„Köszönjük
Ötös

Így szabadult meg az aranyéremtől Rasovszky

14/08/2019 13:11

| Szerző: Klubrádió

Már az olimpiára készül, a kvalifikációja megvan. A kvangdzsui világbajnokságon igen szépen szerepelt, aztán médiasztár is lett.

2019. augusztus 14. Ötös -részlet 19.08.14 Rasovszky Kristóf
49:25
00:00

Valószínűleg hosszú időre belopta magát a sportújságírók és a sportkedvelők szívébe Rasovszky Kristóf nyílt vízi úszó. Az aranyérmét egy szudáni versenyző nyakába akasztotta azzal, hogy „Te is győztes vagy!”. Az Ötösben elmesélte, mi is történt a kvangdzsui világbajnokságon. Megtudta, hogy Mohamed Ibrahim, aki 61. lett, hajnali 3-kor érkezett a helyszínre, a rajt pedig 8-kor volt, így aludni sem igen tudott. Ráadásul teljesen saját költségén vesz részt a versenyen. Na ezért gondolta úgy, hogy ha már a srác leúszta a távot, akkor egy pár fotó erejéig megérdemli az érmet.

Kristóféknál családi vonás az úszás, a bátyja is űzte ezt a sportot, hiszen „balatoni gyerekek”. Ő már 5-6 évesen elkezdett uszikálni, mert jól érezte magát. Egy kisgyereknél az a fontos, hogy szeresse, amit csinál – vallja a versenyző. Az első nyílt vízi verseny után úgy gondolta, hogy na ezt soha többé, de aztán rájött, hogy az alkatának jobban megfelel a hosszú táv. Medencében még ma is olyan időket úszik, hogy azok a döntőre sem lennének elég jók. Pedig világbajnok.

A nyílt vízi versenyeken van egy trükkje, mindig utolsónak ugrik be, és úgy is tud nyerni. Bár már elgondolta egy tanácsra hallgatva, hogy másképp is lehetne, akkor nem kellene mindjárt az elején ledolgozni egy hátrányt. Az első volt, aki egy eb-n három számban indult és három érmet hozott el, ebből kettő arany. Most pedig már kvalifikálta magát az olimpiára, ami igencsak közel van.

Rasovszky Kristóf mesélt még arról, hogy milyen hidegben és milyen melegben jó úszni, hogyan lehet úszás közben frissítőt kapni, hogy a versenyeket általában tiszta vízben rendezik, nem nagyon találkoznak szeméttel, mondjuk halakkal igen, sőt egyszer közel volt a mezőnyhöz egy bálna is. Cápához még nem volt szerencséje.

A beszélgetést a fenti lejátszóra kattintva hallgathatja meg. Kiemelt kép: MTI/Bruzák Noémi.

Ötös
2019.08.14. 10:00
Műsorvezető: Falusi Mariann és Lang Györgyi