője, augusztusban betölti a negyvenedik évét. Előre is boldog születésnapot.
Varnus Xavér orgonaművész teltházas, közös koncertet adott a Dohány utcai Zsinagógában a világhírű orgonaművésszel, Rhoda Scottal. Természetesen a sikerek mellett szóba kerültek az elmúlt évben őt ért igaztalan vádak, és az, hogy bíróság elé vitte az ügyet, amit első fokon meg is nyert.
Klubdélelőtt (2025. június 14., szombat 09:00)
Műsorvezető:
Kun Zsuzsa
2025. június 14., Szombat 09:00
Kovách Imrével, a Társadalomtudományi Kutatóközpont professzorával az alábbi kérdésekre kerestük a választ: a gazdasági elit és a hatalmi viszonyok szociológiája, milyen történelmi mulasztást követ el a társadalom felső rétege, mi van az alsó egyharmaddal, miért rosszabb az értelmiség helyzete, mint a szocializmusban volt. A változás iránti társadalmi igény…
A barbárság diadala címmel az 1944. június 16-án, az akkori Könyvnapon, a nemkívánatos magyar és külföldi zsidó szerzők műveinek megsemmisítése emlékére felolvasóestet tartanak az Örkény Színházban. Összesen 447 627 könyvet, 22 teljesen megrakott tehervagonnyi értékes irodalmat pusztított el az akkori hatalom. Kulcsár Krisztián világ-és Európa bajnok, olimpiai ezüstérmes párbajtőrvívó, sportvezető, a Magyar Olimpiai Bizottság volt elnöke is felolvas az egyik könyvből.
Turczi István József Attila, Babérkoszorús- és Prima Primissima - díjas költőt, írót, műfordítót öt évre megválasztották a 99 éves Magyar PEN Club szervezet elnökévé. Tennivalója bőven lesz, ahogy mondja, a magyar írók sokkal jobbak, mint a magyar irodalom nemzetközi megítélése, az elmúlt időszakban érzékelhetően elszigetelődtünk, szellemi cserekereskedelmünk egyre zsugorodik, irodalmi jelenlétünk a világpiacon, és a magyar művek fordítása a mélyponton.
Négyszáz gimnazista együtt énekelte Carl Orff legnépszerűbb művét, a Carmina Buranát. A jövő hangjai rendezvény ötletgazdája Bánhidi Brigitta, közgazdász, és aki megvalósította, Hollerung Gábor Liszt Ferenc-díjas karmester, a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar ügyvezető igazgatója.
Szalay-Berzeviczy Attila közgazdász, a Budapesti Értéktőzsde korábbi elnöke, fotóművész azt vallja, hogy új világrend látszik épülni, a tőkepiacok a fejük tetejére álltak. Hogyan szeretné Trump megtartani az USA elsőségét? Kína mit fog tenni?
Klubdélelőtt (2025. június 07., szombat 09:00)
Műsorvezető:
Kun Zsuzsa
2025. június 07., Szombat 09:00
Dr. Szita Szabolcs, az MTA doktora, a történelemtudomány kandidátusa. Munkáit, a nemzeti kérdés, a második világháborús üldöztetés és életmentés történetét széles körben tárgyalják. Főként a hazai zsidóság, németség, cigányság XIX. és XX. századi sorsfordulóival foglalkozik. 1990-ben a háborús üldöztetés két túlélőjével megalapította a budapesti Holocaust Dokumentációs Központot (ma Holokauszt Emlékközpont). Hazai és nemzetközi tevékenysége, kezdeményezései jelentősen hozzájárultak az emlékkultúra fejlődéséhez, a Soá történetének feldolgozásához, bemutatásához és oktatásához. 1980-tól a Nemzetközi Mauthausen Bizottság és a Tudományos Tanácsadó Testület (Bécs) tagja, a Keresztény-Zsidó Társaság (Budapest) elnökségi tagja. A napokban az Igaz Ember, a Mensch-díjat vehette át.
