„Klubrádió
Ötös

Polgár Judit szerint bárki meg tud tanulni sakkozni

8/06/2020 14:00

| Szerző: Klubrádió

Ki ne halott volna a Polgár lányokról, a sikereikről és szüleik egyedi tanítási módszereiről, mely által mindhárman kiváló sakkozókká váltak? A legfiatalabb és legsikeresebb lány, a sakktörténelem legjobb női sakkozója – az aktív versenyzéstől már visszavonult – Polgár Judit szerint sakkozni bárki meg tud tanulni, ha van hozzá elég elszántsága.

A Polgár lányok édesapja, Polgár László egy pedagógiai kísérlettel bizonyította, ha egy gyermeket idejében, életkorának megfelelően képeznek, csúcsteljesítményekre lehet képes.

Az édesapa a csaknem 1500 éves múltra visszatekintő játékon, a sakkon keresztül fejlesztette rendületlenül gyermekei képességeit. Ennek következtében mindhárom gyermek komoly eredményeket ért el, a legfiatalabb Polgár lány pedig a mai napig a világ legsikeresebb női sakkozójának számít. Idáig ő az egyetlen nő a sakktörténelemben, aki átlépte a 2700 Élő-pontos szupernagymesteri határt. A világranglistán pedig az abszolút 10 közé is sikerült bejutnia.

A most 43 éves, két gyermeket nevelő Polgár Judit 2014-ben az aktív versenyzéstől visszavonult, jelenleg az ENSZ egyenjogúságot szorgalmazó kezdeményezésének az egyik női arca, valamint a Nemzetközi Sakkszövetség tiszteletbeli elnöke. Aktuális hivatása a versenyek korszerűsítése és a sakk általi fejlesztések nemzetközi népszerűsítése körül összpontosul. Több könyve jelent meg a sakkozásról, saját pályafutásáról, és a megfelelő sakktanítási módszerekről is értekezett.

 

Polgár szerint minden gyermek egy apró szivacs

Polgár Judit szerint minden gyermek egy apró szivacs, aki képes magába szívni a tudást, amennyiben ehhez megfelelő motivációt és környezetet biztosítanak számára.

A világ legjobb női sakkozójának az a véleménye, hogy aki motivált, az képes megtanulni sakkozni még idősebb korban is.

A sakknagymester megvallotta, hogy hálás édesapjának sakktanításaiért, ennek ellenére szerinte akár más dologban is sikeres lehetett volna, ha éppen azzal kerül kapcsolatba. A már 12 évesen hatalmas versenysikereket elérő Polgár Judit ugyanis azt gondolja, ha valaki kitartó, nagyon nagy eredményekre lehet képes (bár harcos modorának és kitartó jellemének köze lehet ahhoz is, hogy holokauszt túlélő családból származik).

Polgár Judit kimondottan jó versenykarakternek vallja magát, elmesélte, hogy agresszív játékmódszerével mindig célirányosan vette az irányt az ellenfél királya felé. Emellett játszmáiban az esztétika mindig is fontos szerepet töltött be, olykor, amikor észrevett egy érdekes lehetőséget, akár még partit is vesztett amiatt, hogy azt végig vigye.

Azt is kifejtette, hogy szerinte a gépek, bár jobban játszanak az embereknél, soha nem fogják a sakkozókat, az érdekes, izgalmas játékot helyettesíteni. Elmondta, hogy a sakk tanulására jelenleg már rengeteg online felület áll rendelkezésre, így tábla nélkül is sokan ki tudják próbálni a komoly sportnak számító játékot.

A világ legjobb női sakkozója egy ideje azon munkálkodik, hogy könyvein és alapítványán keresztül közelebb hozza a sakkot a fiatalokhoz. Szerinte a lépéseken keresztül a gyerekek logikai képességei nagy mértékben fejleszthetők. Hozzáétette, a gyerekeknek ő is szeretne ugyanolyan szárnyakat adni, mint amilyeneket ő kapott pedagógus szüleitől.

Polgár Judit mostanra azt is elérte, hogy a sakk az iskolákban választható tantárgy lehessen.

Műsorunkat a fenti lejátszóra kattintva hallgathatja meg!

Ötös - Falusi Mariann-nal és Lang Györgyivel
2020. június 03., szerda 10:00
Szerkesztő: Kelecsényi Krisztina