„Köszönjük
A lényeg

Megszavazta a kormánypárti többség az új kata-törvényt

12/07/2022 15:19

| Szerző: Klubrádió

Kedd délután megszavazta a parlament fidesz-kdnp-s többsége az új kata-törvényt, amelynek értelmében a jövőben csak magánszemélyeketől lehet bevétele annak, aki katázik. A törvényjavaslatot 120 igen, 57 nem és egy tartózkodó szavazattal fogadták el.

A törvényt egy nap alatt vitte végig a parlamenten az Európai Uniónak egyébként társadalmi egyeztetéseket ígérő kormány: hétfőn nyújtották be, kedd délelőtt lement a vitája, kedd kora délután pedig már szavaztak is róla. 

A vita érdemi részén csak pár kormánypárti képviselő, a kormány részéről pedig Tállai András államtitkár jelent csak meg, miniszterek nem voltak ott.

Az eddig megjelent elemzések szerint az új törvény gyakorlatilag a katázás végét jelenti, hiszen teljesen életszerűtlen elvárás, hogy egy kisvállalkozást vivő egyéni vállalkozónak se lehessenek időnként céges ügyfelei. Ráadásul a törvény rendkívül rövid időt ad csak az átállásra.

A törvény ellen spontán szerveződött tüntetés, demonstrálók gyűltek össze 10 óráig a Kossuth téren, onnan a Margit híd felé vonultak, amelyet végül – mindkét irányban blokkolva a forgalmat – elfoglaltak. Ezután az Erzsébet hídra mentek tovább, és ott elfoglalták a középső két sávot.

(via 444, kiemelt képünk illusztráció, fotó: MTI/Illyés Tibor)