"Putyin foglya lett saját mániáinak" - Sz. Bíró Zoltán az orosz agresszió negyedig évfordulóján
23/02/2026 13:13
| Szerző: Klubrádió
„Holnap hajnalban lesz pont négy éve, hogy elindult a nyílt és átfogó agresszió Ukrajnával szemben: egyfajta folytatása annak, ami 2014 februárjában, márciusában már a Krím, illetve a kelet-ukrajnai megyék fellázításával elkezdődött, és bizonyos értelemben azok a lépések már egy olyan keréknyomra tették rá az orosz politikai fejlődést, mind belpolitikai, mind külpolitikai tekintetben, ami elvezetett végül is ehhez a 2022-es nyílt stádiumhoz” - mondta Sz. Bíró Zoltán történész, Oroszország-szakértő a Reggeli gyorsban az évforduló kapcsán.
Sz. Bíró Zoltán történész a háború kitörésének napjára visszaemlékezve azt mondta: szinte az utolsó pillanatig nem hitte el, hogy Oroszország valóban megindítja a teljes körű inváziót.
Úgy vélte, a lépés „annyira önsorsrontó és annyira irracionális orosz nézőpontból is”, hogy inkább blöffről lehet szó. Érvei között szerepelt, hogy az orosz hadsereg létszáma és ereje nem feltétlenül elegendő egy ekkora ország gyors legyűréséhez, miközben az ukrán hadsereg 2014-hez képest megerősödött, és a társadalom sem „kenyérrel és sóval, virágözönnel” fogadná az orosz katonákat. Arra is számított, hogy a korábbi, tagadással kísért „szégyenlős háború” után egy nyílt invázió súlyos nemzetközi jogi és szankciós következményekkel jár majd, és hatalmas pénzügyi terhet ró Moszkvára – elég csak a Krím annektálása utáni költségekre gondolni. Mindezek miatt még akkor is inkább erődemonstrációnak tartotta a határ közelében felsorakoztatott 100–130 ezres orosz kontingenst, amikor két nappal korábban Moszkva elismerte a donyecki és luhanszki szakadár területek „szuverenitását”. A fordulat végül február 24-én hajnalban érte: „csörög a telefon kora reggel, és a Klubrádiótól tudom meg, hogy ez a dolog mégiscsak elkezdődött” – idézte fel, hozzátéve, hogy a hír lelkileg is megrendítette.
Sz. Bíró Zoltán szerint a háború lezárása még a legkedvezőbb ukrán forgatókönyv esetén sem jelentene totális orosz vereséget. „Ez a háború semmiképpen nem úgy fog befejeződni, hogy bármilyen nemzetközi jogilag elismert orosz területet az ukránok elfoglalnának” – fogalmazott, hangsúlyozva, hogy Kijev nem is tart igényt ilyen területekre. Hozzátette: még az is rendkívül valószínűtlen, hogy Ukrajna teljes egészében vissza tudná szerezni az összes elveszített területét, így a konfliktus kimenetele aligha lesz egyértelmű, mindent eldöntő győzelem.
Sz. Bíró Putyin motivációit történelmi és belpolitikai összefüggésben értelmezte. Felidézte az emigrációban élő történész, Alexander Janov tézisét, amely szerint Oroszország újra és újra „reprodukálja a represszív és elnyomó rendszereket”, még ha időről időre kísérletet is tesz ezek puhítására. Úgy látja, Putyin személyisége alapvetően nem változott – már 2000-ben is „egy személyiségében egyértelműen kialakult figuráról” volt szó –, ám első elnöki ciklusában még intézményi és politikai korlátok fékezték. Kezdetben ráadásul komolyan gondolhatta az Európához való közeledést: sorra találkozott a kontinens vezetőivel, és az orosz gazdaság is döntően az Európai Unió felé orientálódott.
