„Zajlik
Megbeszéljük...

Zacher Gábor néha kiszól a mentőből „népnevelni”

1/03/2021 21:48

| Szerző: Klubrádió/szg

Két eset között értük el Zacher Gábort, aki elmondta: a mentőautóból kihajolva a városban időnként próbálnak népnevelni, felhívni az emberek figyelmét, hogy igenis hordani kell azt a fránya maszkot. Beszélt arról is, hogy már eljutottunk odáig, hogy az oltás mindenek előtt, szinte mindegy, milyen gyártmányú vakcináról van szó (noha a kínaiak nem közölték a harmadik fázis vizsgálatának eredményét). Az egészségügyi jogállási törvényt szerinte nem most kellett volna bevezetni, amikor ilyen terhelés alatt vannak az orvosok és ápolók. 

2021. március 01. Megbeszéljük - részlet 21.03.01. Zacher Gábor
14:55
00:00

Zacher Gábor toxikológust, mentőorvost kérdeztük a Megbeszéljük hétfői adásában, és egy órával korábban lett volna az interjú, de éppen esethez kellett kimennie, szerencsére „az a kör sikerült”, ahogy elmondta. A mentőnek gyakran az a feladatuk, hogy kimenjenek covidos betegekhez, ilyenkor beöltöznek, védőfelszerelést vesznek fel, aztán fertőtlenítésre mennek, ózonoztatni, és így tovább.

A hatvani kórházból a hétvégéről tud információkkal szolgálni, telítődnek a helyek, és ahogy beszélt kollégáival, mindenhonnan olyan hírek jönnek, hogy újabb osztályokat kell megnyitni. De nem titok, hogy itt a harmadik hullám, sok a beteg, és az első, második hullámmal ellentétben most sokkal fiatalabb generáció kerül be, a 40-50 év körüliek. Az egyik legfontosabb rizikófaktor az elhízás, és ebből a szempontból Magyarország amúgy is rosszul áll. Azt látják, hogy az elhízott, cukorbeteg, magas vérnyomású hatvanas férfiak 90 százaléka belehal a súlyos covid-fertőzésbe.

Zacher Gábort kérdeztük arról is, hogy korábban fenntartásait fejezte ki a kínai vakcinával kapcsolatban. Azt mondta: úgy gondolja, a mérleg egyik serpenyőjében az van, hogy valaki beoltatja magát, ami nem azt jelenti, hogy nem lesz beteg, de a halálos végkimenetelt és a nagyon súlyos következményeket nagyon nagy valószínűséggel meg tudja úszni, a másik serpenyőjében viszont ott van maga a covid-betegség. Még egy év után sem tudunk eleget a vírusról, napról napra újabb tünetekkel, szövődményekkel szembesülünk, új szavakat tanulunk, mint a poszt-covid vagy az elhúzódó (long) covid. Eljutottunk odáig, hogy szinte mindegy, milyen gyártmányú vakcináról van szó – fogalmazott. Persze a kínaiak nem közölték a harmadik fázis vizsgálatának eredményét, de „az oltás mindenek előtt” – hangsúlyozta.

Időnként kihajolnak a mentőautóból és próbálnak „népnevelni”, felhívni az emberek figyelmét, hogy bizony, azt a fránya maszkot kell hordani. Néha elküldik őket melegebb éghajlatra, de azt látja, hogy a többség elszégyelli magát és felveszi. A maszkhordás, a távolságtartás, fertőtlenítés hihetetlenül fontos – emelte ki. Talán van annak hatása, ha egy ismerős fazont látnak az emberek a mentőautóban – jegyezte meg.

Kevés aktív orvos nyilatkozik és alig látunk képeket a kórházakból a járványról. Zacher Gábor azt gondolja, nem az ötvenes években vagyunk, az embernek nem kell félnie vállalni a megalapozott és szakmai véleményét, akkor is, ha az nem esik egybe az aktuális kottával. Azt viszont nem érti, miért nem lehet látni akár az olaszországihoz hasonló videókat a magyar kórházi állapotokról és a szövődményekről. Nem szenzációhajhászás miatt, hogy bemutassák, hova került XY, hanem azért, hogy lehessen látni, milyen gonosz ez a betegség – fűzte hozzá.

Az egészségügyi jogállási törvényről azt mondta: abban látja ennek a rákfenéjét, hogy akkor vezetik be, amikor „tényleg ekkora szar van a palacsintában”. Most az egészségügyi ellátórendszernek egy feladata van, hogy dolgozzon, saját magunkért, az országért, most ez a fontos. Nem biztos, hogy jó ötlet ilyenkor ennyire radikális döntés elé állítani a dolgozókat. Miért nem lehetett ezt elnapolni és akkor bevezetni, amikor vége a járványnak, szusszanunk egyet? – tette fel a kérdést. Józan, racionális megfontolás alapján el kellene halasztani addig, amíg az egész covid-helyzet lezárul – vélekedett Zacher Gábor.

Az interjút a fenti lejátszóra kattintva hallgathatják meg. Címlapi kép: MTI/Mohai Balázs

Megbeszéljük...
2021. március 01., hétfő 17:05
Műsorvezető: Bolgár György