A vádlottak padja - Hardy Mihály jegyzete
Furcsán hangozhat, de ettől még tény, hogy Európa legnagyobb és legtekintélyesebb nemzetközi szervezete nem volt felkészülve ilyenfajta belső bomlasztásra és cinikus árulásra, amit Orbán Viktor és Szijjártó Péter bemutatott.
Szegények – Szénási Sándor jegyzete
Amikor a görénykurzus névadója a kampányban elismerte, hogy elvesztette a nagyvárosokat, az értelmiséget, és a középosztály javát, akkor ez már régi igazság volt, és ez látszott is a Fidesz kommunikációján. Emlékszünk arra a borzongató emoji-kampányra, amelyhez már olvasni sem kellett tudni, a sárga arcok hangulatjelei dühöket, félelmeket, vagy éppen boldogságot irányítottak az ellenfelekkel szemben, az utóbbit viszont a Fideszre természetesen. Hogy az üzenet még érthetőbb legyen, az ellenzék biztos megítélése érdekében szarkupacokat ábrázoló emojikat, és hányással küzdőket is bevetettek. Még, vagy megint, most is ott vannak a falakon.
Előmásznak a roncsból a fideszes sofőrök - Kárpáti Iván jegyzete
Van az a jelenség, amikor egy súlyos autóbaleset után, valaki szerencsésen kimászik saját lábán a roncsból, feláll és látszólag irracionális dolgokat kezd művelni. Össze-vissza mászkál, keresi az öngyújtóját, nyomkodja a telefonját, irreleváns kérdéseket tesz fel a segítségére sietőknek. Még csak a fejét sem ütötte be, egyszerűen még tart a sokk hatása, azt sem tudja hol van és valójában mi történt vele.
Mészáros a börtönben is keres - Dési János jegyzete
Az "épít magának" esetünkben annyit tett, hogy a „Mészáros“ nevű fényvisszaverő felület egy igen jelentős közpénzes melóba tenyerelt bele megint.
Ne sprashivay! - a külügyminisztérium darálójának nyílt levele Selmeci János jegyzetében
Négy különböző munkakör képviselője volt az asztalnál: egy miniszter, egy államtitkár, egy irodavezető és egy orosz gyártmányú iratmegsemmisítő. A miniszter, az államtitkár és az irodavezető székeken foglaltak helyet, az iratmegsemmisítő az asztalon darált. Elfogtam a nyílt levelét.
Leomló bástyák - Rózsa Péter jegyzete
Elképesztő milyen gyorsan omlanak le ennek a 16 évnek a bástyái. Az is elképesztő – bár ez igen erős magyar értelmiségi hagyomány –, hogy ezzel együtt hogyan jelentkeznek a huhogók, a még el sem kezdett reformok azonnali bírálói.
A görénykurzus vége - Szénási Sándor jegyzete
Az első reakció persze a kussolás, amint azt a TV2 Tények című műsora oly szépen előadta: öt nyögvenyelős perc a választásról, aztán baleset, sorozatgyilkosság, ha több idejük lett volna, még a pitypangok is kinyílnak náluk.
A másik serpenyő - Kárpáti Iván jegyzete
Nézzük, mi van a másik serpenyőben! A magyarok Szlovákiában egy földrajzilag hosszan elterülő, de vékony sávban élnek délen. Ahogy keletre haladunk egyre szegényebb, lemaradó térségekben, ahová a szlovák állam nem sok forrást juttat.
Tajvan, ami van, és nincs – Szénási Sándor jegyete
10/01/2024 18:04
| Szerző: Szénási Sándor/Klubrádió
Csang Kaj-sek ma is egy fekete márvány szarkofágban nyugszik, amit majd fél évszázaddal a halála után sem temettek el. (...) Csang ma nem a diktatúra jelképe, hanem az el nem szakadásé, az egyszer majd megvalósuló Nagy-Kína álmáé, ami Pekinget nyugtatja, elringatja, Tajvannak pedig időt nyer.