A korai időszakot ugyanakkor már politikai gyilkosságok árnyékolták be – a katari Jandarbijev-merénylet vagy később a londoni Litvinyenko-ügy –, ami arra utalt, hogy a rendszer bizonyos elemei kezdettől jelen voltak. Sz. Bíró szerint a fordulópontot a 2008–2009-es globális válság, majd különösen a 2011–12-es választási ciklus jelentette: ekkor a választási manipuláció már nyíltabb formát öltött, és a nagyvárosi középosztály tiltakozásai után Putyin bekeményített.
„A modern Oroszország történetének első két olyan választása, amikor a választás manipulálásának két addig sikeresen alkalmazott színtere, tehát hogy teljesen egyenlőtlen feltételeket alakítok ki a kampányban, illetve a normakörnyezetet mindig úgy alakítom, ami a végrehajtó hatalom számára kedvező. Ezek nagyszerűen működtek, de itt kevésnek bizonyultak. A szavazat összeszámlálásba kellett belenyúlni. 2011-ben már mindegy 14 millió szavazatot térítenek az egységes Oroszország párt felé. És ugye ott, ahol visszatérő elemé válik az összesítésben kimutatható beavatkozás, ott nagyon gyorsan kialakul annak leleplezési kultúrája”- mondta Sz. Bíró Zoltán.
2012 nyarától új korszak kezdődött, amely 2021-re – Navalnij hazatérése után – a független sajtó és a civil társadalom „szőnyegbombázásszerű” felszámolásába torkollott. A történész szerint mindennek voltak előzményei és szakaszai, és bár nem volt eleve elrendelt a fejlemények ilyen iránya, a folyamat logikája egyre inkább ebbe az irányba mutatott.
Sz. Bíró hangsúlyozta, hogy 2011–12-ben még lett volna elegendő erő az orosz társadalomban ahhoz, hogy Putyint megállítsa, de a választási csalások eltérítették a politikai folyamatokat. „Ha nincs ez az eltérített 14 millió voks, akkor még abszolút többséget sem szerez, hanem egyszerű többsége van, és folyamatos egyeztetésre kényszerül más frakciókkal” – mondta. A manipulációk és az ezt követő intézkedések, például a tüntetések megszervezésének szigorítása - a szervezők esetében a büntetési tételek gyakorlatilag egzisztenciálisan roppantják meg azokat, akik szervezik ezeket- , az internet politikai tartalmának ellenőrzése és a hazaárulás definíciójának kiterjesztése mind azt szolgálták, hogy a hatalom a saját kezében tartsa a társadalmat.
Sz. Bíró szerint „Putyin nem ragadta még azt a lehetőséget, hogy paradox módon az két elnöksége idején nagyon gyorsan elkezd növekedni és kialakulni egy széles értelemben vett középosztály. Ez az orosz társadalomnak mintegy 15-20 százalékát jelenti és Putyin nem ezekbe kapaszkodik bele, nem ezekkel akar együttműködni az orosz modernitás kialakításában, hanem megrémül tőlük, és odafordul a mély Oroszországhoz, a vidéki Oroszországhoz”. Mint mondta, „Putyin nem konzervatív politikusként lép be, az első két elnöksége idején ideológiai tartalmakról gyakorlatilag soha nem beszél. Itt ismeri föl, hogy abba a szorult helyzetbe került, hogy a nagyvárosi középosztály elfordult tőle, de ott van a kisvárosokban, falvakban élő vidéki Oroszország, annak a nyelvén kell beszélni, és megjelenik a retorikájában a közös történelmi múlt, a hagyományos család, a közös emlékezet, pravoszlávia, azok az ideológiai toposzok, amire korábban egy szót nem említett, de itt hirtelen megvilágosodik, és a konzervatív, sőt, bizonyos értelemben tradicionalista Putyin emelkedik föl, párosulva populista nyelvhasználattal, ami szintén idegen volt tőle”.
A történész kitért arra is, hogy a háború kitörése óta több hullámban hagyták el Oroszországot azok, akik nem akartak részt venni a konfliktusban. „Az első hullámban inkább az elvi ellenfelei a háborúnak mentek el, a második hullámban pedig azok, akik úgy érezték, túl közel jött hozzám” – magyarázta, hozzátéve, hogy sokan a szovjet belső perifériákra, például Kazahsztánba, Örményországba vagy Kirgizisztánba költöztek, ahol könnyebben meg tudtak kapaszkodni a mindennapokban.
