Archívum

Április 29-e a Tánc világnapja — egy olyan ünnep, amely nemcsak a színpadon létező műfajokról szól, hanem arról a nagyon ősi, emberi szükségletről is, hogy mozgással fejezzük ki magunkat.

A világnapot 1982-ben hozta létre a Nemzetközi Színházi Intézet, annak emlékére, hogy ezen a napon született Jean-Georges Noverre, a modern balett egyik megújítója.

Ma már világszerte ezen a napon a táncé a főszerep — a klasszikus balettől a kortárs irányokon át egészen a néptáncig, a színpadtól a közösségi terekig.

De a tánc nemcsak művészet. Kapcsolat, jelenlét, ritmus — valami, ami ott van a mindennapjainkban akkor is, ha nem gondolunk rá tudatosan.

A műsorban ezt a sokféle arcát próbáltuk megmutatni.

Vendégeink: 

Ertl Péter, a Nemzeti Táncszínház igazgatója, aki a hazai táncélet egyik meghatározó szervezője és a ma esti táncművészeti díjak átadója

Együtt köszöntöttük Ladányi Andrea Kossuth-díjas táncművészt és koreográfust, a kortárs tánc egyik ikonikus alakját, aki ezen a napon ünnepli születésnapját is

Grecsó Zoltán, táncművész, koreográfus és pedagógus, aki saját társulatával mindig új formákat keres a színpadon

Gyulavári Ágnes pszichológus, tánc- és mozgásterapeuta, aki a test és a lélek kapcsolatát vizsgálja a mozgáson keresztül

Berecz István Örökös Aranysarkantyús táncostól, koreográfustól megkérdeztük, hol tart most a táncházmozgalom

Házaspár rádiós műsorvezető párosként az Ötösben: Szalai Kriszta és Cserna Antal. Érdekes vendégekkel a hétköznapi - és a művészvilágból, fontos kérdésekről a mindennapi életből és a kultúra kulisszái mögül.

Az adásban két olyan színésszel hallhattak beszélgetést, akiket egy egész ország egyszerre ismert és szeretett meg – és akiknek a pályája egy ponton egészen váratlan irányt vett.

Oroszlán Szonja és Hujber Ferenc neve sokak számára össze forrt a Valami Amerika című filmmel, amely nemcsak hatalmas siker lett, hanem egy csapásra országosan ismertté tette őket.

A reflektorfény azonban nemcsak lehetőség, hanem teher is. És bár kívülről sokszor úgy tűnik, hogy a siker egyenes út, valójában nagyon különböző történetek és döntések húzódhatnak meg mögötte.

Mindketten eljutottak egy pontra, ahol hátat fordítottak nemcsak a hazai színészi pályának, hanem az országnak is, és külföldön próbálták újra értelmezni önmagukat – civilként, másfajta életet keresve.

De vajon mi vezet idáig?
A hirtelen jött ismertség terhe? A szerepek súlya? Vagy egyszerűen az a felismerés, hogy az ember nem feltétlenül ott találja meg önmagát, ahol a legnagyobb sikert aratja?

Két történet – hasonló kiindulóponttal, mégis egészen különböző válaszokkal.

Április 8-a világszerte a roma közösségek napja – a Nemzetközi Roma Kultúra Napja, amelyet 1990-ben nyilvánítottak emléknappá az 1971-es első Roma Világkongresszus emlékére. Ekkor fogadták el a roma zászlót és himnuszt, és ekkor fogalmazódott meg először nemzetközi szinten a roma közösségek közös identitása és érdekképviselete.

Ez a nap egyszerre ünnep és figyelmeztetés: alkalom arra, hogy a roma kultúrát, nyelvet és gazdag örökséget ünnepeljük, miközben arról is beszélünk, milyen társadalmi kihívásokkal néznek szembe ma a roma közösségek.

Műsorunkban azt jártuk körül, mit látunk a roma kultúrából – és mit nem látunk a mögötte húzódó valóságból.

Vendégek:

Kőszegi Edit, Balogh Rudolf-díjas dokumentumfilm-rendező, aki évtizedek óta a roma közösségek életével és kultúrájával foglalkozik

Oláh Norbert festőművész, a Bura Galéria alapítója és vezetője

Varga Helena énekes és tervező, a Romani Design egyik megálmodója

Az idei bolondok napi adásunkban nemcsak a tréfáké és az álhíreké a főszerep:

Schleicher Veronikával megvizsgáltuk a jeles nap hagyományait, míg Virág Csillával arról beszélgettünk, vajon valóban léteztek-e szókimondó udvari bolondok a történelemben.