Tajvannak is megvan a maga Memento parkja, csak hát amíg a budapesti változatban a szocialista korszak Lenin szobrai hadonásznak, a Taipej melletti kiállítás Csang Kaj-sek 200 ábrázolását őrzi. A tábornagy kommunista semmiképpen sem volt, és mégis, kétség nincs afelől, hogy az 1949-ben Mao elől Tajvanra menekülő Csang semmivel nem volt kevésbé gyilkos diktátor. A parkoltatása tehát nagyon is rendben van.
Egyébként Csangnak 40 ezer szobra álldogál Tajvanon, a kis úttörők, ha lennének olyanok, komoly fémgyűjtő jövő előtt állnának.
A szigeten választások lesznek január 13-án.
A tét az, hogy hatalmon marad-e a Demokratikus Progresszív Párt, amely 2016 óta az elnököt adja, és egyértelműen a Kínától való teljes elszakadást preferálja, már amennyire az „ egyértelmű” szónak van tajvani jelentése. Valószínűleg nincs, és talán nem is lehet.
Az ismét győztesnek tűnő DPP azzal vádolja riválisát, a csangista Kuomintangot, hogy a harmadik párttal, a Tajvani Néppárttal együtt el akarja adni a szigetet Pekingnek.
Ebből annyi igaz, hogy a tábornagy egykori pártja, amely nemhogy komoly kapcsolatokat tart fenn a népi Kínával, de vezetői gyakran utaznak is a szárazföldre, az egyesülést nem utasítják el, csak addig halogatnák, amíg a párhuzamosok nem találkoznak a végtelenben, szóval egy ideig. A lényeg, hogy a függetlenséget nem szabad kikiáltani, akkor a mostani jótékonyan nem egyértelmű helyzet fenntartható marad, Kína pedig nyugton.
Ez egyébként a tajvaniak egy részének nincs is ellenére, a BBC kampányriportjában egy ötvenes nő, bár tajvaninak mondja magát, de büszke Kínára. Mások kínainak vélik magukat, de külföldön mégis tajvanit mondanak, mert a büszkeségnek is vannak határai.
Mint ahogy a tajvaniságnak is.
Tudni kell, hogy Csang Kaj-sek a demokratikus mételyt, de tajvani identitást is üldözte kínzással, börtönnel, kivégzésekkel, ami kézrejött, mert Maóhoz hasonlóan ő is Nagy Kína urának vallotta magát, ezért a tajvani nyelvet, a dél-keleti fucsien dialektus egy változatát éppúgy tiltotta, mint ahogy a mai rendszerek is tiszta erővel szorítják vissza. A papíron elszakadáspárti Progresszív Néppárt is az észak-kínai mandarin nyelvet nyomja, az utcanevek a kínai szárazföld városait idézik, a tajvani konyha zömmel sanghaji eredetű, a szárazfölddel folytatott biznisz meg minden fél számára szent.
Akik tehát a heroikus, a túlerővel dacosan szembeszálló Dávid megtestesülését látják a demokrácia kínai földön ritka lángját őrző Tajvanban, nemcsak egy nem létező romantikus kép foglyai, de nem akarva is rosszat akarnak a szigetnek, ahol a hősi halál, ha hívják, persze gyorsan eljönne, de minek?
Ezek ott inkább élni akarnak.
Az élet pedig egy hintán telik.
A dolgok pedig átíródnak.
Csang Kaj-sek ma is egy fekete márvány szarkofágban nyugszik, amit majd fél évszázaddal a halála után sem temettek el. Ez persze jelképes, bár nem úgy, ahogy gondolnánk, nem úgy, ahogy Mao szobrai ma is ott vannak Kína terein. Csang ma nem a diktatúra jelképe, hanem az el nem szakadásé, az egyszer majd megvalósuló Nagy-Kína álmáé, ami Pekinget nyugtatja, elringatja, Tajvannak pedig időt nyer. Aztán majd lesz valahogy, addig csak lengjen, nyikorogjon fel-alá az a hinta.
Szénási Sándor jegyzete az Esti gyors 2024. január 10-i adásában hangzott el.