„Zajlik
Reggeli gyors

Lakner: Karácsony nem fog utcahosszal győzni

16/08/2021 13:26

| Szerző: Klubrádió/szg

Sok körzetben valódi verseny lesz 2-3 jelölt között az előválasztáson – mondta Lakner Zoltán, aki igennel válaszolt a hét kérdésére, vagyis részt vesz. A politológus szerinte azért állhat most jobban Jakab Péter és Dobrev Klára, mert előbbi kezdett el legkorábban kampányolni, utóbbi pártja, a DK pedig nagyon tudatosan elkezdte megtanítani híveit, hogy a saját jelöltjükre szavazzanak, hiába szimpatizálnak esetleg mással.

2021. augusztus 16. Reggeli gyors / részlet, Lakner Zoltán (21.08.16.)
07:46
00:00

Folytatjuk A hét kérdése című rovatunkat, ezúttal arra vagyunk kíváncsiak, hogy Ön részt vesz a hamarosan rajtoló előválasztáson. Ha igen, miért? Ha nem, miért nem? Egyáltalán mi haszna ennek az egésznek? –

Lakner Zoltán politológust, a Jelen hetilap főszerkesztőjét kérdeztük hétfőn, aki először is elmondta: részt vesz. Annyira nem lepte meg, hogy egy egyfordulós választást visszalépések előznek meg. Taktikailag inkább az volt a furcsa, hogy ha tudták a pártok, hogy megegyezésekre is készülnek, „optimalizálják az esélyeiket”, akkor miért kellett eleinte rengeteg jelölt nevét nyilvánosságra hozniuk, mert ezzel azt az érzetet keltették a közvéleményben, hogy tényleg mindenki elindul mindenhol. Talán egy tucat körzet van, ahol egy jelölt maradt állva, de lesz nagyon sok olyan, ahol valódi verseny lesz, ha nem is 6-7, de 2-3 jelölt között. Ennek szerinte van értelme, ebbe érdemes beleszólniuk az ellenzéki érzelmű vagy kormánykritikus választóknak.

Azzal kapcsolatban, hogy elég széles volt-e a merítés a jelölteknél a pártok részéről, azt mondta: van, ahol elindul polgármester, alpolgármester, náluk az a kérdés vetődhet fel, hogy ha bejutnak az Országgyűlésbe, akkor van-e annyi ember az ellenzékben, hogy tudják pótolni őket. Ahol mások indultak el, ott feltételezi, az lehet a háttérben, hogy nem akarták kiüríteni alig két év után az önkormányzatokat. Az lenne az ellenzék érdeke, hogy ne csak egy vezető látszódjon, hanem legyen politikus-garnitúrájuk (a jelenlegi sokszorosára lenne szükség a választásokon – jegyezte meg). Bizakodásra adhat okot, hogy nem mindenhol csak egy emberük van, de persze ez nem jelenti azt, hogy a másik is ugyanolyan erős, vagy hogy neki nem kell bizonyítania.

Július végén a Závecz Research szerint Jakab Péter 28, Dobrev Klára 27, Karácsony Gergely 24 százalékon állt. Azt nem tudja Lakner Zoltán, hogy elmértek-e valamit Karácsony Gergelyék, mert nem ismert, amit eredetileg mértek. Két dolog történt, és egyik se misztikus: Jakab Péter jelentette be leghamarabb az indulását, február óta miniszterelnök-jelölti kampányt folytat. A DK pedig nagyon tudatosan elkezdte megtanítani a híveit, hogy az ő jelöltjük Dobrev Klára, hiába szimpatikus egy másik induló, rá kell szavazniuk. Ez a két tényező átforgatta annyira az erőviszonyokat, hogy bár Karácsony Gergely a főpolgármester és az ellenzéken belül az egyik legismertebb politikusnak számít, biztos nem fog utcahosszal győzni, neki az alapesetet kell visszaállítania, vagyis azt, hogy ő az éllovas. A szoros verseny növelheti az előválasztás iránti érdeklődést, de ha nagyon szoros lesz a vége, a néhány százalékkal alulmaradóknak igencsak össze kell szedniük a „lojalitás-tartalékaikat”, hogy teljes mellszélességgel a győztest támogassák.

A műsort a fenti lejátszóra kattintva hallgathatja meg. Kiemelt kép: Facebook

Reggeli gyors
2021. augusztus 16., hétfő 07:30
Műsorvezető: Szénási Sándor