Vendégünk: Gyabronka József, aki a nyolcvanas évek közepén a Madách Színház „Vízkereszt, vagy amit akartok” előadásában formálta meg Shakespeare híres udvari bolondját, majd a Krétakör Színház produkcióiban folytatta a kritikus, szókimondó hangot. Azóta is gyakran vállal szerepeket, amelyek karakterei mélyebb társadalmi és lélektani rétegeket tárnak fel.

A mai adás egy olyan tematikát folytat, amely már korábban is közel állt hozzánk: személyes történeteken keresztül idézzük meg a magyar színjátszás legendás alakjait.

Ezúttal is három olyan vendég érkezik hozzánk, akik maguk is ismert és elismert alkotók – most sem elsősorban a saját pályájukról beszélgetünk velük, hanem azokról az emberekről, akik talán a legnagyobb hatással voltak rájuk: az édesapákról.

Három legendás művész előtt tisztelgünk: Verebes Károly, Bujtor István és Őze Lajos előtt – olyan alkotók előtt, akik a magyar színház és film történetének meghatározó alakjai voltak, és akiknek a neve ma is élénken él a közönség emlékezetében.

Vendégeink: Verebes István, Bujtor Balázs és Őze Áron.
Ők mesélnek majd arról, milyen volt ezeknek a nagy formátumú művészeknek a közelében felnőni, milyen személyes emlékeket őriznek az édesapjukról, és arról is, hogyan él tovább egy ilyen erős művészi örökség a következő generáció életében.

Három vendég érkezett hozzánk, akik első pillantásra egészen különböző világokból jönnek – mégis ugyanaz a kíváncsiság köti össze őket: az élőlények világa, az ember és a természet kapcsolatának megértése.

Vendégünk volt Weiner Sennyey Tibor költő, író és méhész, aki nemcsak kaptárak között dolgozik, hanem könyveiben és esszéiben is azt kutatja, milyen ősi és különleges kapcsolat fűzi az embert a méhekhez – és mit tanulhatunk tőlük a világról.

Itt volt velünk Halász Árpád állatkoordinátor is, aki évtizedek óta dolgozik állatokkal. Egy olyan mesterség képviselője, amely türelmet, figyelmet és mély megértést igényel: hogyan lehet kapcsolatot teremteni ember és állat között, és hogyan lehet együttműködésre tanítani különböző fajokat.

És végül egy egészen más időlépték felé fordultunk: vendégünk volt Ősi Attila paleontológus, dinoszauruszkutató, aki a több tízmillió évvel ezelőtti élővilág nyomait kutatja, és aki munkájával azt is megmutatja, milyen gazdag és izgalmas történetet rejt a Kárpát-medence földtani múltja.

Mai adásunk vendégei három különböző művészeti világból érkeztek, mégis van bennük valami közös: mindegyik történet mögött ott van egy hosszú út, sok munka, sok belső kérdés – és az idő, amely új megvilágításba helyez egy pályát, egy szerepet vagy akár egy egész életet.

Első vendégünk Katona Klári, a magyar popzene egyik legkülönlegesebb hangú előadója. Dalai generációkat érintettek meg – elég csak a legendás Titkaim lemezre gondolni. Művészi gondolkodása azonban nemcsak a dalaiban él tovább: írásai, hangoscikkei és összművészeti estjei mind ugyanannak az érzékeny, mélyen gondolkodó alkotói világnak a folytatásai.

Utána egy olyan színésznővel beszélgettünk, akit a színházba járók régóta ismernek, az országos közönség viszont talán most fedez fel igazán: Bacskó Tünde a közelmúltban a Bróker Marcsi sorozatban nyújtott alakításával került reflektorfénybe, pedig évek óta meghatározó színésze a pécsi színházi életnek.

Az adás harmadik részében pedig a mozi világába fordultunk: új filmet ajánl a Cirko-Gejzír mozi, A világ leggazdagabb asszonya címmel. A filmben a legendás francia színésznő, Isabelle Huppert formálja meg Liliane Bettencourt alakját. A bemutató apropóján Gyárfás Dorka filmkritikussal beszélgettünk, aki tavaly Cannes-ban személyesen is találkozott Isabelle Huppert-rel.

Közeleg a Nemzetközi Nőnap – mi pedig egy egész adást szenteltünk annak, mit jelent ma nőnek lenni Magyarországon.

