Így kezelik a szenzoros működést
Mit lehet kezdeni a szenzoros feldolgozási zavarral?
Mit lehet kezdeni a szenzoros feldolgozási zavarral?
Hogyan segít a magyar kormány Ukrajnának, Törökországnak és a saját iskoláinak?
A Hangosfilm – Szélesvásznú verzió szombati adásában megvizsgáltuk, hogyan forradalmasította a hangosfilm megjelenése a mozi világát, és mindeközben milyen áldozatokat szedett. Továbbá azokat az alkotásokat is sorra vettük, amelyek ezt a majd 100 évvel ezelőtti korszakot idézik meg.
A nőt Erőss Zsolt özvegyeként ismerte meg az ország, aki két gyerekkel egyedül maradt, miután férje a Himalája egyik csúcsáról soha nem tért vissza. Ennek már tíz éve. Sterczer Hilda a magasságok után a mélységeket is átélte, de tudatossága, életereje és derűje átsegítette a nehézségeken, és új identitást talált, és ma már nem úgy ismerik fel, mint a volt hegymászó felesége.
Éljenek a kiváló dolgozók, kiváló tanulók. élmunkások, sportolók és úttörők, és mindenki, aki megérdemli!
"Ez a helyzet, ebben élünk, ebben a szétlopott, és életveszélyes házban, amit a saját lelkes cinkosságunk nélkül nem lehetett volna felhúzni, és még annyi mentségünk sincs, mint a törököknek, hogy a földrengés úgyis jön, sorsát senki sem kerülheti ki. Ők fatalisták, mi ostobák vagyunk."
Orosz előrenyomulás a háborúban, amely "az autokrácia és a demokrácia között is dúl" egy Nobel-békedíjas szervezet képviselője szerint, oktatásügyi konferencia tankerületek nélkül és meenkültügy az Európai Unióban – ezek voltak a Hetes Stúdió témái.
A pénteki Ötösben Gálvölgyi János vendége Szöllősi Mátyás, író, fotográfus volt.
A popzenei klipek evolúciójától a divat faragta önképig vezetett a Galaxis kalauz ezen a héten. Útközben azt is kiderítettük, hogy mikor örvendtek a legnagyobb elismerésnek a topmodellek.
Addig kell ellenállásba kezdeni, amíg megtehetjük – véli Perintfalvi Rita. Szerinte ellenkező esetben könnyen diktatúra épülhet ki Magyarországon.
Rossz irányba tartunk, de még vissza lehet fordulni. Orbán Viktor fordulhatna például Kijev felé.
Ezúttal két díjátadó, egy film-, illetve egy könyvbemutató és egy különleges versautomata került kulturális ajánlóműsorunkba.