„Klubrádió
Megbeszéljük...

Kálmán Olga: A Fidesz az egész országot hülyének nézi

12/08/2021 18:43

| Szerző: Klubrádió/L.Cs.

Azt mindenképp Gyurcsány Ferenc javára kell felírni, hogy nem fél az emberek közé menni. Kálmán Olga, a DK elnökségi tagja szerint fiedeszes politikusok ugyanezt nem merik megtenni.

2024. április 19.
00:00
00:00

Kedd este a Gyurcsány Ferenc egy budai bisztróban tartott Fussunk össze Budapesten, fiatalok! címmel hirdetett  kampányeseményt, melyre többségében rá, mint "mémesbácsira" tekintő fiatalokat várt.

Egy ilyen ziccert természetesen a kormányközeli médiumok, illetve a DK pártelnökét zsigerből gyűlölők sem hagyhattak ki. Így a beszélgetés szüneteiben bekiabálások hangzottak el.

A rendezvényen az ellentüntetők között megjelent Skrabski Fruzsina kormánybarát médiamunkás is, aki állítása szerint egy olyan férfit hozott magával az eseményre, akinek "Gyurcsány kilőtte a szemét" – derül ki a hvg.hu összefoglalójából.

 
Kálmán Olga 2
Forrás: Facebook
 

Kálmán Olga, a Demokratikus Koalíció elnökségi tagja szerint nagyon érdekesek ezek az atrocitások egy olyan kormányhoz tartó közösség tagjaitól, amelynek tagjai, köztük a miniszterelnök több éve nem tartottak nyitott kampányeseményt. Rendszerint Orbán Viktor ugyanis csak a politikáját éltető emberek előtt mer megnyilvánulni. Kérdezni nem is lehet. És ez tart tizenöt éve. Úgy véli, hogy a fideszes politikusok az egész országot hülyének nézik.

Hozzátette, Gyurcsány Ferenc nem az a fajta, aki megfutamodik az ilyen kérdések elől. Fideszes politikussal azonban nem fogunk találkozni utcafórumon. "A megközelíthetetlen nagyurak világának véget kell vetni."

"Van még ember ebben az országban, aki nem úgy gondolja, hogy Magyarország ennél többet ér?!" – tette fel a kérdést.

A teljes beszélgetést a fenti lejátszóra kattintva hallgathatják meg.

Megbeszéljük.../interjú Kálmán Olgával
2021.08.12., csütörtök 16:16
Riporter: Bolgár György