Arról beszélgettünk, hogyan lehet a nőnapot valódi társadalmi üggyé tenni: hanggal, jelenléttel, követelésekkel – és közösséggel – személyesen, őszintén, közérthetően.

Vendégeink között volt: Miklusicsák Alíz, a Dajer Alapítvány képviseletében, valamint Eörsi Nóra a Nők egymásért Mozgalom részéről. Velük a „Van hangunk!” eseményről, a Női minimum petícióról és egyéb nőnapi kezdeményezésekről beszélgettünk.

Ezt követően Oltai Kata csatlakozott hozzánk, akit arról kérdeztük, hogyan érzi magát nőként ma Magyarországon.

A hírek után Döbrösi Laura érkezett, aki egy Polcz Alaine és Gyarmati Fanni írásai nyomán készült előadás kapcsán mesélt női sorsokról, erőről, önképről és szépségről.

Végül egy kis időutazásra hívtuk hallgatóinkat: visszatekintettünk a múltba, az írók és költők mögött álló nők, múzsák életére – arra, hogyan élték meg saját történeteiket, gyakran fájdalmas sorsukat a nagy művészi kapcsolatok árnyékában: Lédák, Lillák, Juditok…

Mit mesélnek rólunk a ruháink? Kik voltunk, kik vagyunk – és kivé szeretnénk válni?

Az adásban a farsangi jelmezektől és a busóviselettől indultunk el, és végigjártuk, hogyan hordoznak történeteket, emlékeket, identitást és vágyakat az öltözékeink.

Elsőként Foster Hannah muzeológus segítségével megfejtettük a farsangi és busóöltözetek jelentését: miért szeretünk ilyenkor más bőrébe bújni, mit üzennek ezek a ruhák a közösségről és rólunk magunkról.

Ezután Lackner Mónika és Vass Erika kurátorok meséltek a Néprajzi Múzeum Nők – viselet – élettörténetek kiállításának különleges darabjairól: sváb lányok és asszonyok sorsairól, amelyek szó szerint belevarródtak a ruhákba.

Balogh Katesz a hagyományos cigány viseletek világába vezetett be, ahol minden színnek, szabásnak és díszítésnek jelentése van.

A hírek után Szlávik Juli jelmeztervezővel a „másik oldalról” néztünk rá az öltözékre: hogyan segít egy ruha karaktert építeni, történetet mesélni színházban és filmen.

Végül Szűcs Edit öltözéktervező iparművész és Csalár Bence divatszakértő segítségével a jövőbe tekintettünk: milyen ruhákat hordunk majd, hogyan változik az öltözködésünk, és mit árul el rólunk a következő évtizedekben.

Az adásban legendás színészeket idéztünk meg, ezúttal a gyermekeik szemszögéből.

Nem a színpadon álló ikonokra, hanem a szülőkre emlékeztünk – arra, milyenek voltak otthon, gyerekszemmel nézve.

Nem szerepekről és díjakról volt szó, hanem gyerekkori emlékekről, otthoni pillanatokról – a reflektorfényen innen.

Szirtes Ági mesélt édesapjáról, Szirtes Ádámról, ahogy csak ő látta,
Petrovics Eszter idézte fel édesanyját, Galambos Erzsit a családi emlékek tükrében, végül Haumann Péter alakja elevenedett meg lánya, Haumann Petra visszaemlékezésein keresztül

Személyes történetek, emlékek és megható vallomások egy kicsit rendhagyó műsorban.

Ebben az Ötösben az éneklés nyomába eredtünk: annak jártunk utána, hogyan válik az emberi hang egyszerre jelenséggé, kifejezőeszközzé, közösségformáló erővé és akár gyógyító forrássá is.

Utunk a popkultúra és a tudomány határán kezdődött: elsőként a Taylor Swift-jelenséget vizsgáltuk meg, hiszen az amerikai énekesnő ma már nemcsak stadionokat tölt meg, hanem egyetemi kurzusok témája is világszerte – és immár Magyarországon is. Vajon mit tanulhatunk?

Innen egy személyesebb irányba haladtunk tovább: Szeder Szabó Krisztinával, azaz Szederrel beszélgetünk, aki egyszál gitárral, saját dalaival, és a hangok gyógyító erejének kutatásával keresi az emberi hang mélyebb rétegeit.

Ezután kiléptünk a szólóhang világából a közösségi éneklés felé. Bemutattuk a Soharóza énekegyüttest, akik az alternatív kóruséneklés új formáit hozzák létre, és újragondolják, mit jelent ma együtt énekelni.

