Jászberényi Sándor: Baraka

Jászberényi Sándor különleges alakja a kortárs magyar irodalomnak. Korábban fenegyereknek nevezték az ilyen sokoldalú és bevállalós szerzőket, ma már csak azt hangsúlyozzák inkább, hogy az élet minden területével igyekszik viszonyban állni, profiljának erős részét képezi, hogy nem ragad az íróasztal mögött. Ezért is elmúlt évtizedének jelentős részét közel-keleti tudósítóként, haditudósítóként töltötte. Ugyanakkor számos szépirodalmi kötetet is publikált. Belső közlés című zenés irodalmi műsorunkban még a műsor második évében, hét éve láttuk vendégül.

Ebben a műsorban olvasta föl a mától itt, a Klubrádió honlapján is elolvasható és meghallgatható versét, a Barakát. A költemény az arab világba kalauzolja el a befogadót, ahol a beszélőjét a frissen vásárolt drog mámorában megjelenő álmai egyenesen ellentmondásos otthoni életébe repítik el, ezzel rajzolva fanyar képet az érzelmes férfijellem gyenge pontjai előli elmenekülés képtelenségéről.

A vers a fenti hangsáv lejátszás gombjára kattintva hallgatható meg, eredeti, írott változata itt olvasható:

Jászberényi Sándor: Baraka

A külvárosba mentem ópiumért.
Eritreai volt a díler, csontsovány, rasztahajú.
Egy kurvával lakott és annak két gyerekével.
A lakásba nem volt bekötve az áram.

Forró volt a város, levert a víz.
Átizzadt az ingem, mire odaértem.
„Mit szeretnél, fehér fiú?” – kérdezte élcelődve.
Arabul mondtam, hogy hagyja a süket dumát.

Egy matrac alól vette elő a cuccot.
Barna volt, nedves, zsírpapírban.
Mondta az árat, vettem elő a pénzt,
„Mire számítsak?” – kérdeztem fizetés közben.

„Baraka” – mondta és mosolygott.
Látta rajtam, hogy kicsit sem értem
„Oda visz el, ahol minden áldott”
A szájában rohadtak a fogak.

Kifizettem és indultam haza.
A nyelvem alá tettem a cucc felét.
Azt reméltem, alszom majd kicsit,
nem hangzott rosszul az, hogy „minden áldott”.

Mire visszaértem, el is álmosodtam.
Beleestem az ágyamba ruhástul.
Éreztem magába ránt az álom
és reméltem hogy elvisz messzire.

De nem volt semmi színes álom.
Sem táncosnők, törpék, karavánutak –
Egy lépcsőházban mentem a VIII. kerületben,
Budapest, Kelet-Európa, haza.

Egy nő várt a konyhában és mosolygott.
És kedves volt és nem volt jéghideg.
„Főztem vacsorát – azt mondta –,
halkan beszélj, mert felébred a fiad”.

Ilyen dolgok vonultak bennem hajnalig.
Reggelre teljesen kibuktam.
Zuhanyzás után autóba ültem.
A külvárosig csikorgattam a fogam.

Ölni mentem, minek is tagadjam.
Hogy szétverjem a díler faszfejét
Elképzeltem, hogy rárúgom az ajtót
„Baraka, mi? A kurva anyád”

De nem találtam meg azt a házat.
És ismeretlen volt az utcán mindegyik gyerek.
Egy vályogfalat vertem, sírva dühömben
Forróság volt és vérzett a kezem.