„Klubrádió
Ötös - Gálvölgyi Jánossal

„Nem tudna bratyizni a példaképekkel”

21/11/2020 08:33

| Szerző: Timár Ágnes/Klubrádió

A pénteki Ötösben Gálvölgyi János kollégáját és barátját, Csonka András színművészt látta vendégül.

2020. november 20. Ötös - Gálvölgyi Jánossal (2020. november 20., péntek 10:00)
85:22
00:00
Műsorvezetők: Gálvölgyi János Szerkesztők: Timár Ágnes
A beszélgetésből többek között az is kiderült, mennyire fontos vendégének szakmája nagyjainak tisztelete. Elmondta, habár már jó pár évtizede maga is színész, ugyanazt az alázatot érzi példaképei, idősebb pályatársai és a szakma iránt, mint amikor először lépett színpadra.

Csonka András sokak számára legalább annyira közszereplő, akivel gyakran találkozik tévéműsorokban, akit követhet a közösségi oldalakon, mint amennyire színpadi színész. Ahogy a művész el is mondta az adásban, vannak kétségei, hogy az erős médiajelenlét pozitív vagy negatív hatással van-e inkább a színészi karrierjére, de ő ezt az utat választotta. Már viszonylag korán.

Csonka András Szinetár Miklós prózai osztályában végzett a főiskolán, és Garas Dezső is a drámai műfaj felé terelgette volna, ő azonban hamar a vígjáték irányába indult. Jellemzően ilyen szerepek találták meg, tette hozzá, a diploma megszerzése után pedig a Vidám Színpadhoz szerződött. Részben az édesapja, Csonka Endre, részben az igazgató, Bodrogi Gyula miatt. Aki nagyvonalúan, szinte a szerződéskötés után, elengedte a színészt, amikor az lehetőséget kapott, hogy bemutatkozzon a tévénézőknek a Família Kft. című sorozatban.

A tévés szereplés pedig újabb kihívást hozott az életébe: a musical műfaját. A sorozat rendezője, Szurdi Miklós felkérte a Grease főszerepére, így próbára tehette énekesi képességeit is. Hogy ez mennyire sikeres volt, az is bizonyítja, hogy valóra váltva gyerekkori álmát 1997-ben megjelentethette első szóló lemezét. A válogatáson a régi slágereket ifjabb Malek Miklós hangszerelt újra. Az elsőt aztán további albumok követték, a harmadikon szerepelt az egész ország által dúdolt Ding dong dal is.

Szakmai repertoárjából már végül is csak a tánc hiányzott, azt viszont egy tévés vetélkedőben való szereplés hozta el Csonka András számára. Az Ötösben elmondta, abban is bízott, amikor elvállalta a Szombat esti láz című műsorban való szereplést, hogy állandó kishitűségéből kigyógyítja ez a különleges munka, és a vele járó szeretet, amit a nézőktől kap, és amely – mondta el a műsorban – nagyon sokat jelent neki a mindennapi életben is. Bár tökéletes gyógyírként nem szolgált a műsor a fent említett „panaszokra”, egy új világot nyitott meg számára a tánccal.

Gálvölgyi János kérdésére, hogy végül is miért választotta a színészi hivatást, Csonka András elmondta, hogy csak közvetetten az édesapja miatt, őt ugyanis, a nagy korkülönbség miatt már nemigen láthatta színpadon. Viszont a nagy idolokat újra és újra megnézte színházban, tévében, és ma is fontosnak tartja, hogy ne felejtse el se a szakma, se a nézők az igazán nagy színészek neveit.

Ötös - Gálvölgyi Jánossal
2020. november 20. péntek 10:00
Szerkesztő: Timár Ágnes

 

 

 

 

 

 

És még valami:

A Klubrádió elindult Az Év Honlapja 2020 versenyen, amelynek egyik díja a közönség szavazatától függ. Kérjük, szavazzon ránk! Ezt az alábbi képre kattintva teheti meg.

Ha úgy döntött, támogat minket, akkor a verseny oldalára jutva, a jobbra fent látható kék gombra kell majd kattintania – mellette látszik, hány szavazatnál tartunk.

Ez is egy apró segítség a Klubrádiónak. Köszönjük.

Az év honlapja 2020 szavazás