Sz. Bíró szerint bár a nyugati kritikusok között terjed az az elképzelés, hogy Putyin „nem csak arról van szó, hogy nem akar megállni, hanem arról, hogy nem is tud”, a valóság más. Oroszország hadigazdálkodást valójában nem folytat: a hadiipar GDP-n belüli részesedése mindössze 7–9 százalék, szemben például Ukrajna több mint 50 százalékos arányával. „Miután a polgári ágazatok jelentős része már hosszabb ideje recesszióban van, a háború leállítása, illetve a hadiipari szektor lefékezése, az aligha fog bekövetkezni. Hogyha megszületne egy fegyverszüneti megállapodás is, akkor éveknek kellene eltelni optimista esetben is ahhoz, hogy ezek a belső aránytalanságok, amik létrejöttek az orosz gazdaságba, visszaálljanak a békekörülményei között üzemelő gazdaság szerkezetéhez. Ilyen értelemben nyilván foglya Putyin a hadiiparának, de bizonyos értelemben foglya a saját mániáinak, annak, hogy Ukrajna és az ukránok becsípődtek nála láthatóan" - fogalmazott az Oroszország-szakértő.
Ugyanakkor a politikai környezetben továbbra is az a narratíva él, hogy Ukrajna csak Oroszország részeként lehet független, amit abszurdnak nevezett a történész. „Szerintem, amíg független Ukrajna van, ott van a kockázat, hogy ez a független része Ukrajnának, ami egy esetleges fegyverszüneti megállapodás után létezni fog, nehezen fogja biztonságban érezni magát, amíg Putyin áll Oroszország élén. A tárgyalások, amik folynak, most úgy tűnik, hogy éppen zsákutcában” - vélekedett.
A tárgyalások három szinten zajlanak: katonai technikai szint, politikai szint és gazdasági-üzleti platform, mint például az alaszkai találkozón felvetett óriási gazdasági projektek. Sz. Bíró szerint ez a harmadik szint, az üzleti csábítás, az, ami leginkább nyugtalanítja az ukránokat és az európaiakat, hiszen a tárgyalások egy része az érintett ukrán fél bevonása nélkül folyik, és morálisan is kényes kérdéseket vet fel.
Sz. Bíró szerint a nyugat-európai és balti aggodalmak érthetők, különösen azokban az országokban, amelyek történelmi tapasztalatból ismerik az orosz birodalmi logikát. Ugyanakkor hangsúlyozta: mivel nem tudható bizonyosan, hogy Oroszország hosszabb távon milyen stratégiai döntéseket hoz, „minimum kell, hogy működjön az elrettentés logikája”. Vagyis Európa azért erősíti haderejét és fejleszti hadiiparát, hogy egy esetleges legrosszabb forgatókönyv esetén se kiszolgáltatottan reagáljon.
A történész úgy látja, az európai társadalmak nem háborúra készülnek, hanem épp ellenkezőleg: a fegyverkezés célja a konfliktus megelőzése. „Európa jól teszi, ha fegyverkezik, mert ezzel el akarja kerülni a háborút” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a kontinens országai a hidegháború utáni, közel négy évtizedes békekorszakra rendezkedtek be, és csak nehezen ismerték fel, hogy ez az időszak lezárult. Szerinte az Európai Unió gazdasági ereje – még a britek nélkül is – többszöröse az orosznak, és bár ez ma még nem tükröződik teljes mértékben a hadiipari kapacitásokban, az aránytalanság ledolgozható. „Európa nem a háború kedvéért fegyverkezik, hanem azért, hogy ne legyen háború” – összegezte.
A teljes interjút meghallgathatják a fenti lejátszóra kattintva. (Amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, a lejátszó nem jelenik meg, ezért a beszélgetés meghallgatásához, kérjük, lépjenek át a klubradio.hu-ra.)
2026.02.23., hétfő 9.00
Riporter: Szénási Sándor