„Klubrádió
Megbeszéljük...

Jó, de főpolgármesterként ehhez kevés lenne - Mennyire megalapozottak Kálmán Olga ígéretei?

19/06/2019 20:35

| Szerző: Klubrádió

Ha megválasztanák, főpolgármesterként akkor sem lenne hatásköre ahhoz, hogy megvalósítsa egészségügyi kampányígéreteit a DK jelöltje, Kálmán Olga. A törekvései azonban jók, meg kell próbálnia egyeztetnie az állami egészségügyi intézményekkel például az ellátás gyorsításáról, de ha azok valamiért nemet mondanak, semmire sem kötelezheti őket – véli Kincses Gyula  szakértő. Szerinte a főváros vezetője más területeken könnyebben érhet el eredményt, ha javítani akarja a budapestiek egészségét. A DK-s Gy. Németh Erzsébet szerint azonban Kálmán Olga ígéretei teljesen megalapozottak, győzelme esetén lesz annyi bizalmi tőkéje, hogy szándékait átvigye akár az állami intézményeken is.

Teljes erővel folyik az ellenzéki előválasztási küzdelem Budapesten, június 20., csütörtökön már kezdődik a szavazás. Kálmán Olga, a Demokratikus Koalíció (DK) főpolgármester-jelöltje bejelentette háromszor három programpontját az egészségügyben, a köztisztaságban és a közlekedésben.

Listáján szerepel, többek közt, hogy öt percen belül, és mondjuk, ne félnapos hívogatás után, lehessen időpontot kapni, vagyis telefonon dátumot egyeztetni szakorvosi vizsgálatra, tizenöt percen belül elérhető legyen egy éjszakai ügyeletes patika, huszonöt percen belül pedig orvosi ügyeletet lehessen találni a városban – de a tervei között szerepel a 18 éven aluliak ingyenes tömegközlekedése, valamint az aluljárók mindennapi felmosása is.

 
Kálmán Olga Facebook
 


Szép, de nem megvalósítható

Ellenfelei közül Kerpel-Fronius Gábor, a Momentum jelöltje azt közölte, ő nem tud és nem is akar csodákat ígérni Budapesten, Karácsony Gergely, az MSZP és a Párbeszéd közös jelöltjének párttársa, Szabó Tímea vitába szállt Kálmán Olga egészségügyi programjával.

A Párbeszéd társelnöke szerint a DK jelöltjének programja nagyon szép, de nem lehet megvalósítani, hiába lenne ugyanis megoldható, hogy öt percen belül időpontot szerezzen valaki a szakorvosi rendelésre, mert az ellátás maga hónapokat csúszhat, mivel nincsenek orvosok. „Ennél egy picit többet kellene tenni”– mondta az ellenzéki politikus, aki szerint Karácsony Gergely a programjában máshogy áll hozzá az egészségügy kérdéséhez. Szabó felhívta a figyelmet, hogy a főpolgármester béremelést nem tud intézni az orvosoknak, abban azonban tudna segíteni, hogy például eszközöket ad a szakrendelőkbe, mint ahogy az a XIII. kerületben is történt, amikor a polgármestertől CT-berendezést kaptak az ellátóhelyek.

Ajánlhat, de nem kötelezhet

Kincses Gyula egészség-politológus szerint Kálmán Olga egészségügyi célkitűzéseivel egyet tud érteni, a szándék nagyon jó, de a megvalósíthatóságával kapcsolatban már lát problémákat. Felhívta a figyelmet, hogy a fővárosi önkormányzatnak nincs egészségügyi intézménye, Budapesten állami, illetve országos, valamint egyetemi, egyházi klinikák, kórházak működnek. A rendelőintézetek is az államhoz vagy a kerületekhez tartoznak, ezért a főváros gesztusokat, ajánlásokat tehet, de nem kötelezheti az intézményeket, például arra, hogy egységes betegelőjegyzési rendszerre térjenek át, már csak azért sem, mert azok nem felkészültek egy ilyen, többletmunkát, informatikai fejlesztéseket igénylő átállásra.

Ráadásul létezik a területi ellátási kötelezettség és a teljesítmény volumen korlát, amelyek nem teszik lehetővé, hogy a beteg a Budapesten leghamarabb elérhető szolgáltatást vegye igénybe, mert a pácienseket a jelen szabályok mellett nem lehet csak úgy, feltétel nélkül átirányítani, és nem lehet plusz munkával terhelni egy kórházat, főleg anélkül, hogy a költségeit megtérítenék.

 
Pixabay
 


Máshol több lehetősége lenne

Ennek ellenére, mivel jó törekvésekről van szó, érdemes az elképzeléseket felszínen tartani, és megpróbálni koordinálni az érintettekkel, az Állami Egészségügyi Ellátó Központtal, esetleg az egyházi intézményekkel, hogy közösen létre lehessen hozni egy új módon működő szisztémát. A főpolgármester azonban ilyen változtatást nem rendelhet el, és az is lényeges, hogy a pénzforrások tekintetében az állam a meghatározó, nem a főváros.

Kincses Gyula szerint Budapest vezetésének igazi mozgástere nem ezen a téren van, jóval több lehetőséggel rendelkezik az egészséges élet feltételeinek biztosításában, a megelőzésben vagy a hátrányos helyzetűek egészségügyi ellátásának megkönnyítésében – sokat tehet például a légszennyezettség csökkentéséért, a város zöldítéséért, az átlagnál jellemzően rosszabb egészségi állapotú, mélyszegénységben élő emberek támogatásáért. A korszerű egészségpolitika hangsúlya ma ezeken a területeken vannak – hangsúlyozta.

2019. június 19. Megbeszéljük-részlet/Interjú Kincses Gyulával
18:33
00:00

Lesz elég bizalmi tőkéje

Gy. Németh Erzsébet, a DK fővárosi politikusa, Kálmán Olga programjának egyik tanácsadója és kidolgozója szerint jelöltjük ígéretei teljes mértékben megalapozottak, azokat a párt által támogatott induló egészségügyi szakértőkkel beszélte végig.

Gy. Németh Erzsébet azt mondta, értelmezése szerint abban Kincses Gyulával sincs vita, hogy Kálmán Olga három egészségügyi programpontjainak megvalósítása pozitív irányba befolyásolná a fővárosi ellátást, és az emberek várják ezeket a változtatásokat. Abban sincs vita szerinte a szakemberrel, hogy ezek kivitelezése nem a szűken vett főpolgármesteri hatáskörbe tartozik, de a főváros mostani kormánypárti vezetőjével szemben épp az a fő kritikájuk, hogy illetékesség hiányára hivatkozva szó nélkül elmegy a budapestieket mindennapjait meghatározó problémák mellett.

Kálmán Olgának, ha megválasztják főpolgármesternek, akkor lesz annyi bizalmi tőkéje, hogy például a kerületi háziorvosi és szakrendelők, illetve az egykori fővárosi önkormányzathoz tartozott kórházak szakrendelőinek vezetőit egy asztalhoz ültesse, és azt mondja, tegyenek közös erőfeszítéseket, a megoldáshoz pedig a főváros hajlandó pénzt adni – hangsúlyozta Gy. Német Erszébet.

A Kincses Gyulával és Gy. Németh Erzsébettel készített interjúkat a fenti lejátszókra kattintva hallgathatja meg!

2019. június 19. Megbeszéljük-részlet – Interjú Gy. Németh erzsébettel (2019.06.19.)
15:55
00:00

Megbeszéljük/Interjú Kincses Gyulával, Gy. Németh Erzsébettel
2019. jűnius 19., szerda 16.10
riporter-műsorvezető: Bolgár György