„Köszönjük
Európa választ!

Mi lesz ezek után Jávor Benedekkel és a Párbeszéddel?

26/05/2019 22:36

| Szerző: Klubrádió

Rossz helyre kötötte be magát a hiteles és innovatív programmal bíró Párbeszéd, amikor összeállt a hanyatló MSZP-vel. Jobban tették volna, ha másképp építkeznek, ahogy azt az ellenzéki oldalon más párt is meg tudta tenni – mondta Lakner Zoltán elemző.

2019. május 26. Európa választ!-részlet/Lakner Zoltán a Párbeszédről (2019.05.26.)
06:03
00:00
Halványuló brandhez csatlakozott a Párbeszéd, amikor tavaly az MSZP-vel kötött szövetséget. A szocialisták pártja hanyatlik, ezért úgy tűnik az egyébként innovatív programmal rendelkező Párbeszéd stratégiája nem vált be. Meg kellett volna próbálnia másképp építkeznie, ahogy például a Momentum is tette – mondta a Klubrádióban Lakner Zoltán elemző.

Annak kapcsán beszélt a Párbeszéd sorsáról, hogy az európai parlamenti választások előzetes eredménye szerint az MSZP-Párbeszéd csak egy képviselőt küldhet Brüsszelbe, miközben az előzetes várakozások legalább kettő, de inkább három megnyert uniós helyről szóltak. Lakner szerint azonban Karácsony Gergely, a főváros vezetői székére pályázó párbeszédes politikus pártja EP-voksoláson elért mostani gyenge eredménye után is maradhat a szövetség főpolgármester-jelöltje az önkormányzati választáson. Ő tűnik ugyanis a Fidesz támogatta Tarlós István főpolgármester legnépszerűbb kihívójának az idén ősszel esedékes önkormányzati választáson, ahol sokkal inkább számít az egyéni népszerűség, mint a listás EP-választáson.

A pártszövetség listáját Tóth Bertalan MSZP-elnök vezeti, a második és harmadik helyre a szintén szocialista Ujhelyi István és Szanyi Tibor került, míg a párbeszédes Jávor Benedek – aki hitelesen, hozzáértően képviselte az EP-ben a zöld ügyeket, Paks II kérdését, illetve a korrupcióellenes törekvéseket – csak a negyedik a listán. Ő csak akkor juthatott volna be az Európai Parlamentbe, ha szövetségüknek legalább három mandátum jut – Tóth Bertalan ugyanis előre bejelentette, hogy nem megy ki Brüsszelbe, a helyét másnak adja.

A Magyar Nemzet értesülései alapján 88 százalékos feldolgozottságnál 52,3 százalékkal vezet a Fidesz-KDNP az EP-választáson, ez 13 EP-képviselőt jelentene a kormányzópártoknak, vagyis egyelőre úgy tűnik, nem lesz meg a kormánypártnak a mandátumok kétharmada.

A lap információi szerint második a Demokratikus Koalíció (DK), amely 16,3 százalékon áll, ezzel 4 képviselőt juttathatna az Európai Parlamentbe.

A részadatok szerint a 9,7 százalékos Momentum 2 jelöltje lenne befutó, ami jóval magasabb az előzetes felmérések alapján jósolt számnál, a Jobbik pedig messze 6,5 százalék elmaradt a párt által remélt és a közvélemény-kutatások által előrevetített eredménytől. Ez igaz az MSZP-Párbeszéd szövetségre is, amely 6,6 százalékon áll, így a Jobbikhoz hasonlóan csak 1 képviselőt küldhetne az uniós parlamentbe.

Választ Európa!
2019. május 26., vasárnap 22.30