A műsor végén pedig egy olyan kezdeményezéssel ismerkedtünk meg, ahol az éneklés esélyt, önbizalmat és közösséget ad a gyerekeknek: a Superar nemzetközi zenei programmal.

Zárásként filmes ajánlóval is készültünk: Jim Jarmusch legújabb alkotása, a Father Mother Sister Brother csendes ritmusával, finom emberi rezdüléseivel és különleges hanghasználatával.

Amikor filmet nézünk, ritkán gondolunk bele, mennyi láthatatlan munka rejlik a vásznon látott jelenetek mögött. A filmek világát nemcsak rendezők és színészek formálják, hanem olyan háttérszakemberek is, akik a forgatás működését, biztonságát és ritmusát tartják össze – gyakran észrevétlenül.

Ebben az adásban azokra irányítjuk a figyelmet, akik az előkészítéstől az utolsó forgatási napig azon dolgoznak, hogy egy film egyáltalán megszülethessen. Ők hangolják össze az időt, a teret, az emberi helyzeteket és a technikai feltételeket, hogy a kamera előtt minden működjön.

Vendégeink a filmkészítés különböző területeiről érkeztek:

Nemes-Jeles Veronika gyártásvezető, aki összefogja a teljes produkciót,

Kurucz Marion intimitáskoordinátor, aki a bizalom és a biztonság határait őrzi;

Zányi Tamás hangmérnök, aki megteremti a filmek láthatatlan hangvilágát;

és Janisch Vera rendezőasszisztens, aki a forgatás mindennapi ritmusát szervezi.

Beszélgetésünkben a kamera mögé néztünk, hogy megértsük, mi minden zajlik a háttérben – és miért érdemes néha a stáblistát is végignézni.

Gyakran mondjuk, hogy nincs időnk olvasni, közben szinte észrevétlenül órák mennek el görgetéssel.
Az olvasásról sokszor úgy beszélünk, mint valami lassan eltűnő gyakorlatról, miközben nagyon is velünk van, csak más tempóban, más felületeken, és gyakran más közösségi formákban, mint korábban. 

Az adásban azt néztük meg, hogyan változik az olvasás helye és jelentése ma. Mit adhat a lapozás egy képernyőkhöz kötött világban? Mikor válik az olvasás közösségi élménnyé, városi eseménnyé, játékká vagy akár egy filmmé?

Elsőként Miklusicsák Alízzal beszélgettünk, aki a Nobel-mobil megálmodójaként az irodalmat szó szerint kivitte az utcára.

Majd László Krisztina érkezett, aki főszerkesztőként és könyvklub-tagként is pontosan látja, hogyan változnak olvasói szokásaink.

A Bábel műfordítói program kapcsán Száraz Eszter dramaturg és Patat Bence műfordító arról meséltek, mi történik egy szöveggel, amikor más nyelven születik újjá.

Novokrescsenszkov Tamás vándornyomdász segítségével pedig visszatértünk a könyv tárgyához: a papírhoz, a betűhöz, a nyomtatás fizikai élményéhez.

Végül egy iráni filmet ajánlott munkatársunk Gőzsy Kati kulturális újságíró, amely Cannes-ban Arany Pálmát nyert – és amely csendesen, mégis erőteljesen emlékeztet arra, hogy a történeteknek ma is tétjük van.

A színház nemcsak történetmesélés vagy esztétikai élmény lehet, hanem eszköz is: párbeszédre, megértésre, felismerésre. Vannak olyan színházi kezdeményezések, amelyek tudatosan kilépnek a hagyományos kőszínházi keretek közül, és ott szólítják meg a közönségüket, ahol a kérdések a legégetőbbek – iskolákban, közösségekben, utcán, tantermekben vagy éppen gyermekotthonban. Olyan előadások ezek, amelyek nem kész válaszokat adnak, hanem gondolkodásra, részvételre, párbeszédre hívnak.

Efféle színházi alkotóközösségeket mutattunk be az adásban.

Vendégeink: a Faktor Terminál, a KV Társulat, a Láthatáron Csoport és az Utcaszínházi Alkotóközösség Közhasznó Egyesület – mindannyian más-más formában, de közös szándékkal dolgoznak: hogy a színház élő, jelen idejű találkozássá váljon, amely képes megszólítani fiatalokat és felnőtteket egyaránt, kényes, de megkerülhetetlen témák mentén.

Arról beszélgettünk, mit jelent ma az alkalmazott, részvételi vagy tantermi színház, hol húzódnak a művészet és a felelősség határai, és hogyan lehet a színház eszközével valódi hatást gyakorolni.

