„Vásároljon
A lényeg

Létszámstop a közigazgatásban – meddig bírják még?

22/08/2019 10:37

| Szerző: Klubrádió

Váratlanul létszámstopot hirdetett a kormány a közigazgatásban. A szakszervezet vezetője szerint a kormány a dolgozók maximális kihasználására törekszik. Egyeztetés nincs a láthatáron.

2019. augusztus 22. A lényeg / részlet, Boros Péterné (19.08.22.)
02:20
00:00

Idén tavaszra már odáig fajult a létszámhiány a közszférában, hogy rövidültek a kormányablakok nyitvatartásai. A hivatalok nyáron akarták pótolni a hiányzó embereket, de a kormány egy határozatban nemrég váratlanul létszámstopot hirdetett. A közigazgatási intézmények vezetőinek, valamint a minisztereknek kézbesített, augusztus 14-én hozott, azonnal érvénybe lépő határozat értelmében aznaptól a határozat visszavonásáig nem lehet felvenni embereket.

Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálatai Dolgozók Szakszervezetének elnöke a Klubrádiónak azt mondta: nem igazán sikerült a kormánynak jó munkáltatóvá válnia. Mert ha sikerült volna, nem ezt látnák, hanem azt, hogy törekszik arra, hogy megfizesse a dolgozókat és arra is, hogy törvényesen, nyolc órában foglalkoztassa őket. A kormány a jelenlegi dolgozók maximális kihasználására törekszik; úgy gondolják, ez nem szerencsés, az ügyfelek szempontjából sem.

Boros Péterné beszélt arról is, hogy nem tárgyalt velük a kormány és úgy tudják, nem is lesz érdekegyeztető fórum az önkormányzati választásokig.

A Demokratikus Koalíció azonnali megoldást sürget a kialakult helyzet kezelésére. Arató Gergely, a párt országgyűlési képviselője a Klubrádiónak azt mondta, ezzel csak azt érte el a kormány, hogy még lassabb lesz az ügyintézés. Azt követelik, hogy a kormány ne a saját dolgozóin spóroljon.

Az index cikke szerint a titkos határozat mellé az intézményvezetőknek belengettek egy esélyt, amely szerint kivételes esetben mentesítési kérelmet adhatnak be, tehát vehetnek fel új alkalmazottat. Ennek elbírálásáról a kormány dönt.

Címlapi kép: MTI/Balogh Zoltán

A lényeg
2019. augusztus 22. csütörtök, 10.00