A 30. Budapest Pride Közösségi Fesztivál június 6-i megnyitó ünnepséggel indult, az egyik felszólalója Gryllus Dorka volt. Vajon mit mondott, és vajon mit gondol magáról a rendezvényről? Megtudhattuk a színésznőtől.
Habos László hívő katolikusként 1983-ban lelkiismereti okokból megtagadta a fegyveres katonai szolgálatot. A következmény: majd ezer nap fogház. A döntést mégsem bánta meg. Szerinte a börtönévektől sokat kapott – erről Acélajtók mögött címmel, könyvet is írt.
Színdarab készült a legendás fizikatanárról, Öveges József professzorról, akinek az előadásait 1959-től, 12 éven át élvezhettünk televízióban. Most Földes Tamás színész alakjában, „Folytassa, Öveges” címmel elevenedik meg a professzor a színpadon. Megismerhetjük az életét, a munkásságát, kiegészítve ikonikus hangtani, mechanikai és fénytöréssel kapcsolatos kísérletekkel.
Zámbó Kornél festőművész, grafikus, tanár hosszan tartó betegség után, 87 évesen ment el. Művei számos hazai és külföldi kiállításon szerepeltek. Egyik kedvenc versével, majd szombaton egy korábbi beszélgetéssel búcsúztunk Oroszlány díszpolgárától.
Klubdélelőtt (2025. május 31., szombat 09:00)
Műsorvezető:
Kun Zsuzsa
2025. május 31., Szombat 09:00
Csányi Vilmos Széchenyi-díjas biológus, biokémikus, etológus, egyetemi tanár, az MTA rendes tagja. Ember vagyok, kíváncsi ember, mondta magáról. Nemrégiben töltötte be a 90. életévét – ebből az alkalomból köszöntöttük.
Tallós Rita színésznő évekkel ezelőtt alapította a Liliom Produkciót azzal a szándékkal, hogy "Nőknek, nőkről, nemcsak nőknek!" létrehozzon egy olyan színházat, amely minőségi szórakoztatást kínál, és különböző perspektívából mutatja be a női lélek rejtelmeit. Sikerrel!
Dr. Csapody Tamás jogász, jogszociológus, bioetikus, politológus. Kutatási területe: az erőszak-erőszakmentesség, a civil társadalom, az alternatív mozgalmak, a passzív rezisztencia és az ember jogok, de kutatta a katonai szolgálat megtagadását és az 1943-44. évi bori munkaszolgálat történetét is. A napokban a Mensch, az Igaz Ember díját vehette át.
Dr. Duda Ernő immunológus, genetikus, professzor emeritus, tanítványai között volt a Nobel-díjas Karikó Katalin. A koronavírus-járvány idején vált széles körben ismertté, felvilágosító munkája kapcsán. Idén márciusban megkapta a tudományos élet legrangosabb hazai elismerését, a Széchenyi-díjat.
Hasznosi Judit énektanár, karnagy, a Neurológiai Klinikán ének-, hangszer- és mozgásterápiás foglalkozásokat tart Parkinson-kóros betegek számára. Közel 40 évig tanított ének-zene tagozatos általános iskolában és gimnáziumban. Hat éve vesz részt a salzburgi Orff Intézet kelet-európai szekciójának továbbképzésein. Gyűjti és használja az ott tapasztalt változatos módszertani ötleteket, HAKOORFF néven megalkotta saját tanítási módszerét. Liselotte Orff, Carl Orff német zeneszerző özvegye, elismerésének jeléül Orff-hangszerekkel ajándékozta meg.
Klubdélelőtt (2025. május 24., szombat 09:00)
Műsorvezető:
Kun Zsuzsa
2025. május 24., Szombat 09:00
A második világháborúban, a vészkorszakban elhurcolt és megölt Operaházi művészek, operaénekesek és dolgozók emlékének tiszteletére botlatóköveket avattak az Operaház főbejárata előtt, ami szervesen kapcsolódik az "Összetört, elhagyott, meghalt…" című állandó kiállításhoz. Vendégünk volt Ókovács Szilveszter az Operaház főigazgatója.
