„Köszönjük
Kovátsműhely

Majtényi László és Bródy János a szabadságról

18/03/2021 15:18

| Szerző: Klubrádió

Vasárnap 5-kor újabb daltörténettel jelentkezett a Kovátsműhely, ezúttal azonban különleges kiadásban: Verdi Szabadságkórusára Fábri Péter írt új magyar szöveget még annak idején, Göncz Árpád 90. születésnapjára. Ennek a meghallgatása után a műsorvezető, Kováts Kriszta Majtényi László alkotmányjogásszal és Bródy János zenésszel, dalszerzővel beszélgetett a szabadságjogokról, a sajtószabadságról és a művészek szabadságáról. A két beszélgetés között Bródy Lesz még egyszer című híres dala is elhangzott.

2021. március 14. Kovátsműhely (2021. március 14., vasárnap 17:00)
52:46
00:00
Műsorvezetők: Kováts Kriszta Szerkesztők: Pályi Márk


A műsor első vendégét, Majtényi László alkotmányjogászt annak idején Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság első elnöke jelölte adatvédelmi ombudsmannak. A beszélgetés kezdetén Majtényi különleges személyiségként emlékezett vissza Gönczre, aki személyében összekötötte a második világháború befejezése után kikiáltott második Magyar Köztársaságot a rendszerváltást követő harmadikkal. Mint megjegyezték, sokan elfelejtik, hogy 2005 óta február 1-én a köztársaság napját ünneplik, ugyanis ekkor kiáltották ki 1946-ban a második köztársaságot.

Majtényi megjegyezte, hogy bár a köztársaság emléknapjaként általában 1848. március 15. ugrik be az embereknek elsőként, az akkori változások valójában jogfolytonos monarchista keretek között mentek végbe. Majtényi szerint ezzel nem is lett volna probléma, az osztrák császár ugyanakkor később az esküjével szembemenve megszegte a saját maga által is szentesített áprilisi törvényeket, így a monarchia támogatói és a köztársaságpártiak között is kiélesedett a vita. Az emberi méltóság, a szabadság és a szolidaritás alapértékei Magyarországon azóta a köztársasági eszmével kapcsolódnak össze – hangsúlyozta Majtényi. A hívei között olyan nagyságok vannak, mint Batsányi János vagy Petőfi Sándor, de Vörösmarty már 1848 előtt kiállt a világ népeinek egyenlőségéért, a korszerű köztársasági eszmét is ő fogalmazta meg Gondolatok a könyvtárban című versében.

 
Majtényi László, Kováts Kriszta és Bródy János a Klubrádióban
 
 

Majtényi azt mondta: azzal sincsen gond, hogy az Orbán-kormány megváltoztatta az ország hivatalos nevét, ugyanis úgy látja, rosszabb lenne, ha egy szerinte autoriter rendszer a köztársaság eszméjét integrálni próbálná a saját világába. Azt viszont fájlalja, hogy a köztársaság jelképeit eltávolították a közterekről, mint például a Károlyi-szobrot. Hozzátette: Petőfi és Kossuth szobrait ellenben meghagyták. Majtényi biztos benne, hogy eljön a negyedik köztársaság ideje, de problémának látja, hogy annak a kormánya nehezen fogja tudni visszaalakítani az utcaképet. Nem utolsósorban pedig azt is megjegyezte, hogy az 1848-as áprilisi törvények egyik legfontosabb eleme a sajtószabadság, méghozzá a lehető legtágabban értve.

Az adás második vendége, Bródy János is ezt a témát folytatta. Dalának címéhez híven ő is biztos a negyedik Magyar Köztársaság kikiáltásában, s szintén kiemelte a sajtószabadság döntő szerepét. Ő ugyanakkor Majtényival szemben értéknek tartja, hogy ma már a tekintélyevű rendszerek is a történelmi szabadságjogokból merítik a legitimációjukat, szerinte ugyanis ez is örök érvényességüket tükrözi. Bródy kiemelte, az, hogy ma itt tartunk, nem azok hibája, akik nem álltak föl kellő eréllyel a köztársaság értékeiért, hanem azoké, akik egyenesen elárulták azt.

Bródy azt is hangsúlyozta, hogy megérti, ha egy művész az egzisztenciáját féltve nem emel szót a szabadság értékeiért. Ugyanakkor abban is bizonyos, hogy egy művész számára a szabadság olyan, mint a levegő, és művészetet csak szabadon lehet művelni: a szabadságáról lemondó művész tulajdonképp lefokozza magát.

Tapasztalata szerint a művészeknek ez fejezi ki az általános élményvilágát, csak nem mindenki meri nyilvánosan megvallani azt. Bródy János szerint az elnyomó rendszereket mindig az zavarja a legjobban, ha egy ember mások szabadságáért is szót emel. Megfogalmazása szerint noha a szabadság nem azt jelenti, hogy azt tehetek, amit akarok, mindenképpen azt jelenti, hogy nem kell azt tennem, amit nem akarok. Bródy szerint a politikai véleménynyilvánítás eredetileg a közösség dolgaival való foglalkozást jelenti, és ennyiben egy művész mindig is politizál; különösen az olyan alkotó, akit sokan követnek, hiszen folyamatosan a saját véleményét mondja el a világról, abban a formában, amelyet a képessége kijelöl számára.

A beszélgetést a fenti lejátszóra kattintva hallgathatják meg.

Kovátsműhely
2021. március 14., vasárnap 17:00
Műsorvezető: Kováts Kriszta