„Klubrádió
A lényeg

"Többen ülhetnének a vádlottak padján a Schadl-ügyben"

17/02/2023 09:21

| Szerző: Klubrádió

Sem Rogán Antal, sem a végrehajtói kar hivatalvezetője sincs ott a vádlottak közt, sőt továbbra is elláthatja feladatát – véli a tárgyaláson hallgatóságként résztvevő Hadházy Ákos. Hozzátette, Varga Judit igazságügyi minisztert is meg kellene hallgatni az ügyben.

2018 májusa és 2021 júliusa között összesen 83 millió forintot kapott a lemondott igazságügyi államtitkár vesztegetési pénzként a Legfőbb Ügyészség gyanúja szerint. A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) elnöke – a letartóztatásban lévő Schadl György – 2017 augusztusát megelőzően, pontosabban meg nem határozható időponttól kezdődően korrupciós kapcsolatot alakított ki a fideszes politikussal. Így Schadl egyebek mellett elérhette az általa támogatott személyekkinevezését végrehajtóvá.

Pénteken 9-kor megkezdődött Schadl György és Völner Pál korrupciós ügyének tárgyalása. Az ügyészség Schadl esetében tíz, Völner esetében nyolc év szabadságvesztést kért, emellett mindkettejüket eltiltanák a közügyektől és a jogi végzettséghez kötött foglalkozástól.

A Klubrádió tudósítása szerint a tárgyalás előtt Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő is megérkezett, aki részletesen foglalkozott a kormánypárti politikus és társai ügyével. Elmondta, hogy Völner Pál és Schadl György ügyét vizsgálják, a vádlottak padján kellene ülnie Rogán Antal kabinetminiszternek is. Hadházy megismételte korábban, a Megbeszéljük műsorában tett kijelentését, mely szerint "nem Völner-Schadl ügynek kellene hívni az elmúlt időszak legsúlyosabb magyar korrupciós botrányát, hanem Rogán-ügynek".

Megemlítette továbbá Takács Katalin, a Magyar Bírósági Végrehajtói kar hivatalvezetőjének nevét is. A politikus úgy véli, hogy az ő közreműködése elengedhetetlen volt a visszaélésekben. Állítása szerint Takácsnak mindenről volt tudomása. Hiányolta a tárgyalásról Varga Judit igazságügyi minisztert is.

A tárgyalás negyed tízkor kezdődött, a vádlottakat, köztük Völner Pált és Schadl Györgyöt, utóbbit vezetőszáron kísérték be.

Schadl György nem járult hozzá ahhoz, hogy bármilyen kép- és hangfelvétel készüljön róla.

A másodrendű vádlott, Völner Pál ugyanakkor teljes hozzájárulást adott, ahogy a harmadrendű vádlott is. A többi vádlott Schadl Györgyhöz hasonlóan teljes tiltást kért.

Az egyik védő szerint az előkészítő ülés megtartásának törvényes akadálya van, mert nem kaptak meg minden iratot. A bírónő szerint a szóban forgó iratokat átadták.