Gábor Marianne méltatlanul elfeledett festőművész áprilisban lett volna 108 éves. Művei többek között az Uffizi Képtárban, a Magyar Nemzeti Galériában és a Budapesti Történeti Múzeumban láthatók. Most különös fejlemények történnek a teljes életműve körül. Szóba kerül majd a Liszt Ferenc téri, 1945-ös, budapesti zsidók ellen elkövetett tömeggyilkosság is, sokan nem is tudják, de a Dunán kívül ezen a téren volt Budapest legnagyobb tömegsírja. Monori Marikával, a hagyaték tulajdonosával és gondozójával beszélgettünk.
Róbert Péter szociológus, egyetemi tanár fő kutatási területe a magyar társadalom osztály- és rétegződési dilemmái, a társadalmi egyenlőtlenségek, amiket a hazai szociológiai kutatásokban nem szokás megkérdőjelezni, viszont ma már kevés kérdésben van közmegegyezés a téma kutatói között.
Suha Györgyöt, aki ártatlannak vallja magát, 391 nap után, 80 millió forint óvadék ellenében engedték ki a börtönből. Mostantól házi őrizetben töltheti a maradék büntetését. De ki is Suha György? A rendszerváltást követően rendőrségi szóvivő volt, majd a Horn-kormány főtanácsadója, a miniszterelnök sajtótitkára, Afrika-szakértő diplomata, Gambiai Köztársaság budapesti konzuli képviseletének vezetője, Szijjártó Péter miniszteri biztosa… Mi a vád ellene? Erről is mesélt.
Csizmadia Attila a forgatókönyvírója a Romokból című dokumentumfilmnek, amely a kétezres évek elején berobbant és oly népszerűvé vált, a hazai kulturális életben fontos szerepet betöltött romkocsmák életébe engedett betekintést.
Klubdélelőtt (2025. május 17., szombat 09:00)
Műsorvezető:
Kun Zsuzsa
2025. május 17., Szombat 09:00
Róka Szabolcs, Tinódi-lant díjas énekmondó, zenész, drámapedagógus, tanár, a Természetvédelem Nagykövete. „Állapotomat jelentem”, ezt a címet adta a CD-jének, de vajon valójában milyen a közéleti- és magánéleti állapota?
Klubdélelőtt (2025. május 10., szombat 09:00)
Műsorvezető:
Kun Zsuzsa
2025. május 10., Szombat 09:00
Az Örkény Színház ebben az évadban ünnepli fennállásának huszadik évfordulóját. Ez alkalomból születésnapi bulit szerveznek, ahol lesz koncert, rock, jazz, klasszikus zene, film és színház, emlékezés és jövőbe pillantás. Vendégünk: Mácsai Pál Kossuth-díjas színész, rendező, a színház volt igazgatója.
Dr. Kőnig Róbertet a János kórház gyermeksebészét ez év márciusában betegelégedettségért és kommunikációért felelős miniszteri biztosnak nevezte ki a miniszterelnök. A kinevezése után így nyilatkozott: „Az első érdemi lépésem az lesz, hogy a háromnegyedkészre formált, még kicsit alakítható javaslatokat nyújtok be az egészségügyben általam szükségesnek tartott intézkedésekről. Nemcsak a tüneteket, hanem az egyént és környezetét is kell kezelnünk…”
Borsi Dávid, a BKK egykori szóvivője és kommunikációs vezetője egy nagyon ritka autoimmun betegség következtében majdnem életét vesztette. Erről is szól a Felállok néven indított podcastja, amely azokhoz szól, akik hasonló helyzetben vannak, akik harcolnak a túlélésért.
