Köszönjük, hogy támogatják a Klubrádiót

Gulyás András, diplomata, műfordító, bölcsészdoktor, egykori nagykövet, aki három köztársasági elnök mellett is dolgozott külügyi tanácsadóként: Göncz Árpád, Mádl Ferenc és Sólyom László bizalmi embere volt. A Göncz Árpád Alapítvány létrehozója és kuratóriumi elnöke. Idén Budapestért-díjjal tüntették ki.

Koltai Róbert alternatív Kossuth-díjas, Jászai Mari-díjas színész-rendező és Gaál Ildikó rendező, rádiós műsorvezető friss élményekkel tértek haza Indiából. Miért jártak Kalkuttában? A színész megtisztelő felkérést kapott: zsűritag volt a helyi filmfesztiválon, amelynek örömmel tett eleget.

Balsai Móni Jászai Mari-díjas színésznő az egyik főszereplője a Szenvedélyes nők című filmnek, amelyet Herendi Gábor rendezett. De vajon mi történt vele az elmúlt időben? Miért látni alig – vagy szinte egyáltalán nem – színházi szerepekben?

Németh Szilvia és Lannert Judit: a két szociológus, oktatáskutató szerint az oktatásban végre túl kellene lépni a napi politikán. Szerintük elengedhetetlen lenne egy széles társadalmi konszenzus arról, mit értünk jó iskola és minőségi oktatás alatt. Nyílt párbeszédre lenne szükség – ehhez pedig egy önálló Oktatási Minisztériumra is.

2025. november 29. Klubdélelőtt (2025. november 29., szombat 09:00)
153:02
00:00
Műsorvezetők: Kun Zsuzsa Szerkesztők: Kun Zsuzsa