Az előző adásunkban az újévi fogadalmak, a böjt és a tudatos jelenlét mentén jutottunk el egy olyan témához, amely sokakat érint, mégis ritkán beszélünk róla nyíltan: a jelen világunk által diktált perfekcionizmushoz. Ahhoz a belső kényszerhez, amely miközben a jobb élet ígéretével kecsegtet, gyakran épp az elégedettség és a boldogság érzését veszi el tőlünk.

Ott hagytuk abba a gondolatmenetet, hogy talán nem az a legfontosabb kérdés, hogyan csináljunk mindent még jobban, hanem az, hogyan tudnánk kevésbé hajszoltan, kevesebb elvárással élni. 

Az első órában Pataki Katalin volt a vendégünk, akit sokan egykori televíziósként ismernek, ma viszont coachként dolgozik. Egy személyes történeten keresztül beszélgettünk váltásról, elakadások felismeréséről, és e kevésbé ismert segítő terület lehetőségeiről.

A második órában Dr. Fromann Richárd szociológus, wellbeing-kutató érkezett hozzánk, aki évek óta foglalkozik azzal, hogyan alakul a jóllétünk a mai társadalomban: mitől érezzük magunkat elégedettnek vagy épp frusztráltnak, hogyan hat ránk a teljesítménykényszer, az állandó összehasonlítás, a közösségi média, és miért lett a boldogság egyszerre elvárás és hiányérzet.

A mai adás nem gyors megoldásokat ígér. Inkább egy közös gondolkodást: hogyan lehet kevesebb megfeleléssel, kevesebb tökéletességvággyal – és talán több elégedettséggel jelen lenni a saját életünkben. 

Túl vagyunk az ünnepeken, a nagy fogadalmakon, a „mostantól minden más lesz” lendületén – és talán egy kicsit túl vagyunk önmagunkon is.

Ez az az időszak, amikor a testünk, az idegrendszerünk és sokszor a figyelmünk is telített. Nem feltétlenül több szabályra, inkább kevesebb ingerre, kevesebb zajra, kevesebb túlzásra vágyunk.

Nem véletlen, hogy a böjt – legyen az vallási, kulturális vagy modern értelemben vett – hagyományosan is az ünnepek utáni időszakhoz kapcsolódik. A böjt eredetileg nem büntetés volt, nem önsanyargatás, hanem egyfajta visszarendeződés: lehetőség arra, hogy a test és a lélek újra megtalálja a saját ritmusát.

Az év első adásásban a böjtről beszélgettünk. Nem diétáról, nem gyors megoldásokról, hanem arról, hogy mit jelentett és mit jelenthet ma a böjt – testi, lelki és mentális értelemben.

Kovács Endre antropológus segített megismerni, honnan ered a böjt, milyen vallási és hagyománybeli szerepe volt, és miért jelenik meg újra és újra az emberi kultúrákban.

Szabó Adrienn dietetikussal arról beszélgettünk, mit jelent ma biztonságosan és felelősen „könnyíteni” az étkezésen.

Dr. Forgács Attila gasztropszichológus segített megérteni az evés és az érzelmek kapcsolatát: miért eszünk túl sokat ünnepekkor, és miért vágyunk mégis utána a tisztulásra, egyszerűségre.

Végül Barta András mindfulness oktatóval arra kerestük a választ, hogyan lehet a böjt nemcsak az ételről, hanem a figyelemről is szóló gyakorlat: lassulásról, jelenlétről, digitális zajcsökkentésről.

Szilveszteri hangulatban: emlékezés, nosztalgia és derűs búcsú az óévtől!
Műsorunk első órájában Sas József emléke előtt tisztelegtünk: Beregi Péter és Heller Tamás személyes történetekkel, közös élményekkel és felejthetetlen anekdotákkal idézték meg a magyar kabaré egyik legnagyobb alakját.
A folytatásban a nosztalgiáé a főszerep: Straub Dezső és Nyertes Zsuzsa kalauzoltak vissza a Vidám Színpad aranykorába, legendás fellépésekhez, régi szilveszterekhez, kulisszatitkokhoz és sok-sok nevetéshez.

