„Zajlik
Reggeli gyors

Iványi Gábor: Amíg hagyják, szólni fogunk

6/08/2019 10:34

| Szerző: Klubrádió

Iványi Gábor, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezetője beszélt arról, hogy maradtak-e lehetőségeik egyházi státuszuk visszaszerzésére és mi az oka a már nyolc éve tartó helyzetnek esetükben. Hangsúlyozta, amíg lesz rá lehetőségük, kiállnak a menekülők és a hajléktalanok mellett.

2019. augusztus 06. Reggeli gyors / részlet, Iványi Gábor (19.08.06.)
12:43
00:00

Iványi Gábor nyílt levelet tett közzé a közösség híveinek, támogatóinak, amelyben úgy fogalmazott: „Nyugodtan kijelenthetjük, hogy az elmúlt hét év törvényi csűrés-csavarásának az alapvető célja az volt, hogy a kormány kitalálja, miként lehet a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség egyházi státuszát elvenni és megakadályozni azt, hogy ezt bármikor visszaszerezhesse.” A Hírklikk is megszólaltatta Iványi Gábort, aki elmondta: „Több általunk fenntartott létesítményben is ki akarják kapcsolni a gázszolgáltatást, mivel adósságot halmoztunk fel a szolgáltató felé”.

A lelkész a Reggeli gyorsban azt mondta: a jelenlegi helyzet nemcsak őket érinti, „magukkal sodorják” azokat a közösségeket, amelyeknek a státuszát az Alkotmánybíróság döntése szerint vissza kellett volna állítani. Ez nem történt meg, ehelyett négy év után született új törvény, amely szerinte megmutatja, hogyan nem lehetnek többé újra egyházzá az Orbán-rendszerben.

A levél nem SOS-segélykiáltás volt, hanem annak a kiegészítése, hogy az áprilisban hatályba lépett törvény értelmében újra be kellett jelentkezniük a bíróságon, és levelet írtak a bírónak arról, hogy alkotmánysértőnek tartják a helyzetet, ezért megint Strasbourghoz fordulnak.

Ha elindulnának a törvény által kijelölt úton, bejegyzett egyházként kellene öt évig négyezer egy százalékos támogatást felmutatniuk úgy, hogy elvették a technikai számukat, és ha ez sikerül, nyilatkozniuk kell arról, hogy semmilyen támogatást nem fogadnak el se az Európai Uniótól, se belföldről. Ezután szavaz a parlament és kétharmaddal dönt arról, visszakapják-e az egyházi státuszt, amelyet 1981-ben, a pártállam idején szereztek meg. Amíg egyvalaki dönti el a baráti körével, hogy mit szavaz meg a parlament kétharmaddal, addig ebben nem lesz változás – mondta Iványi Gábor.

Iványi Gábor és a Pa-Dö-Dő
 
Iványi Gábor és a Pa-Dö-Dő (Fotó: Pálinkás János/Klubrádió)
 

Hangsúlyozta: hívő emberekként nincsenek annyira megrendülve, eddig valahogy tudtak fizetést adni, és reméli, el tudják érni, hogy ne kapcsolják ki a gázt, vizet villanyt, és megértetni az ezer emberrel, aki náluk dolgozik, hogy nem érheti őket hátrány ezért. Amíg rajtuk áll, ez a munka nem ér véget; náluk hitvallási kérdés, hogy a szegényeket támogassák, a jövevényeket (akiket most migránsoknak neveznek) segítsék, ahogy a hajléktalanokat is. Pedig Magyarországon ma már gyakorlatilag bűncselekmény hajléktalannak lenni, a menekülőket segíteni pedig kimondottan az. És ebből a pozícióból akarja a kormány kioktatni Európa népét arról, hogy kell az Istent imádni és a bibliai törvényeknek megfelelni – tette hozzá Iványi Gábor.

Ha valaha a Bibliában a próféták kárhoztatták népük vezetőit, az két okból volt, az egyik az irgalmatlanság, hogy nem bántak tisztességesen a jövevényekkel, a szegényekkel. A másik pedig, amikor megcsúfolták a törvényeket és azt képzelték, hogy földi kiskirályok az örök, isteni törvények fölé emelkedhetnek – mondta.

„Amíg az égiek – és hát a földiek is – hagyják, hogy szóljunk, szólni fogunk, és ott állunk mindenki mellett, akit bántanak, és ezt nem sötétségben elsuttogva, hanem egyértelműen fogalmazva tesszük” – jelentette ki. A miniszterelnök azt nem tudja neki megbocsátani, hogy „lefasisztázta”. De ő nem sérteget, ha a fasizmus veszélyéről beszél, hanem végiggondolta, és azt érzi, hogy Magyarország 75 év elteltével kezd újra ugyanabba a mocsárba süllyedni, ami a gyűlölet, a törvénytaposás világa volt.

Az adást a fenti lejátszás ikonra kattintva hallgathatják meg.

Reggeli gyors
2019. augusztus 6., kedd 07.30
Műsorvezető: Dési János