„Zajlik
Reggeli gyors

Lovász: nem volt érv a kutatóintézetek elvételére

3/07/2019 09:58

| Szerző: Klubrádió

Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke szerint az védhető, hogy az intézethálózat közös szervezetbe tömörül, de hogy ezt miért kell elvenni az MTA-től és külön működtetni, arra nem tud felidézni semmit, amit egyáltalán érvnek lehet nevezni.

2019. július 03. Reggeli gyors / részlet, Lovász László (19.07.03.)
08:39
00:00

A kutatóintézetek elvételéről szóló törvény keddi elfogadását követően délután tüntettek a Széchenyi téren, az Akadémia előtt. Szimbolikus gesztusként letakarták fekete lepellel a Széchenyi-szobrot.

Erről kérdeztük Lovász Lászlót, az MTA elnökét, aki elmondta, törvény lett, hogy az intézethálózat az akadémiától függetlenül, külön irányítás alatt működik a jövőben. Jelezte, az akadémia emellett sok minden mást is csinál, de sajnos azok között is van olyan, ami úgy tűnik, hogy legalábbis veszélyben van. Azért megpróbálják, hogy legfőbb tevékenységeit tudja-e folytatni.

Az ingatlanoknál a tulajdonjog megmarad, a törvény ingyenes használati jogot ír elő - ennek az alkotmányosságát vitatják. Meglátjuk, ez nem tekinthető-e államosításnak, vagy legalábbis a tulajdonjog alkotmányellenes korlátozásának - fogalmazott az MTA-elnök. Ebben az esetben tehát az ingatlanokról és a bennük lévő kísérleti eszközökről van szó.

Az intézetek máshogy lesznek finanszírozva, ezen keresztül lehet őket állami irányítás alá vonni. Annak megvan a veszélye, hogy a kormány hivatalnokai döntik el, mit kutatnak és hogyan, mi az, ami értékes kutatás, mi nem. De ők azért mindent megtesznek, hogy a tudósoknak ebben minél nagyobb befolyásuk legyen.

Több kutató, köztük olyanok is, akik az elmúlt években jöttek haza, már elszerződtek külföldi egyetemekre, de Lovász László ennél is veszélyesebbnek érzi, hogy fiatal kutatók, akiket haza lehetne hívni megfelelő tudományos karrier reményében, esetleg nem jönnek vissza.

Arra a kérdésre, hogy nem érzi-e becsapva magát, mert Palkovics László innovációs és technológiai miniszterrel hosszas tárgyalásokat folytatott, ott születtek részeredmények, de ebből semmit nem vettek figyelembe, úgy válaszolt: ez valóban nehezen megélhető, és megkérdőjelezi, hogy érdemes-e egyáltalán tárgyalni. A részletek kialakítását azért érdemes megvárni, azt, hogy lesznek kinevezve a vezetők, de kétségtelen, hogy az elfogadott törvényjavaslat nagyon messze van attól, amiben egy közös bizottság megegyezett.

Az átalakítás két lépésre bontható: az első, hogy intézethálózat közös szervezetbe tömörül, elkülönült jogi személyként. Ezt ők is elfogadták volna, mert adott esetben sokkal gyorsabb döntésekre lehet szükség, mint amilyenekre egy akadémiai közgyűlés képes. De arra, hogy ezt az akadémiától elvennék és külön működtetnék, nem tud felidézni semmit, amit egyáltalán érvnek lehet nevezni.

(címlapi kép: MTI/Szigetváry Zsolt)

Az interjút a fenti „lejátszás” ikonra kattintva hallgathatják meg.

Reggeli gyors
2019. július 02., kedd 08.30
Műsorvezető: Rózsa Péter