„Klubrádió
Basszus

Koncz Zsuzsa: Kicsit mindig idegen voltam a könnyűzenében

14/11/2022 16:17

| Szerző: Klubrádió

Te szeress legalább címmel megjelent Koncz Zsuzsa új lemeze. Az albumon lévő tizenhárom dal mellett két évszám látható, az eredeti, amikor megismerhettük őket, és a mai dátum. Az énekesnő hat dalt nem egyedül énekel, a legelsőt Gergely Ágnessel, de van duettje Jordán Adéllal, Csákányi Eszterrel, Halász Judittal, és persze Bródy Jánossal is. Szerepel a lemezen a régi kedvenc, a Csodálatos világ Cipővel, és egy meglepetés, a Vigyázz rám, Dés László és Nemes István dala is. A Basszus vendégeként Koncz Zsuzsa mesélt az albumról. Régi dalok új köntösben.

Az énekesnő az mondta, az új lemez nem hagyományos remixalbum, inkább a régi dalok újragondolása. Ez az évtizedeket átívelő kísérlet nem gyakori dolog, ezért is izgatta őt és közreműködő társait, így Závodi Gábor producer, zeneszerzőt is, aki szintén nem csinált még ilyesmit. Nem volt elv, vagy vezér fonal, hogy melyik tizenhárom szám szerepeljen a lemezen, tulajdonképpen minden barátja hozott egy dalt, ami neki a legkedvesebb, így választották ki a végső tizenhármat. Koncz Zsuzsa abban azonban biztos, hogy minél nagyobb idősávot tud felölelni egy-egy dal, annál izgalmasabb és érdekesebb ez az utazás. Hiszen a különleges hangulatú, korszakokat átívelő zene erejére és a szeretetre napjainkban nagy szükség van.

 
Koncz Zsuzsa Bencsik Gyulával, a Basszus műsorvezetőjével 2022. november 8., kedd Fotó: Klubrádió
 


Závodi Gábor zenei producer mutatta meg neki, hogy ma már van egy olyan internetes szoftver, amelynek segítségével a digitalizált felvételeket szét lehet szedni, hangra és hangszerre egyaránt. A korábbi dalok nagyrészt nem voltak digitalizálva – azok közül, amik ezen a lemezen vannak, talán csak kettő. A többinél, amelyiknél lehetett, mert többsávos felvétel volt, és a felvétel meg is volt, ott lehetett utólag digitalizálni.

Ebből, és amit a zenekar hozzájátszott, kerekedett ki az új hangszerelés.  A Gézengúz és a Te szeress legalább annak idején monó volt, ezeket először digitalizálni kellett, majd leszedni róluk az énekhangokat, és utána a zenekar feljátszotta a Závodi Gábor által újragondolt hangszereléseket. Az énekesnő, mint hozzátette, csak annyit kért, hogy a hangszerelések vázát, amennyire lehetséges, tartsák meg, hogy a közönségnek ne legyen teljesen idegen az új változat.

2022. november 08. Basszus (2022. november 08., kedd 20:00)
55:47
00:00
Műsorvezetők: Göczey Zsuzsa, Bencsik Gyula Szerkesztők: Göczey Zsuzsa

Koncz Zsuzsa azt is mondta, mindig a pillanat dönti el, hogy kivel dolgozik együtt. Mivel a maga módján zárkózott, elsősorban ismerőssel, baráttal szeret közösen alkotni. Megjegyezte, Cipővel – alias Bódi László, a Republic együttes alapítójával, szerzőjével, frontemberével – annak idején ugyan nem ismerték egymást, de nagyon jó kapcsolat alakult ki közöttük.

Az első dal, amit felvett a Republic repertoárjából egy szerelmes dal volt,  miközben nem igazán áll közel hozzá ez a műfaj. És bár nem gondolta, hogy van még közös útjuk Cipővel, végül úgy alakult, hogy a rockénekes, zeneszerző újra rá gondolt, és írt neki egy dalt. Mivel, ahogy Koncz Zsuzsa mesélte, nem volt zongorája, átmentek akkor a szomszédban lakó Bródy Jánoshoz, és Cipő ott mutatta meg nekik az Ég és föld között című dalt.

Később, ha nem dolgoztak együtt, Cipő akkor is rendszeresen felhívta, érdeklődött utána. Nem hagyományos barát, de egy nagyon közel álló személy lett az életében – fogalmazott az énekesnő.

Koncz Zsuzsa koncertje Budapesten
 
Koncz Zsuzsa a Papp László Budapest Sportarénában 2017. március 11-én adott koncertjén. MTI/Mohai Balázs
 
 

Koncz Zsuzsa úgy érzi, hogy ő mindig kicsit idegen volt a könnyűzenében. Talán azért, mert egyetemistaként, kívülről cseppent bele a zene világába, és sokan azt hitték, fent hordja az orrát. Igazából nagyon kevés személyes találkozása volt, miután leginkább az Illéssel és a Metróval dolgozott együtt, mindig velük volt egy társaságban.  

Az énekesnő az új albumán közreműködők kapcsán elmondta, a Csákányi névhez személyes viszony fűzi, mivel hatéves korában Csákányi László színész Doktor úr, a maga szíve sose fáj? című dalának előadásával lett híres az iskolájában. Örökre megjegyezte ezt a nevet, és a lánya, Csákányi Eszter pályafutását is követte, de eddig ót sem ismerte személyesen, ezért is lepte meg, hogy azonnal igent mondott a felkérésükre. Nagyon jó volt ilyen közelről látnia, hogy egy színész mit tud kezdeni egy dallal – tette hozzá.  

Jordán Adéllal is percek alatt megtalálták a közös hangot. A Katona József Színház színésznőjével felvett duett az eredeti felvételek felhasználásával készült remix. A Valaki kell, hogy szeressen 1970-ben megjelent Szerelem című nagylemezének nyitó dala volt, és a közé a dalok közé tartozik, amelyek különösen kedvesek az énekesnőnek.

Természetesen sok-sok dalának szerzője, Bródy János énekhangja se hiányozhat a lemezről. Koncz Zsuzsa javasolta, ha már szerzőként részt vett a dalok létrehozásában, legyen énekesként is rajta az albumon.

Most készülnek arra, hogy további felvételek születhessenek, a következő napokban a Csodálatos világból készül majd klip, amelyben Koncz Zsuzsa és Cipő hangja is szerepelni fog. Szerencsére megtalálták azt a régi felvételt, amit annak idején a Hungaroton készíttetett. 

Színpadon ugyan nem lehet majd így egyben meghallgatni a lemezt, de a Kányádi Sándor-vers alapján készült Závodi Gábor-dal, a Nekem az ég bekerült az állandó koncertprogramba, a Ha így is szeretnél mellé.

A beszélgetést a lejátszóra kattintva hallgathatja meg!

Basszus/Interjú Koncz Zsuzsával
2022. november 8., kedd 20.00
Műsorvezető: Göczey Zsuzsa, Bencsik Gyula