„Köszönjük
Ötös - Gálvölgyi Jánossal

Lehessen jókat röhögni! – Pálmai Anna járt az Ötösben

1/08/2020 17:55

| Szerző: Timár Ágnes/Klubrádió

A pénteki Ötösben Pálmai Anna színművészt látta vendégül Gálvölgyi János.

2020. július 31. Ötös - Gálvölgyi Jánossal (2020. július 31., péntek 10:00)
85:01
00:00
Műsorvezetők: Gálvölgyi János Szerkesztők: Timár Ágnes
A fiatal művésznőről a beszélgetés során olyan szakmával kapcsolatos dolgok is kiderültek, amelyekről a legtöbben nem tudnak. Mint például azt, hogy remekül parodizál, és ezt a képességét színészkollégákkal egy visszatérő esten kamatoztatják is. Leginkább egymást figurázzák ki.

Pálmai Anna ma már boldog színésznek vallja magát, habár szorongó típus, és amint az interjúban is elmondta, a főiskola elvégzése után nagyon erős bizonyítási kényszert érzett magán, ami abból is származott, hogy tudta, a nézők és a szakma sem tud elvonatkoztatni a ténytől, hogy olyan felmenőkkel büszkélkedhet, mint Szirtes Ági és Szirtes Ádám.

A kezdeti küzdelmes évek A kaukázusi krétakör című előadással zárult le Pálmai Anna számára, amelyben először „lakta be azt, ami ő maga” – ahogy fogalmazott a műsorban.

Nem vették fel elsőre a Színművészetire, de a kiesés utáni Bárka Színházbeli évek kárpótolták, majd a főiskola után egyenesen a Katona József Színházhoz szerződött.

Pálmai Anna elmondta, hogy imád szerepet átvenni, vagy beugrani egy előadásba, mert ahogy mondta, lustának tartja magát és nem szeret próbálni, habár az anyaszínháza kifejezetten próbaközpontú hely.

Az adásban persze nem csak színházról esett szó. Beszélgettek arról is, milyen hobbi vagy szenvedély teszi teljessé Pálmai Anna életét, ha éppen nem dolgozik. Elmondta, a lovakat nagyon szereti, mert a környezetükben érzi azt a szabadságot, amire a munkájában is szüksége van.

A színésznő arról is mesélt, hogy igazi jó barátja az édesanyja, Szirtes Ági, akivel rengeteg időt tölt, sokat beszélgetnek, és nem kevesebbet röhögnek. Ahogy Pálmai Anna mondja, ő dolgozni is azzal szeret, akivel lehet jókat röhögni.

A műsor második órájában Bóta Gábor színházkritikai rovatát hallhatták, ahogy megszokták, valamint Ámon Heni gasztroblogger ajánlott különleges recepteket.

Ötös - Gálvölgyi Jánossal
2020. július 31. péntek 10:00
Szerkesztő: Timár Ágnes