Négy év - Kárpáti Iván jegyzete
A kormányzati propaganda évek óta dolgozik azon, hogy a háborút ne agresszióként, hanem "két fél konfliktusaként" lássuk.
Pici bűnök és a fasizmus - Dési János jegyzete
A kísérlet Iványi Gábor tönkretételére nyilvánvalóan a politikai bosszú része. Nem véletlen, hogy egy ilyen ember életét kell megkeseríteni, munkáját, amelyet a szegények és az elesettek érdekében végez, ellehetetleníteni.
Három évtized – Józsa Márta jegyzete
Három évtizeddel ezelőtt az volt a naiv álom, hogy a nyilvánosság is hozzá tudja majd segíteni az ország legelnyomottabb polgárait az emancipációhoz. Ma már tudjuk: sikerült eljutnunk a hasonlattá vált vécékeféig.
Zavaró tény – Kárpáti Iván jegyzete
A magyar kormány az elmúlt években minden fontos nemzetközi fórumon akadályozta Kijev uniós közeledését, vétóval fenyegettek, zsaroltak, blokkoltak. A hazai politikai kommunikációban Ukrajna rendre ellenségként jelenik meg, kampányeszközzé silányítva egy háborúban álló országot. A miniszterelnök videóiban Brüsszel, Ukrajna és a magyar ellenzék egy csomagban szerepel, mint fenyegetés. (...) Ráadásul a teljes képhez hozzátartozik egy zavaró tény: a Barátság vezetéket január végén az orosz hadsereg támadta meg.
Holnap kit gyűlöljek? - Selmeci János jegyzete
Ukránok, bűnöző gyerekek, bankárok, ukránok, benzinkutasok, és megint a benzinkutasok; már egy gyakorlott gyűlölő is nehezen tudja követni a kormány iránymutatásait arról, hogy kik az ellenségeink.
Mása és Aljosa kűrje - Hardy Mihály jegyzete
Az elmúlt években egyébként szabályosan menekülnek Oroszországból a siker-sportágak művelői, akik a párizsi olimpia óta tudják, hogy kevés esélyük van az indulásra nemzetközi versenyeken.
Agarak - Szénási Sándor jegyzete
Ami Zelenszkij indulatát illeti, az érthető, mégis értelmetlen, és igazságtalan is. Mindenesetre leír egy jelenséget, amit egyébként orosz menekültek fogalmaztak meg.
Orbán kettős mércéje – Kárpáti Iván jegyzete
Amikor brüsszeli politikusok tesznek kritikus megjegyzéseket, az beavatkozás. Amikor amerikai vezetők tesznek politikailag egyértelmű nyilatkozatot, az "aranykor". Amikor az Európai Unió feltételekhez köti a forrásokat, az zsarolás. Amikor az Egyesült Államok a miniszterelnök és az elnök személyes kapcsolatától teszi függővé bizonyos kedvezmények időtartamát, az stratégiai partnerség.
Marx a spájzban - Józsa Márta jegyzete
29/05/2025 18:03
| Szerző: Józsa Márta / Klubrádió
| Szerkesztő: Lőrincz Csaba
Józsa Márta jegyzetében azt vázolta fel, hogyan került be a kommunizmus egykori ideológusa az ultrakonzervatív szellemi gumiszoba éléskamrájára.