Karácsony közeledtével minden történet egy kicsit személyesebb; az adásban Szinetár Dórával és férjével, Makranczi Zalánnal beszélgettünk arról, milyen náluk az Ünnep: szokásokról, családról, meghitt pillanatokról – betekintést engednek egy sokszínű családi dinamikába, ahol a legifjabb családtag 8 a legidősebb 93 éves!
A második órában Auksz Éva és Őze Áron voltak a vendégeink, akik szintén karácsonyi élményeiket, emlékeiket és hagyományaikat osztják meg velünk; hogyan ünnepel egy színészcsalád, és mi az, amihez minden évben ragaszkodnak!
Hangolódjanak velünk a Karácsony estére!

A múlt héten női támogató közösségeket mutattunk be, ezen a héten pedig a férfiak oldaláról néztünk körül.

Az adásban magyarországi férfiközösségek világába léptünk be: olyan csoportokba, amelyek valódi megtartó erőt kínálnak. Nem a versengésről, nem a bezárkózásról és végképp nem a kirekesztésről szólnak, hanem a támogatásról, az őszinte beszélgetésekről és a közös fejlődésről.

Arról beszélgettünk, miért van egyre nagyobb igény ezekre a modern férfikörökre, milyen témák kerülnek elő, és hogyan segíthet egy közösség abban, hogy egy férfi jobban legyen – önmagával és a világával.

Vendégek:

Kiss Máté kulturális antropológus

Abaffy András, a Férfi szövetség nevében,

Kántor Árpád, a Moving Man Institute képviseletében

Széplaki Zsolt, a Szabadabban férfi csoport vezetője

Kerekes Péter, az egykori Táncsics kollégium öregdiákjainak közösségszervezője

Néhány hete azok is megismerkedhettek a hírekből a Rudasfürdő keddi női napjával, akik kevésbé jártasak a magyar fürdőkultúrában. Amikor októberben jelentősen csökkentették a nem koedukált időszakot, és a női nap is veszélybe került, a vendégek összefogtak; tiltakoztak, leveleztek, érveltek - végül sikerült elérniük, hogy a fürdő vezetése visszaállítsa az egésznapos keddi női fürdőzést. Mint kiderült egy nagyon összetartó és erős női közösség áll a háttérben. Ez adta az apropót, hogy beszélgessünk, hányféleképpen tudnak nők közösségi szinten kapcsolódni, és egy biztonságos, megtartó teret létrehozni. Így az adás fókuszában a megtartó női közösségek állnak.

Vendégek:
Ungi Mariann és Iványi Kriszta a Rudasból,
Barna Era és Miklusicsák Alíz a Dajer.hu és sok más női közösség megálmodói,
Koemley Anna és Simon Judit a Hidegkúti családi iránytű közösségszervezői,
Farkasné Horváth Tünde a Bagázs egyesület dányi roma varrónői közösségének vezetője
Rieger Johanna újságíró, jógaoktató, női kör vezető

Az ünnepi időszak közeledtével olyan történetekhez fordulunk, amelyek túlmutatnak az időn, a betegségen, a véges életen. Négy film, négy emberi sors, amely egyszerre szívszorító és felemelő.

A szerdai Ötösben új műsorvezetőt köszöntöttünk. Szalai Kriszta élete eddig is sok szálon összefonódott Cserna Antaléval, de mostantól a szerda délelőttöket is együtt töltik, itt nálunk!
A népszerű színészházaspárnak ugyan ez volt az első közös adása műsorvezetőként, kapcsolatuk jóval régebbre nyúlik vissza; a Színház- és Filmművészeti egyetem - akkor még főiskola - falai közé. Erről is meséltek ebben az adásban, aminek középpontjában a 2020-ban létrejött Freeszfe egyesület és az általuk kigrundolt, december végén nyíló FREEDOM létesítménye áll.

A Színház- és Filmművészeti egyetem emlékezetes egyetemfoglalása 2020 őszén zajlott, miután a magyar kormány átalakította az intézmény működését. Ezzel a lépéssel a hallgatók és az oktatók szerint is megszűnt az egyetem autonómiája. A több mint 2 hónapig tartó blokád és tiltakozó akciók sora után át kellet adják az épületet a jelenlegi vezetésnek. De nem ért itt véget a történetük. Sőt, december végén egy újabb fejezethez érkeznek!
Hogy mi minden történt velük az elmúlt években és mi mindent terveznek az előttük állókra - ezekről beszélgettünk!

Vendégünk volt Upor László dramaturg, műfordító, egykori megbízott rektor, Forgács Péter rendező, pedagógus, a FreeSZFE elnőke, Veszprémi Judit ügyvezető igazgató, Potonyecz Fanni programszervező, Gazdag Lili mentálhigiénés szakember, Kövesi Csenge a szenior-program vezetője és Fóti Lola színészhallgató.