„Klubrádió
Belső közlés

Szálinger Balázs: Hétfő éjjel az Üllői úton

9/06/2020 21:54

| Szerző: Pályi Márk – Szegő János / Klubrádió

A költészet napjától a karanténidőszak során – a mostani hét végéig – a Klubrádió honlapján minden nap közzéteszünk egy verses vagy prózai felolvasást Belső közlés című irodalmi műsorunk felvételei közül. Ma Szálinger Balázs Hétfő éjjel az Üllői úton c. versét hallgathatják meg a szerző előadásában.

2020. június 09. Belső közlés / Szálinger Balázs: Hétfő éjjel az Üllői úton (20.06.09.)
01:09
00:00

Szálinger Balázs nemzedékének talán legjelentékenyebb költője, tulajdonképpen azt is mondhatnánk, hogy a költészet mai, gyakran sokkal tágabban értelmezett felfogásával szemben amit ő ír, az tényleg maga a vers. Emellett az elmúlt évtized felét a Hévíz folyóirat szerkesztésével töltötte, amelyet Cserna-Szabó Andrással együtt rövid idő alatt a pályakezdő szerzők legrangosabb fórumává tett. Már 2010-ben, harminckét évesen József Attila-díjjal tüntették ki, az utóbbi években pedig közös formációjuk keretében dalszövegeket írt a Heaven Street Sevenből ismert Szűcs Krisztián számára is. A mától a Klubrádió honlapján is meghallgatható versét a Belső közlés adásában olvasta föl először, amelynek egyik első vendége volt. 

 
Németh Klára tűzzománc-művész alkotása Szálinger Balázs egyik versének részletéből Fischer Judit festő lakásában (fotó: Pályi Márk)
 


A Hétfő éjjel az Üllői úton című, posztkatolikusnak – valamint, az istenkereső versek afféle párjaként, „Isten-találónak” – is nevezhető költeménye a szerző felolvasásában nyeri el végső, intim és feszes formáját. Ez adja ki a vers valódi ritmusát, amelynek – tömörségének köszönhetően – terjedelméhez képest rengeteg „tartóoszlopa” van, amilyen például a pince és a templom, illetve az Isten, a férfi és a fiú egymásra montírozása két párhuzamos, de egymásnak megfelelő, földi és transzcendens síkként, amit tovább gazdagítanak a liturgia metaforái, mint az oltárok vagy a szőnyegek. Azt csak sejtjük és érzékelhetjük, hogy a vers beszélője az Istent – vagy annak a léttel és a kulturális formával kapcsolatos kivetülését – szólítja meg, és az arányokat jól mutatja, hogy a megszólított építményében még az államiság és a népirtások, egy hagyományközösség legelemibb összetartói és elválasztói is eltörpülnek a két teremtő, az égi és a földi alkotó (vagyis a költő) viszonya mögött.

A vers a fenti lejátszás gombra kattintva hallgatható meg.

A vers írott változata:

 

Hétfő éjjel az Üllői úton

Faltól falig ráérős pincerendszer
Mázas és bordázott falszakaszokkal,
Amelyeket lassan kiismerek
Sötétben is, mert viszed a kezem
A tegnap kihagyott mise helyett
Szorosabb, bölcsebb, mélyebb hagyományú
Oszlopsorok közé, s ahol elérlek,
Térdenálló fiút látok beléd,
Aki egy férfit lát fiúkorában,
Olyan férfit, aki olyan fiút lát
Beléd, aki benned tökéletes.
Boltíveid közt a történelem
Legföljebb egy mellékoltár talán,
Államiság és népirtás talán
Még annyi se, a hazaszeretet
Legföljebb egy szőnyeg, mely a halandót
A főalak méhed felé viszi,
S kiporolják, ha eltűnik a nép.
A tudás csak árnyék a szobrokon,
A tudásvágy csak fény, ami veti;
Benned belül semmi sem isteni,
Ami rajtad kívül mindenható.
Átélhetővé teszed és megáldod
A combjaid közé vetett világot,
S én egy senkit hozok – kint még teremtő
Voltam, bent egy térden kúszó teremtmény,
Hajótörött, aki a mécset őrzi,
S megjelenik, ha azt mondod: legyen fény.