„1%
Ötös - Gálvölgyi Jánossal

Már csak zenekarvezető

19/09/2020 08:30

| Szerző: Timár Ágnes/Klubrádió

Az Ötösben Gálvölgyi János az Óbudai Danubia Zenekar vezetőjét látta vendégül. Ács Péter koncerten már nem játszik, mert több idejét és energiáját köti le az együttes irányítása.

2022. május 28.
00:00
00:00

Ács Péter elmesélte, hogy eredetileg hegedűn tanult, mivel az édesanyja hegedűtanár volt. Később döntötte el, hogy a szívéhez közelebb áll a nagybőgő, így azon tanult tovább.

Mire a Danubia Zenekarhoz, illetve először annak ifjúsági változatához került, más formációkban is zenélt, többek között egy tangó zenekarban, valamint a zenei tanulmányait is kiegészítette egy bölcsész diplomával, kulturális menedzserként végzett. Mindig is több minden érdekelte, a hangmérnöki szakmához is hozzákezdett, és még tánciskolát is vezetett, holott nem tud táncolni – tette hozzá nevetve.

Ács Péter elmondta, hogy mindig szeretett kitekinteni a komolyzene világából, így még rock zenekara is volt. Valamint a színházi területen is kipróbálta magát, többek között a Nemzeti Színházban, a Szkénében és a József Attila Színházban is játszott zenészként, így aztán rengeteg előadást látott, és segített a színészeknek, ha nehezebben találtak rá a zenére.

Az adásból az is kiderült, hogy a hazai fellépések mellett külföldi vendégszereplésekkel is büszkélkedhet a Danubia Zenekar.

Ács Péter beszélt a zenekar egyik fontos tevékenységi köréről is, a filmzene felvételekről. Nemcsak ilyen tematikájú koncertekkel állnak sokszor a közönség elé, hanem gyakran világhírű zeneszerzőkkel dolgozhatnak együtt, és vehetnek fel velük külföldi filmek zenéit.

A zenész beszélt az aktuális divat hangszerekről, valamint arról is, hogy mitől lesz egy hárfa például egy költséges hangszer, vagy, hogy miért kell külföldre utazni, ha valaki egyszerre több cintányért akar vásárolni.

A műsort a fenti lejátszóra kattintva hallgathatja meg. Kiemelt kép: Óbudai Danubia Zenekar.

Ötös
2020.09.18. 10:00
Műsorvezető: Gálvölgyi János