Köszönjük, hogy támogatják a Klubrádiót

Illésné Áncsán Aranka, a gyermekvédelmi szakember, akit sokan csak Anyácskaként ismernek. Több mint három évtizedes pályafutása során több ezer állami gondozott gyermek szólította már anyának, sokaknak adott otthont, családot, biztonságot nevelőszülőként. Tizenkét éven át vezette a tiszadobi gyermekotthont, ahol többek között Oláh Ibolya is nevelkedett. A visszavonulás eszébe sem jut: létrehozta a Tűzcsiholó Egyesületet, amelyben ma is egykori állami gondozottakat segít.

Kálloy Molnár Péter színész halálával nehéz, de felelősségteljes örökséget hagyott hátra kollégáira: azt, hogy a színház nélküle is menjen tovább, és folytatódjanak azok a munkák, amelyeket éveken át együtt építettek. Vendégem egykori kollégája és barátja, Gáspár András színész, rendező, író.

Samira Sinai színház- és filmrendező, Teheránban született, a gyerek és-kiskamaszkorát Iránban töltötte, de évtizedek óta Magyarországon él. Édesanyja festőművész, a mai napig Iránban van, ahoigy a barátai, családja is. Az iráni tragikus helyzet miatt van kiért, miért aggódnia. 

Muhi András Balázs Béla-díjas producerrel, filmrendezővel, az Inforg Stúdió alapítójával a hamarosan kezdődő 45. Magyar Filmszemléről beszélgetünk. Az idei szemlén különböző kategóriákban összesen 220 filmet láthat majd a közönség.

Búcsúzunk Kolosi Tamás Széchenyi-díjas szociológustól, a hazai társadalomkutatás meghatározó alakjától, az ELTE Társadalomtudományi Karának professor emeritusától. Hosszú betegség után, 79 éves korában hunyt el.

2026. január 17. Klubdélelőtt (2026. január 17., szombat 09:00)
156:58
00:00
Műsorvezetők: Kun Zsuzsa Szerkesztők: Kun Zsuzsa