Klubdélelőtt (2025. május 03., szombat 09:00)
Műsorvezető:
Kun Zsuzsa
2025. május 03., Szombat 09:00
Tasnádi Péter kisebb-nagyobb megszakításokkal 16 évet töltött börtönben. Gyárfás Tamás, akit a bíróság most hét év börtönbüntetésre ítélt, megkereste a hírhedt vállalkozót és tanácsot kért tőle, hogy hogyan élheti túl a börtönéveket. Azt a tanácsot kapta, tanítson, szervezzen foglalkozásokat.
Juhász Előd zenetörténész, a Zenebutik egykori műsorvezetője, a hazai zenei ismeretterjesztés egyik legnépszerűbb képviselője. 87. születésnapján köszöntöttük.
Dr. Kovács Ilona olimpiai 4. helyezett kosárlabdázó, New Yorkban is kiállító fotós, gójátékos, kutatópszichológus, egyetemi tanár, az MTA levelező tagja, a Serdülőkori Fejlődés Kutatócsoport vezetője. Jó ideje azt kutatja, hogyan fejlődik a gondolkodásért és a képzeletért felelős agyi terület.
Kromják Laura, egyetemi adjunktus hiánypótló tanulmánykötetet jelentetett meg a menekültközösségeket érintő traumák átörökítéséről, és a kollektív traumák következményeiről. Az írások egy-egy menekültközösség életébe, tapasztalataiba adnak betekintést, 6 kontinens 10 országából.
Kerényi Miklós Máté Junior Prima díjas színész az egyik főszereplője a Lévy Story – A Farmerkirály! című musicalnek. A farmernadrág kitalálásáról szóló történet izgalmas kalandokról szól, miközben komoly társadalmi, a zsidóságot is érintő problémákról mesél.
Klubdélelőtt (2025. április 26., szombat 09:00)
Műsorvezető:
Kun Zsuzsa
2025. április 26., Szombat 09:00
Húsvéthétfőn, 89. évében elhunyt Jorge Mario Bergoglio, Ferenc pápa. A világ minden táján gyászolók milliói emlékeznek meg az egyházfő rendkívüli életéről. A temetési szertartást április 26-án, szombaton délelőtt 10 órától tartják a Szent Péter téren. Perintfalvi Rita katolikus teológussal, a teológiai tudományok doktorával emlékeztünk mi is Ferenc pápára.
Balogh Rodrigó színész, rendező, a Független Színház alapítója a Roma Hősök Nemzetközi Színházi Fesztiváljára készül. Korábbi rendezései nagy visszhangot váltottak ki, például a Rendszerbontók, amelyik egy elsőgenerációs cigány értelmiségiről, egy filmrendezőről szól, akit a katonaság alatt megzsarolnak melegségével és beszerveznek III/III-asnak.
Hardy Mihály, kolllégánk, a Klubrádió volt főszerkesztője 1980-1997 között a Magyar Televíziónál dolgozott, 1985 és 1991 között moszkvai tudósító volt, így amikor 39 évvel ezelőtt, április 26-án bekövetkezett a csernobili atomkatasztrófa, elsőként tájékoztathatta a magyar lakosságot a tragédiáról.
Dr. Laczó Adrienn tavaly november végén mondott le bírói tisztségéről. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami már nem megengedhető. Januártól egy ügyvédi irodában folytatta és folytatja munkáját.
Tasiné Csúcs Ildikó történész, könyvtáros, a C-vitamin Nobel-díjas kutatójának, Szent-Györgyi Albert munkásságának, közéleti szerepének kutatója. A köztudatban kevésbé ismert a világhírű tudós antifasiszta elkötelezettsége, jelentős ellenállói múltja, hősies helytállása.Részt vett a szellemi és fizikai ellenállásban, bujkált illegalitásban, az angolszász háborús vezetés pedig az átmeneti időszak egyik lehetséges miniszterelnökének tekintette. A német megszállást követően ellenállási csoport alakult, vezetésére Szent-Györgyit, mint országosan és nemzetközileg is elismert tekintélyt kérték fel, amit a tudós el is vállalt.
