„Klubrádió“
Örömzene

Bejött száz éve, bejön most is a fiataloknak

22/03/2019 09:18

| Szerző: Klubrádió

A tízes, húszas, harmincas évek Amerikáját idézi koncertjeivel a Bohém Ragtime Jazz Band, amelynek vezetője, Ittzés Tamás volt a Klubrádió vendége. Bár régi időket idéznek, egy ezeréves zene- és táncfajtával nagyon behúzzák a fiatalokat is. Az Örömzenében jazzről, swingről, ragtime-ról és egy nagy hagyományokra visszatekintő fesztiválról is szó volt, amelynek Lajos Armstrong klarinétosa volt az első sztárfellépője.

2019. március 19. Örömzene (2019. március 19., kedd 21:00)
53:38
00:00
Műsorvezetők: Ámon Betti

A Bohém Ragtime Jazz Band jövőre lesz 35 éves, és 100-120 éves zenéket játszik, világszerte, Európa és Észak-Amerika nagy fesztiváljain is. 

A közönségük nagyobb részét ugyan azok teszik ki, akik régmúlt fiatalságukra emlékeznek, de mai fiatalokat is vonz a zenéjük, főleg annak swinges vonulata – mondta el Ittzés Tamás a műsorban. ( A swing zenéről itt, a swing táncról pedig emitt olvashat összefoglalót. )

A Bohém Ragtime Jazz Band nyolc tagjának összesen tizenhat hangszere van, ráadásul mindegyiken játszanak is:

 
 
1967-ben az akkor már világhírű Louis Armstrong klarinétost keresett zenekarába, és választása Joe-ra, a magyar származású, harmincas évei végén járó zenészre esett: ő lett Armstrong bandájának egyetlen fehér klarinétosa, egészen Armstrong 1971-es haláláig. (wikipedia)


A zenész beszélt a március utolsó hétvégéjén, Kecskeméten sorra kerülő – immár 28. - Bohém Ragtime & Jazz Fesztiválról is, és felidézte, hogy a sorozat indulásakor, a kilencvenes évek elején az első sztárfellépő Joe Muranyi volt, Louis Armstrong (vagy ahogy ő hívta, Lajos Armstrong) utolsó klarinétosa.

A bohém, vidám koncertjeiről is ismert zenekar csaknem három és fél évtizede alatt nem ment túl a klasszikus dzsessz határain, „Miért csináljak olyat, amiben nem vagyok jó?” – tette fel a kérdést Ittzés Tamás.

„Ha csak improvizációra hagyatkozunk, és mindenkinek rossz napja van, ott ette meg a fene a koncertet” – jegyezte meg.

A fesztivál idén az olasz ragtime- és dzsessz-szcénára fókuszál, idén a dél-európai országból  jönnek a külföldi fellépők. A swing lesz a középpontban, de az érdeklődők láthatnak zongorashow-t és végigizgulhatják az országos dzsesszműveltségi vetélkedő döntőjét is.

Örömzene
2019. március 19., kedd 21.00h
műsorvezető: Ámon Betti