„Klubrádió“
Belső közlés

Marno János: Das Lied – In memoriam Gustav Mahler

21/04/2020 16:41

| Szerző: Pályi Márk / Klubrádió

A költészet napjától kezdve a karanténidőszak végéig a Klubrádió honlapján minden nap közzéteszünk egy verses vagy prózai felolvasást Belső közlés című irodalmi műsorunk felvételei közül, hogy az otthon maradást ezzel is tartalmasabbá, könnyebben elviselhetővé tegyük. Ma Marno János Das Lied című, Gustav Mahler emlékének ajánlott versét hallgathatják meg a szerző előadásában.

2020. április 21. Belső közlés (2020.04.21. Marno János)
00:44
00:00
Marno János, aki 2017-től végre a Petőfi Irodalmi Múzeum keretében működő Digitális Irodalmi Akadémiának is tagja, nem csak jelentős költő, hanem egyben talán a legpóztalanabb ma élő magyar költő is. A most itt a Klubrádió honlapján is meghallgatható versét hat éve olvasta föl a Belső közlés adásában. Az egész beszélgetés Gustav Mahler gyermekgyászdalai és a halál köré épült, így Das Lied című versét is, melyben sallangtalanul, érzékletesen és talán még humorral is – saját megfogalmazása szerint az abszurdat súrolva, de nem ironikusan – beszél a hétköznapok és az elmúlás viszonyáról, Mahler emlékének ajánlotta.

A verset az adásban egy csokorban olvasta föl hasonló költeményekkel, ezeket itt meghallgathatják, ahol mellette arról is vall, hogy szerinte a versben a szavak nem a jelenségek és dolgok leírását, megnevezését, hanem az ezeket a dolgokat megmozgató erőtér létrejöttét szolgálják, illetve arra kísérlik meg összpontosításani a figyelmet, ami nincs jelen. Ha pedig valaki még tágabb képet akar kapni az itt felolvasott vers környezetéről, akkor annak első közlését, szintén más hasonló versekkel együtt, itt olvashatja el, vagy kötetbe rendezve is megtalálja a szerző ingyenesen is elérhető, Hideghullám című könyvében.

Az elbeszélés a fenti lejátszás gombra kattintva hallgatható meg. A vers írott változata itt olvasható:

Das Lied
In memoriam Gustav Mahler

 

Elvesztem a nyílt utcán a téli
pizsamámban, és nem indult senki
a keresésemre, egyedül
a hugom hangját hallom egyszer-egyszer,
mintha mondogatná a nevem,
az övét, aki több éve már, hogy elment
a többiek után, akik rég elmentek
valamennyien. Mindamellett
semmi vész, és a villamoshoz
sincs semmi kedvem, a pótlójához pedig
még annyi se, megvárom
a következő kapualjban, amíg
elvisz egy roham. Tra-la-la-lam.