A tényekkel nehéz vitatkozni. Vitathatatlan például, hogy a Tisza Ukrajnában, egész pontosan Rahó környékén ered – hívta fel a figyelmet erre egy szellemes posztjában Majtényi László alkotmányjogász. Megjegyezve, az összeesküvés-elméletek avatott gyártóinak még ez sem jutott eszébe, amikor nekiálltak megszőni a vezető ellenzéki politikus köré a sötét ukrajnai konspirációs leplet. Nyilván tovább lehet gondolni a költői képet, a gyanús körülmények között erre csorgó folyó áthalad ruszin településeken is, és gondoljunk csak bele, hogy mi is a volt vezérkari főnök egyik neve? Ugye, ugye. No és kik a ruszinok? Ukrajnában élő keleti szlávok, ott az ukrán nép egy csoportjának tekintik őket. Egyébként egy híres ruszin szereplő is van a magyar kultúrában. Úgy hívják őt, hogy Alfred Redl, azaz Redl ezredes, Szabó István filmhőse, katonai hírszerző, kettős ügynök volt, a cári orosz kémszolgálatnak is dolgozott. Na, még egy ugye-ugye. Nem kell mindig Bacsó Péter Tanújára hivatkozni, ha ürgebőrbe kötött zagyvaságokat akarunk terjeszteni. Meg lehet ezt oldani például egy konferenciának álcázott fekete mágia-szertartással is. Ahol ma elhangzott, hogy Magyarországon egy talán 1990 óta nem látott „nemzetközi szolgálati játszma zajlik”, külföldi erőközpontok a „hazai komprádoraik” közreműködésével beavatkozási kísérleteket hajtanak végre annak érdekében, hogy aláássák az állam szuverenitását. Budapesten, a CPAC Hungary nevű, sorozatban negyedjére megrendezett spiritiszta szeánszon csendültek fel ezek a délibábos szózatok, melyre szokás szerint maga Trump fősarlatán is küldött videóüzenetet. Megjegyezte, hogy magyar kollégája briliáns munkát végzett. Amiben nyilván igaza is lehet, elvégre nagy a verseny abban, hogy melyikük unortodox gazdaságpolitikája tudja gyorsabban bedönteni országa gazdaságát. Egyben a protestáns etikán alapuló kapitalizmus szellemét. Azt a nyilvánvalóan sok tekintetben okkal bírálandó társadalmi-gazdasági berendezkedést, amelyre azért mégiscsak több száz év megbízható fejlődése, rendszere és értékviszonya alapul. Ilyen például a már oly régen emlegetett liberális minimum, ami nem jelent többet, mint egyet érteni abban: a személyes szabadság és a törvény előtti egyenlőség a legfontosabb célok. „Trump győzelme és a liberálisok bukása olyan, mint egy álom” – tette újra egyértelművé politikai krédóját a Karmelita felkent ura az úgynevezett patrióta, szuverenista, szélsőséges politikusokat, influenszereket soraiban tudó szervezet, a CPAC porondján. És végre újabb feledésbe merült teoretikus, Karl Marx is előkerült. Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója idézte meg. "Jól orront az a patrióta, aki a spájzban is új marxistákat szimatol, mert a globalisták is a nemzetek és a nemzetállamok létére törnek.” - mondta. A kommunizmus egykori ideológusa tehát úgy került be az ultrakonzervatív szellemi gumiszoba éléskamrájára, mint akinek tizenkilencedik századi munkássága megágyazott a mostani Európai Uniónak is. Ugyanis szerinte a Brüsszel néven démonizált szövetség, eszerint nyilván a filozófus iránt érzett ámulatában és annak utasításai szerint, mélyállami rendszert épített ki. Ebben, és szerinte véletlenül sem törvényekben, nemzetek alkotmányaiban és nemzetközi szerződésekben rögzítették, hogy melyek a szabályok a gyermekvédelem, migráció, háború, és hasonló ügyekben. Ergo – mondja Szánthó főigazgató – ha egy összeesküvés-szerű hatalmi csoport kormányoz, akkor például – idézem: „teljesen felesleges a választási eljárások bonyolult, de demokratikus folyamata.” Tiszta beszéd, sebészi pontosság, penge logika. Eddig is tudtuk, hogy erre megy ki a játék. Petri György költő a Kádár-korszakot megtisztelendő írta a Mondogatnivaló című versét. Úgy hangzik:
Cipőmre nézek: fűző benne!
Nem lehet, hogy ez börtön lenne.
Józsa Márta jegyzete az Esti gyors 2025. május 29-ei adásában hangzott el. (Amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, a lejátszók nem jelennek meg, ezért a jegyzet meghallgatásához, kérjük, lépjenek át a klubradio.hu-ra.)
